Felerősítik a balatoni horgászturizmust
Nemzetközi horgászturisztikai szempontból is komoly, eddig kiaknázatlan lehetőséget jelent a Balaton; a horgászturizmus fejlesztése érdekében halgazdálkodási feladatokra országos szinten 514 millió forint jut, ebből a balatoni halgazdálkodási társaság több mint 300 millió forinttal részesül - mondta a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a III. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Balatonfüreden.
A világ vetőmag-kereskedelmének 10 százaléka magyar export
A szaktárca büszke a magyar vetőmag-ágazat teljesítményre, a magyar export a világ vetőmag-kereskedelmének több mint 10 százalékát adja - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Sokáig tarthat még az EKB mennyiségi lazítási programja
⦁ Augusztusban 257 900 Ft volt az átlagkereset Magyarországon. A reálbérek éves szinten 8,6%-kal emelkedtek, amely az elmúlt 6 év legnagyobb növekedése.
⦁ Az építőipari index augusztusban -9,0% é/é volt.
⦁ Nem változtatott kamatain az Európai Központi Bank.
Magyarország lehet az Európai Unióba irányuló kínai befektetések kapuja
Október 20-21. között Pekingben kerül megrendezésre a China Overseas Investment Fair (COIFAIR), Kína elsőszámú, külföldre irányuló befektetésekre fókuszáló szakmai fóruma. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a rendezvényen a hazai befektetési lehetőségeket népszerűsíti. Ezen túlmenően kiemelkedő jelentőségű megállapodás is született a HIPA és a CODA (China Overseas Development Association) között a kétoldalú üzleti kapcsolatok, azon belül is elsősorban a Magyarországra irányuló kínai közvetlen tőkebefektetések ösztönzése érdekében.
Mit írnak rólunk a külföldi lapok?
Miközben Magyarország a migráció ügyében folytatott politikája, a kerítésépítés és a kvótanépszavazás miatt elítélő véleményeket kap a mértékadó nyugati politikai elit részéről, és elszigetelt, barátságtalan országként tűnik fel, gazdasága növekvő mértékben nemzetközivé válik - állapította meg pénteki cikkében a Financial Times című brit politikai-gazdasági napilap.
Még jó sokáig tevékenykedik nálunk a Bosch csoport
A Bosch csoport hosszú távra tervez Magyarországon; a vállalat tavaly 37 milliárd forintot, az előző évinél 23 százalékkal többet fordított magyarországi kutatás-fejlesztésre, 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel mintegy hatszáz új munkahelyet hoz létre - emlékeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter amikor megbeszélést folytatott a cég leköszönő és kinevezett új vezetőjével.
Ismét pályázhatunk kedvezményes pihenésre
Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Brexit: A kisebb tagállamoknak lenne a legrosszabb
Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból (Brexit) és az azt követő, az EU-ra váró változások a stabilizáció irányába kellene vigyék a szervezetet, amelynek esetleges szétesésével vagy szétválásával a kisebb tagállamok veszítenének - jelentette ki Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök, a legnagyobb szlovén ellenzéki párt, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke a Nova24 tévécsatornának adott interjúban.
Egy hónap alatt népszerű lett a Taxify Budapesten
Sikeresen zárta a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben tovább kívánja növelni részesedését a hazai személyszállítási piacon. A start up cég két hónapja jelent meg szolgáltatásaival Budapesten és éppen a napokban kérelmezte a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, hogy megduplázhassa autói számát. A Taxify sehol a világon nem lépett még olyan gyorsan piacra, mint a magyar fővárosban. „Már akkor naponta több százan töltötték le alkalmazásunkat, amikor még el sem indultunk. Szolgáltatásunk pedig olyan népszerű lett, hogy rohamtempóban kellett az induló járműparkot felbővíteni. Ennek köszönhetően már közel 100 autóval tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket” – emelte ki Cziraki Dániel, a Taxify operatív vezetője.
Hogyan ismerhető fel a szén-monoxid-mérgezés?
A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset hazánkban: évente átlagosan 400 embert érint, és több mint tíz halálos áldozatot szed. Ennek ellenére nem fordítunk elég figyelmet a szén-monoxid veszélyeire, és a mérgezés intő jeleire.
Az IT biztonság duplán jó befektetés
Október az információbiztonság hónapja Európában, ami nem csak a cybertámadásokra, illetve azok kivédésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy az IT eszközök használatának rohamos terjedésével maga a szektor is ígéretes befektetési célpont - javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei.
Megalapozatlan gyógyhatások és burkolt reklám miatt bírságolt a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Földelni Jó Kft. megalapozatlanul reklámozta gyógyító, egészségre vonatkozó és egyéb hatásokkal a Geo-Connect Pad és a Geo-Connect Bed termékeket. A GVH megállapította, hogy a Földelni Jó Kft. és az Echo Hungária TV Zrt. burkolt reklámot tett közzé az „ELEKTRO/SOKKK” műsorral az Echo TV televíziós csatornán. A jogsértésekért a Földelni Jó Kft.-re 600.000 forint bírságot, míg az Echo Hungária TV Zrt.-re 500.000 forintot szabott ki a GVH, és egyúttal megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.
Itt a meglepő SAP eredmény!
Az SAP a várakozásoknál kedvezőbb gyorsjelentést publikált és az idei évre vonatkozó várakozásokat is megemelte.