Kampány a vasúton utazók biztonságáért
A vasúton utazók biztonságára és az alapvető vasúti közlekedési szabályok betartására hívja fel a figyelmet a MÁV, a MÁV-START, több megyei baleset-megelőzési bizottság és rendőrkapitányság együttműködésével júniustól augusztus végéig tartó kampánysorozatában - közölte a vasúttársaság az MTI-vel szerdán.
Egymilliárd forintból fejlesztett a fúrószárgyártó Toolex Kft.
Csaknem egymilliárd forintból bővítette termelési kapacitását a fúrószárgyártással foglalkozó nagyszénási Toolex Kft. - közölte a vállalat üzemvezetője szerdán az MTI-vel.
Ezért ellenőrizze rendszeresen mérőóráit
A lakossági fogyasztásmérőkkel: a víz-, villany- és gázórákkal kapcsolatos tudnivalókra, rendszeres ellenőrzésük fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közös sajtótájékoztatón, Kecskeméten.
Kevés lakás épül Magyarországon
Magyarország az utolsó előtti helyen áll az ezer lakosra jutó átadott lakásingatlanok száma alapján, és hasonló helyzetben van az új lakások fajlagos tranzakciós árai tekintetében, de továbbra is az átlagnál nagyobb terhet jelent a lakásvásárlás a Deloitte 19 európai országra kiterjedő 2015-ös ingatlanpiaci elemzése szerint.
A 3-as BMW a Suzuki Swiftet megelőzve előretört a második helyre a használt autók népszerűségi listáján
Az AAA AUTO különböző piaci források adatai, használtautó-kereskedési ajánlatok, illetve saját vásárlásai és eladásai alapján végzett folyamatos piackutatási és elemzési tevékenysége révén összegezte a 2016 júliusára vonatkozó használtautó-hirdetési adatokat. A cég becsült adatai szerint 2016 júliusában összesen 42 960 használt gépkocsit – az előző havinál mintegy 10 ezerrel kevesebbet – hirdettek meg Magyarországon, 1 785 118 Ft átlagáron. Az eladásra kínált használt gépkocsik átlagéletkora 11,4 év, átlagos futásteljesítménye pedig 176 882 km volt.
Mekkora lakást vehetünk 200 ezer euróért a régiónkban?
A Deloitte ötödik alkalommal publikálja Ingatlan Index tanulmányát, mely idén 19 országra vonatkozóan elemzi a lakáspiac 2015-ös évét. A felmérésben szereplő közép-európai országok között továbbra is Csehországban a legmagasabb az átlagos lakásár, mégis a csehek hamarabb tudnak saját otthonhoz jutni, ha az átlagkereseteket vesszük alapul. Hazánkban több mint 7 évnyi (7,6) átlagfizetést kell félretennie annak, aki egy 70 m2-es új lakás vásárlására szánja el magát, míg a cseheknél 6,9 évig, a németeknél pedig kevesebb, mint fele ennyi ideig (3,3 év) kell takarékoskodni.
Online értékesítést támogató cégbe fektet az SZTA
Egy tíz éve sikeresen működő, call center szolgáltatást nyújtó magyar vállalkozás digitális ügyfélélményt javító megoldások fejlesztésének elindításában vállalt szerepet kisebbségi befektetőként a Széchenyi Tőkealap. A magánbefektető 60 millió forintos befektetése mellett az Alap 240 millió forint tőkét fektetett be az AC-Innovatiqua Kft.-be, a Photel Zrt. digitális intelligenciával foglalkozó leányvállalatába.
Több autógyártó is befürdött Amerikában júliusban
A Volkswagen eladásai 8,1%-kal, a BMW értékesítései 5,0%-kal estek vissza. Bár a Fiat Chrysler Automotives 0,3%-kal növekedni tudott, de ez elmaradt a várt 1,9%-tól.
Megérkeztek az AXA friss számai - gyenge lett
Az Axa nettó profitja az első félévben 4%-kal 3,2 milliárd euróra emelkedett, elmaradva a 3,6 milliárd eurós várakozástól.
Nem lett drasztikus a lengyel devizahiteles csomag
Jelenlegi formájában mindössze 4 milliárd zlotyi, átszámítva körülbelül 290 milliárd forintnyi összeg terheli majd a lengyel bankokat, míg a korábbi elképzelések között még olyan is szerepelt, ami 70 milliárd zlotyi, vagyis 5000 milliárd forintnyi teherrel sújtotta volna a lengyel bankszektort.
2500 fős bövülést tervez a büntetés-végrehajtás
A férőhelybővítési programmal párhuzamosan munkavállalók toborzásába kezdett a büntetés-végrehajtás; az új intézetekben várhatóan 2500 munkalehetőséget teremt a felügyelőktől a reintegrációs tiszteken és az egészségügyi szakápolókon át az adminisztratív dolgozókig - közölte az MTI érdeklődésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kommunikációs főosztályának vezetője szerdán.
Három éve bővül a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom harminchat hónapja, három éve folyamatosan bővül, az elmúlt egy évben a januári gyengébb időszakot leszámítva minden hónapban 4-5 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.