Brexit: A kisebb tagállamoknak lenne a legrosszabb
"Jó volna, ha az EU a Lisszaboni Szerződés szerint fejlődne és bővülne tovább, hogy stabilizálja a balkáni térséget, valamint Európa keleti és földközi-tengeri szomszédait" - hangsúlyozta a politikus a csütörtökön késő este sugárzott interjúban.
Jansa úgy vélte: amennyiben az EU széthullik néhány erősebb államra és annak holdudvarához tartozó országokra, és egyfajta regionális szövetséggé válik, azzal Szlovénia nagyon sokat veszítene.
Ugyanakkor szerinte fel kell készülni erre a lehetőségre is, emellett pedig erősíteni kell a gazdaságot, a védelmet és az identitástudatot.
Európát fenyegető veszélyként Jansa a migránsválságot és a radikális iszlámot, valamint a terrorizmust jelölte meg. Mindazonáltal - tette hozzá - az EU-nak van elég ereje és tudása ahhoz, hogy szembeszálljon és kezelni tudja a helyzetet, amennyiben nem lesz úrrá a megosztottság a tagállamok között.
Az ellenzéki vezető támogatja egy közös európai hadsereg felállítását, de úgy véli, hogy ehhez a NATO-ra is szükség van mint politikai szövetségesre, méghozzá az "eurokraták" miatt, akik szerinte nem látják Oroszország stratégiai szerepét és más biztonsági szempontokat.
Egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint Szlovéniában jelentősen csökkent Miro Cerar szlovén miniszterelnök balközép pártjának, a Modern Közép Pártnak (SMC) támogatottsága (a válaszadók 10,1 támogatta), a legnépszerűbb párt jelenleg a Jansa vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), amelyet a megkérdezettek 13,8 százaléka támogat.