Varga szerint szükséges a stabil bankrendszer

A stabil magyar bankrendszer a gazdaság, a hitelezés bővülése pedig a növekedés alapja, ami nagymértékben segítheti a gazdaság versenyképességének növelését, a beruházások, így a foglalkoztatottság növekedését is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Bankszövetség testületi ülésén.
2016. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Nagy Márton: nincs a jegybankhoz köthető pénz az MKB-t megvevő konzorciumban

Nincs és nem is lesz állami és a jegybankhoz köthető pénz az MKB Bankot megvásárló konzorciumi tagokban, a vevőktől nyilatkozatot kért be erről a jegybank, amelyet elküldött az Európai Uniónak is - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken, Budapesten, sajtó háttérbeszélgetésen.
2016. 04. 08. 13:40
Megosztás:

Az olaj, az élelmiszerek és az európai dezinflációs hatás csökkentették a fogyasztói árakat

Főként az alacsony olajárak és az Európából érkező dezinflációs hatás miatt voltak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak a fogyasztói árak márciusban, mint egy évvel korábban, de szerepet játszott a sertés tőkehús áfájának csökkentése is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal adatait kommentálva.
2016. 04. 08. 13:20
Megosztás:

Ismét remekelhet a turizmus Magyarországon

Az idei újabb rekordév lehet a turizmusban, miután a belföldi turizmus az első negyedévben 11,7 százalékkal, a tavalyinál gyorsabb ütemben bővült - írta a Szallas.hu.
2016. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Az EU-támogatások növelik a korrupció kockázatát az önkormányzatoknál

Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
2016. 04. 08. 12:40
Megosztás:

Meglepetést okozott a márciusi inflációs adat: folytatódik a kamatcsökkentés?

Meglepte az elemzőket, hogy márciusban az éves infláció ismét negatív lett, ezért az MTI-hez küldött kommentárjukban csökkentették éves inflációs prognózisukat, és úgy vélték, a Magyar Nemzeti Bank folytatja a monetáris lazítást nem csupán a kamatcsökkentéssel, hanem egyéb, nem-konvenciális intézkedéseivel is.
2016. 04. 08. 12:20
Megosztás:

Magyarország elkötelezett az élelmiszerveszteség csökkentése mellett

Magyarország különösen elkötelezett az élelmiszerveszteség csökkentése mellett - hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mezőgazdaságért felelős minisztereinek párizsi értekezletén a tárca pénteki tájékoztatása szerint.
2016. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Óriási az érdeklődés a csok iránt

Óriási az érdeklődés a családok otthonteremtési támogatása (csok) iránt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában. Novák Katalin mindenkit arra bíztatott, hogy érdeklődjön a különböző támogatási formákról.
2016. 04. 08. 11:40
Megosztás:

20 milliós bírság az Alabama Limit-nek - újabb ciprusi szereplő esik ki

Bejelentés hiányában végzett tőkepiaci függő ügynöki tevékenységet az Alabama Limit Kft. egy ciprusi társaság részére, állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétől és 20 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte.
2016. 04. 08. 11:20
Megosztás:

0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttihez képest

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz viszonyítva tavalyoktóber óta először emelkedtek az árak átlagosan 0,1 százalékkal - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2016. 04. 08. 11:00
Megosztás:

További öt offshore vállalat köthető Porosenkohoz

Ukrán oknyomozó újságírók újabb öt offshore vállalatra bukkantak, amelyeket állítólag Petro Porosenko jelenlegi elnök használt korábban adóelkerülésre. Az ukrán Szabadság rádió pénteki híradása szerint 2003-ban büntetőeljárás is indult az ügyben.
2016. 04. 08. 10:40
Megosztás:

Tavaly is lassan bővült az utasbiztosítási piac

Csaknem 11 milliárd forint díjbevétellel zárt az utasbiztosítási piac tavaly a Netrisk.hu adatai szerint, a néhány százalékos növekedést nem a biztosítottság javulásának, hanem a külföldi utazások számának emelkedése eredményezte - közölte az online biztosításközvetítő portál pénteken az MTI-vel.
2016. 04. 08. 10:20
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai piacokon

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék pénteken, a még nyitva tartó tőzsdék mutatói mínuszban álltak.
2016. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Betiltatnák az öreg autók behozatalát

A Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) azt szeretné elérni, hogy csak 8 évnél fiatalabb autókat hozzanak be az országba.
2016. 04. 08. 09:40
Megosztás:

Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a tőzsdei kereskedés pénteki várható irányát az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2016. 04. 08. 09:20
Megosztás:

Az idei első amerikai bankcsőd

Az első bank ment csődbe az idén az Egyesült Államokban, az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok szerint ez a wisconsini North Milwaukee State Bank.
2016. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Mit tudhat az OTP részvénye így 7000 Ft-nál?

Ahogy azt tegnap sejtettük, nagyot ugrott 1,3%-ot az OTP és megközelítette a márciusi 7000-es csúcspontot.
2016. 04. 08. 08:40
Megosztás:

Mi a bajuk? Tüntetők fütyülték ki Bill Clinton volt elnököt

Tüntetők kifütyülték és nem hagyták szóhoz jutni Bill Clinton volt elnököt csütörtökön az amerikai előválasztási folyamat philadelphiai kampányrendezvényén
2016. 04. 08. 08:20
Megosztás:

Nyugodtan aludt a forint

Alig pár fillérrel mozdult el a forint árfolyama péntek kora reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.
2016. 04. 08. 07:50
Megosztás:

Beszorult egy kamion a Ferihegyi repülőtérre vezető úton egy felüljáró alá

Beszorult a Felsőcsatári útnál lévő felüljáró alá egy kamion péntek reggel a Ferihegyi repülőtérre vezető úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2016. 04. 08. 06:40
Megosztás: