Naponta 7 percet kommunikálunk gyermekeinkkel!

Egyes kutatások szerint: az átlag magyar, naponta csak 7 percet foglalkozik gyermekével. E megdöbbentő adatokra szeretné felhívni a figyelmet a sárvári fürdő. A helyzet javítása érdekében egy nemzetközi játékgyártóval fogott össze. A bécsi cég még arra is vállalkozott, hogy 7 forintos fürdőbelépőket csomagol Magyarországon forgalomba kerülő játékai mellé annak érdekében, hogy segítse a családok együttlétét.
2014. 11. 26. 22:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok érdeke Magyarország sikere

Az Egyesült Államok érdeke, hogy Magyarország sikeres legyen - mondta az amerikai helyettes külügyi államtitkár az ATV-ben szerdán sugárzott interjújában. Thomas Melia közölte: amit André Goodfriend ideiglenes ügyvivő tesz, egybecseng az amerikai külügyminisztérium elvárásaival.
2014. 11. 26. 22:10
Megosztás:

Londoni elemzők: 'véget érhetett az OPEC aranykora'

A nyersolaj világpiaci árának jelenlegi zuhanása valószínűleg "az aranykor végét" jelenti a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) számára, mindenekelőtt azért, mert a csoportnak a jelek szerint már nincs olyan globális befolyása az olajárakra, mint korábban, és ezúttal Szaúd-Arábia, a legnagyobb OPEC-termelő sem siet a korrekciós lépésekkel - állapítják meg szerdai helyzetértékeléseikben londoni iparági elemzők.
2014. 11. 26. 21:50
Megosztás:

Töretlen a befektetői bizalom Magyarország iránt

A befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt annak ellenére is, hogy a német és az amerikai sajtóban most nem csillagos ötös az ország imázsa - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten.
2014. 11. 26. 21:30
Megosztás:

Leáll a Bonbonetti nagykanizsai gyára

Várhatóan december 10-én befejezi a működését és ezzel az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft. nagykanizsai cége, a Choco Bonita Kft., a csoportos létszámleépítéssel elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.
2014. 11. 26. 21:10
Megosztás:

Megjelent a KSH 'A háztartások életszínvonala' című kötet

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétette a lakosság életszínvonaláról átfogó képet adó, "A háztartások életszínvonala" című kiadványát.
2014. 11. 26. 20:50
Megosztás:

Beutazási tilalom - Elutasította a CÖF feljelentését az ügyészség

Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt tett feljelentését - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.
2014. 11. 26. 20:25
Megosztás:

Alacsony bérek miatt felfüggesztették egy magyar cég tevékenységét

Felfüggesztette a magyar OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Kft. tevékenységét a dél-franciaországi Aquitaine prefektusa, mert 31 magyar munkavállalóját elfogadhatatlan feltételekkel foglalkoztatta a Bordeaux városától 20 kilométerre északra található Arsac napelem parkjának kivitelezésén - adta hírül szerdán honlapján a Le Figaro című napilap.
2014. 11. 26. 20:00
Megosztás:

A kormány védelmet nyújt a hazai kisvállalkozásoknak

A hazai kis- és középvállalkozások védelmét nevezte a kereskedelemről szóló törvénymódosítás legfontosabb céljának a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlésben.
2014. 11. 26. 19:42
Megosztás:

Alig volt élet a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,40 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel 17 552,46 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
2014. 11. 26. 19:22
Megosztás:

Külföldi sajtó Magyarországról - az újpesti választásról

A Die Welt című konzervatív német lap a civil korrupcióellenes szövetség megalakulásáról közölt beszámolót szerdai számában. A szintén konzervatív, lengyel Rzeczpospolita a múlt vasárnapi időközi választásokat kommentálta.
2014. 11. 26. 19:00
Megosztás:

Okostelefonról is intézhetők az okmányügyek egy új alkalmazással

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) szerdán bemutatott egy mobilalkalmazást, amellyel okostelefonról is intézhetők okmányügyek a jövőben.
2014. 11. 26. 18:45
Megosztás:

EU-munkavállalás - A brit liberálisok szerint szigorításra van szükség

A brit liberálisok vezetője szerint is szigorítani kell az Európai Unió más országaiból érkezők szociális juttatásainak szabályait, de az EU-n belüli szabad mozgás alapjogához nem lehet hozzányúlni.
2014. 11. 26. 18:25
Megosztás:

Az orosz jegybank újabb ukrajnai bankok működését tiltotta be a félszigeten

Újabb három ukrajnai pénzintézet működését tiltotta be a Krím félszigeten az orosz jegybank.
2014. 11. 26. 18:05
Megosztás:

Vagyonosok adójáról szavaznak

Svájcban népszavazást tartanak a vagyonos külföldiek könnyített átalányadózásának megszüntetéséről vasárnap
2014. 11. 26. 17:45
Megosztás:

A fair bankokról szóló törvény erősíti a fogyasztóvédelmet

A fair bankokról szóló törvény jelentősen erősíti a pénzügyi szektorban a fogyasztóvédelmet - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Privátbankár.hu portál Pénzügyi tudatosság fórum című szakmai konferenciáján.
2014. 11. 26. 17:25
Megosztás:

Megszüntette az Európai Bizottság az e-útdíj miatti kötelezettségszegési eljárást

Eljárásjogi szabályok miatt megszüntette szerdán az Európai Bizottság a Magyarország ellen az e-útdíjrendszer pályáztatás nélküli kiépítése miatt indított kötelezettségszegési eljárást - közölte egy bizottsági forrás az MTI-vel.
2014. 11. 26. 17:05
Megosztás:

A tőzsde 3 millió forintra bírságolta a BTelt

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 3 millió forintra bírságolta a Business Telecom Nyrt.-t (BTel) a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt, továbbá felszólította a társaságot a korábbi közleményeinek pontosítására, valamint arra, hogy rendezze a tőzsde felé fennálló tartozásait.
2014. 11. 26. 16:45
Megosztás:

Decemberben jön az új tízezer forintos bankjegy

December elsejétől a készpénzforgalomban is megjelenik az új tízezer forintos bankjegy, széles körű elterjedése azonban csak 2015 folyamán várható - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
2014. 11. 26. 16:25
Megosztás:

Ebből vár 169 milliárd forintos bevételt a kormány

Ingó és ingatlanvagyon-értékesítésből, vagy frekvencia-, illetve koncesszióértékesítésből származhat majd a jövő évi költségvetési törvénytervezetben előirányzott 169 milliárd forintos, állami vagyonértékesítésből származó bevétel - derült ki szerdán Budapesten az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
2014. 11. 26. 16:05
Megosztás: