Donald Trumpot a gyűlölet prédikátorának nevezték

A gyűlölet prédikátorának nevezte Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltet Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter csütörtökön Stralsundban pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egy kampányrendezvényén.
2016. 08. 05. 02:30
Megosztás:

Csökkent a Magyar Telekom nyeresége

Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom csütörtökön, a távközlési szolgáltató nettó eredménye 9,2 százalékkal 11,37 milliárd forintra csökkent, árbevétele 6,5 százalékkal 148,16 milliárd forintra mérséklődött a tavalyi év második negyedévéhez képest.
2016. 08. 05. 02:00
Megosztás:

A túlsúlyos emberek agya 10 évvel öregebb

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti hogy, a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.
2016. 08. 05. 01:30
Megosztás:

Kifizette tartozásait a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosa, Bachar Najari szerdán kifizette a társaság WHB Vagyonkezelő Kft. felé fennálló teljes tartozását, egyben kezdeményezte a társaságával szembeni felszámolási eljárás megszüntetését - tudatta a cég csütörtökön az MTI-vel.
2016. 08. 05. 01:00
Megosztás:

Újra kell tervezni a fővárosi elektronikus jegyrendszert

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatója szerint az elektronikus jegyrendszer előkészítésébe minden döntési ponton bevonták a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK igazgatóságát is.
2016. 08. 05. 00:30
Megosztás:

Díszvendégek leszünk a szlovéniai AGRA mezőgazdasági vásáron

Magyarország lesz a díszvendég az idei szlovéniai 54. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán, amit augusztus 20-25. között rendeznek meg - jelentették be a szlovén szervezők csütörtökön Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).
2016. 08. 05. 00:01
Megosztás:

Összesen 1,3 milliárd forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az MNB

Összesen több mint 1,3 milliárd forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy pénzügyi szolgáltatóra - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
2016. 08. 04. 23:30
Megosztás:

BKK: keresik az év buszvezetőjét

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keresi az év trolibusz- és autóbuszvezetőjét, a jelöltekre augusztus 14-ig lehet szavazni a közlekedési társaság honlapján.
2016. 08. 04. 23:00
Megosztás:

Egyre tudatosabban vásárolunk

A vásárlók egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik, és élnek jogaikkal, a vállalkozások pedig együttműködőbbek a korábbi évek gyakorlatához képest - mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mellett működő Budapesti Békéltető Testület (BBT) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten az első fél év tapasztalatait értékelve.
2016. 08. 04. 22:30
Megosztás:

Szlovákiában drágulnak az ingatlanok

Nyolcéves maximumra gyorsult a lakóingatlanok drágulása a második negyedévében Szlovákiában; az árak átlagban 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2016. 08. 04. 22:00
Megosztás:

Ezeket feltétlenül nézesd át az autódon, mielőtt utazni indulsz!

Legtöbben augusztusban vágunk neki a jól megérdemelt családi vakációnak. Már jó előre gondoskodunk a programokról, megtervezzük az utat, összekészítjük a legszükségesebb dolgokat, azonban néha figyelmen kívül hagyjuk az egyik legfontosabb kellékünket az úthoz, az autónkat. Kevesen veszik komolyan, de a nyári felkészítés legalább annyira fontos, mint a tél előtti átvizsgálás, így nem árt, ha egy hosszabb út előtt az autónkat is elvisszük egy szakszervizbe!
2016. 08. 04. 21:30
Megosztás:

Robogómegosztó szolgáltatás indult Berlinben

Újabb közösségi robogómegosztó szolgáltatás indult Berlinben szerdán COUP néven.
2016. 08. 04. 21:00
Megosztás:

Ajándékjeggyel nézhetik a kitűnő tanulók a Fővárosi Nagycirkusz előadását

A Fővárosi Nagycirkusz szervezési részlege megemelt létszámmal fogadja a jegyigényeket a Vízi cirkusz - Atlantisz gyermekei című előadásra, amelyet a kitűnő tanulók ajándékjeggyel tekinthetnek meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
2016. 08. 04. 20:30
Megosztás:

Az új zsarolóvírusok egész vállalatokat, intézményeket béníthatnak meg

A zsarolóvírusok (ransomware) új generációival kell számolni, amelyek teljes hálózatokat, egész vállalatokat és intézményeket béníthatnak meg - állapítja meg az amerikai Cisco Systems internetes hálózatiberendezés-gyártó és infokommunikációs szolgáltató vállalat legfrissebb kiberbiztonsági jelentése.
2016. 08. 04. 20:00
Megosztás:

Rio 2016 - Palackozott víz fogyasztására szólít fel a Nébih

Brazíliában, a nyári olimpiai játékok helyszínére utazók kizárólag palackozott vizet vagy jól zárt műanyag dobozban kapható pasztőrözött gyümölcslevet fogyasszanak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztály vezetője csütörtökin az m1 aktuális csatornán.
2016. 08. 04. 19:30
Megosztás:

Internetes csalót fogtak

Elfogtak és őrizetbe vettek a bátonyterenyei rendőrök egy budapesti férfit, aki több mint harminc embert károsított meg internetes csalással; a sértettek kifizették, de nem kapták meg a hirdetett árukat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2016. 08. 04. 19:00
Megosztás:

Felforgatás vádjával hét év börtönre ítélték egy pekingi ügyvédi iroda volt vezetőjét

Hét év börtönre ítélték felforgatás miatt annak a pekingi ügyvédi irodának a volt vezetőjét, amely a tavalyi - ügyvédeket, aktivistákat és segítőiket érintő - kiterjedt őrizetbe vételek középpontjában állt - jelentette a kínai online média csütörtökön.
2016. 08. 04. 18:30
Megosztás:

Volt rendőr ellen emeltek vádat

Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
2016. 08. 04. 17:30
Megosztás:

Lapértesülés szerint az OTP megvásárolná az ukrajnai Prominvesztbankot

Az OTP megvásárolná az orosz Vnyesekonombank ukrajnai leánybankját, a Prominvesztbankot a Kommerszant orosz napilap értesülése szerint.
2016. 08. 04. 17:00
Megosztás:

Az olasz igazságügy-miniszter szerint az Iszlám Államnak szerepe lehet a migráció irányításában

Egyes tények az Iszlám Állam (IÁ) szerepét engedik feltételezni az Európába tartó migrációs hullám irányításában - jelentette ki Andrea Orlando olasz igazságügy-miniszter az olasz parlament Schengen-bizottságában tartott jelentésében, amelyről a La Stampa című olasz napilap számolt be csütörtökön.
2016. 08. 04. 16:31
Megosztás: