Brit kabinettag: ha nincs egyezség Brüsszellel, ki kell lépni az EU-ból
Nagy-Britanniának távoznia kell az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az általa követelt EU-reformokról - mondta csütörtöki londoni sajtóértesülések szerint a brit kormány egyik magas rangú tagja.
Legszívesebben a 26 év alattiak vállalkoznának
Elsősorban vissza nem térítendő támogatásra vagy kedvezményes hitelre, az induló vállalkozásokat segítő adó- és járulékfizetési környezetre, valamint adó- és jogi tanácsadásra van szüksége a fiataloknak ahhoz, hogy vállalkozást alapítsanak – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából.
Az AAA AUTO már most elérte a 2013. évben értékesített gépkocsik számát
Az AAA AUTO Csoport eddig 56.646 darab autót értékesített, ezzel a Csoport már most elérte a 2013-ban összesen értékesített gépkocsik számát. Az idei évre továbbra is 63.000 autó értékesítését várja a cég.
Magyarország benyújtott nyolc operatív programot az Európai Bizottságnak
Magyarország nyolc operatív programot benyújtott az Európai Bizottságnak az előzetes terveknek megfelelően, 2014. november 17-én (hétfőn), a két fennmaradó programot később juttatják el a testületnek.
Hozamcsökkenés a 12 hónapos dkj-aukción
Az előző aukcióhoz képest 12 bázispontos hozamcsökkenéssel, 1,70 százalékos hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Elrugaszkodik a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon
Budapest ingatlanpiaca kezd magához térni: ezt igazolja, hogy a 2013-as év 100 millió eurónyi ingatlanfejlesztése után 2014-ben 152 millió euró értékű beruházásra és 71 ezer négyzetméternyi ingatlan felépítésére számítanak az ingatlanfejlesztők többségét tömörítő szervezet, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tagjai. Jelenleg 600 ezer négyzetméternyi új fejlesztés áll startra készen – a gazdasági mutatók tartós javulása „élesítheti a start gombot” – jelentette be az IFK a második alkalommal megrendezett Ingatlanfejlesztés Napján.
A magyar leány durván lerántotta a Raiffeisen eredményét
Megérkezett a Raiffeisen Bank International harmadik negyedéves gyorsjelentése. Hideg és meleg is volt benne, a veszteség kisebb lett a vártnál, de így is az elmúlt évek rekordja az érték. A bankcsoport számait a magyar leány nagyon megtépázta, 202 milliós veszteséget termelt.
Újraélesztette a Maybachot a Mercedes
Egy néhány éve megszüntetett presztízs márkát, a Maybachot élesztett újjá a Mercedes, amely mostantól az S modellnek egy különlegesen magas felszereltségét fogja jelenti.
Újra osztalékot fizet a Thyssenkrupp
A Thyssenkrupp 4 év után először ismét nyereségessé vált, így újra osztalékfizetésbe kezd a társaság. A most záruló 2013/2014-es üzleti évben a folytatódó tevékenység üzemi eredménye (adók és kamatok előtti eredmény) 1,33 milliárd euró lett, szemben a tavalyi 586 millió euróval és a várt 1,24 milliárd euróval.
Az MVM és a MOL megvásárolná a szlovák villamosművek 66 százalékát
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Slovenské Elektrárne, a szlovák villamosművek 66 százalékos, az olasz ENEL SpA. energetikai cég tulajdonában lévő részvénycsomagjának megvásárlására.
Újabb üvegszövet gyártóegységet nyit a Masterplast
A MASTERPLAST Nyrt. tájékoztatása szerint Szabadkán nyitja meg második üvegszövet gyártóegységét a Társaság, ahol már idén megkezdődik a próbagyártás. A 400 ezer eurós (~120 millió forint), saját erőből finanszírozott beruházással a Társaság legnagyobb árbevételű termékcsoportjában, az építőipari üvegszövet termékek gyártásában szélesíti tovább tevékenységét.
Az MNB újabb felügyeleti bírsággal sújtotta a BTel-t
Ismételten nem tett eleget rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek a BUSINESS TELECOM Nyrt. − állapította meg az MNB és a kibocsátót a szabályozott információk közzétételére és 3,5 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
Kisebb csökkenéssel nyithatnak az európai piacok
Kissé gyengülhetnek csütörtökön nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek, később pedig a Markit Economics piackutató intézet által kiadott szolgáltatási és feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) számai határozhatják meg a börzéken a hangulatot.
Csökkentek a német termelői árak
Tovább erősödhetnek a deflációs félelmek Németországban, miután a Destatis ma közzétett adatai alapján októberben havi szinten 0,2 százalékkal csökkentek a termelői árak a szeptemberi stagnálás után.
Fektessünk osztalék-arisztokráciába!
Az olcsón vett és drágán eladott papírok (multiple expansion) ideje jórészt lejárt, és nyereségnövekedést is egyre nehezebb elérni. Az összesített hozam növelése érdekében immár az osztalékokra kell összpontosítanunk - olvasható a Fidelity elemzésében.
Gyenge lett a novemberi kínai feldolgozóipari adat
A vártnál is nagyobb mértékben lassult novemberben a kínai feldolgozóipari aktivitás a HSBC bank és a Markit felmérése szerint.
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el Romániában a Ford
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el romániai gyárából a Ford - közölte szerdán az amerikai gépkocsigyártó romániai leányvállalatának szóvivője.
Növelte díjbevételét az ING Biztosító
Az ING az idei első három negyedévben 4,5 százalékos növekedéssel, 54,5 milliárd forintos életbiztosítási díjbevételt ért el, és ezzel továbbra is vezető ezen a piacon - közölte a biztosító társaság.