A BTelt 944 millió forintra perli a Magyar Telekom
A Business Telecomot (BTel) 944 millió forint szolgáltatási díj és járulékai megfizetésére perli a Magyar Telekom, továbbá a BTel egyik kötvényese felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen - egyebek közt ez derül ki a BTel tájékoztatásából, amelyet a tőzsde felszólítására tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Kimerült a kazáncsere pályázatok kerete az észak-magyarországi régióban
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat az észak-magyarországi régióban, a jelentkezéseket november 28-án 10 óráig még be lehet adni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
Forgalomkorlátozások lesznek az M1-es és M3-as autópályákon
Az M1-es autópályán Bicske térségében és az M3-as autópályán Mezőkövesd térségében sávlezárások miatt torlódásokra kell számítani csütörtökön - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Még mindig megéri tankolni a magyar autósoknak Kárpátalján
Az utóbbi hónapokban folyamatosan emelkedő ukrajnai üzemanyagárak ellenére, még mindig megéri a magyar autósoknak a szomszédos országban tankolni: a 95-ös benzin és a dízel kárpátaljai átlagárával számolva körülbelül négy-ötezer forinttal lehet olcsóbban megtölteni a gépjárművek üzemanyagtartályát, mint Magyarországon - tapasztalta az MTI tudósítója.
Adócsomag2015 - Társasági adót érintő változások
A társasági adót érintő legfontosabb változások. (forrás: PwC Magyarország)
Gyengül tovább a forint
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Nem lett erős az Infineon eredménye
Az Infineon 2015-ben 6% és 10% közötti éves árbevétel növekedésre számít 14%-os eredményráta mellett, míg idén a profitráta értéke 14,4% volt. Az első negyedévben 5 és 9% között lehet a visszaesés negyedév/negyedév alapon. 10-13% közötti eredményhányaddal.
Idő előtt döntés születhet az OPEC részéről
Ahogy azt már többször láthattuk, idő előtt döntés születhet az OPEC részéről a kitermelési kvótákkal kapcsolatban. A kvótacsökkentés nem segítené az olajárak emelkedését az amerikai palaolaj-kitermelés miatt. Tovább eshet az olaj ára.
7,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014. augusztus–októberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 114 ezer fővel, 319 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,7 százalékponttal, 7,1%-ra mérséklődött, míg a foglalkoztatottal száma 192 ezer fővel 4 millió 184 ezer főre emelkedett.
Lassabb gazdasági növekedésre kell felkészülni
Az idei év utolsó negyedévében már lassabban bővülhet a magyar gazdaság, mint az év korábbi részében - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
Adócsomag2015 - Az élőmunkát terhelő adók és járulékok változásai
Az őszi adócsomagnak a munkavállalókat érintő rendelkezései közül a legfontosabbak két jelentős célt szolgálnak: egyrészt a családok további támogatását, másrészt a nem pénzben adott juttatások rendszerének átalakítását - tájékoztatta a PwC Magyarország a ProfitLine.hu-t.
Maradhat a jó hangulat az európai piacokon
Kissé erősödhetnek csütörtökön nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Az európai részvényárfolyamok azért emelkedhetnek, mert a befektetők többsége megerősítve érzi, hogy az Európai Központ Bank (EKB) újabb gazdaságélénkítésre készül.
Mobillal is fizethetünk webáruházakban
A Buxa megállapodást kötött az UNAS webáruház- rendszerek szállítójával. Az UNAS rendszerét használó webshopok egy egyszerű regisztráció után azonnal kínálhatják vásárlóiknak a mobillal fizetés lehetőségét. Az online vásárlások így még gyorsabbak és olcsóbbak lesznek a vásárlók számára.
Hatékony működés, magas kihasználtság az Appeninn ingatlan-portfóliójában
A BÉT prémium részvénykategóriájában jegyzett ingatlancsoport, az Appeninn Holding konszolidált árbevétele 2014 első kilenc hónapjában mintegy 3,8 millió eurót ért el. A társaság EBITDA eredménye közel 2,3 millió euró volt, az adózott eredmény pedig 718 ezer euró nyereséget mutatott.
Irreális a lakossági befektetők hozamelvárása
A lakossági befektetők többsége csekély megtakarítással rendelkezik, a bankban vagy otthon tartja a pénzét. Kockázatot nem szívesen vállalnak, a legnépszerűbbek a kis összegű, rövid távú, tőkevédett befektetések. Ugyanakkor tátongó a szakadék az várt és a realizált hozam között - derült ki a Magánpénzügyi Akadémia felmérésében, melyet 1000 fő körében végzett.
Beigazolódott elképesztő jóslatok: olajárzuhanás, defláció és német visszaesés
Az olajárzuhanás, a defláció és a német visszaesés a Saxo Bank három olyan „elképesztő jóslata” volt 2014 elején, amely mára valósággá vált. Az olajár jelenleg hordónként 80 dollár körül alakul, és ha a piacon múlik, ez még messze nem a mélypont.
Szigorodhat a fluort tartalmazó termékek forgalmazása, szervizelése
A jövő év március végéig minden fluort tartalmazó hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyú-berendezéseket forgalmazó, üzembe helyező és javító vállalkozásnak regisztráltatnia kell magát, 2016 első napjától pedig csak az végezheti az előbbi tevékenységeket, aki arra jogosító képesítéssel rendelkezik - egyebek mellett ezt tartalmazza az a rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
Megkezdődött a geotermikus energiát hasznosító projekt Tamásiban
A termelő kút fúrásával elkezdődött a tamási önkormányzat geotermikus energiát hasznosító projektjének kivitelezése, a beruházás értéke közel 1,4 milliárd forint - közölte a város polgármestere szerdán az MTI-vel.
Nagyobb karácsonyi költekezésre számítanak a kereskedők
Az előzetes számítások szerint decemberben 3-4 százalékkal nőhet az áruházi költés, 775-785 milliárd forintot fordíthatnak a vásárlók élelmiszerekre és különböző iparcikkekre, az üzemanyagot nem számolva - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán.