Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos mobilitásban
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos hajtáslánc-technológia fejlesztésében, az elektromos mobilitás elterjesztéséhez és a járműtechnológiai digitalizáláshoz szükséges infrastruktúra kiépítéséhez azonban hathatós politikai támogatásra is szükség van - jelentette ki a német autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezetének elnöke kedden Berlinben, a szervezet éves beszámolóján.
Növekedett a kanadai gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben
Növekedett a kanadai gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben, így az észak-amerikai ország kikerült a technikai recesszióból
Keddre virradóra egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt
Hétfő éjféltől kedd reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt. Szlovéniában hétfőn mindössze 500 fő tartózkodott a befogadóállomásokon, őket folyamatosan szállították Ausztriába - közölte a zágrábi és a ljubljanai sajtó kedden.
XXI. századi modern adóhatóságot szeretnénk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától a szaktárca az irányítás és a jogértelmezés egyértelművé válását, a kettősségek felszámolását és energiák felszabadulását várja, amit a szakmai munkában lehet hasznosítani; XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének - mondta Tállai András a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.
Évről évre egyre több HIV-fertőzöttet diagnosztizálnak Magyarországon
Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték szakemberek a PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház által szervezett kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten kedden, az AIDS világnapján.
Orosz vadászgép - Az orosz kormány jóváhagyta a szankciós listát
Az orosz kormány jóváhagyta az importtilalom alá eső, Törökországból származó mezőgazdasági termékeket, nyersanyagokat és élelmiszereket tartalmazó listát.
Van élet a Fekete Pénteken és a Kiber Hétfőn túl?
Ittál már jezsuita bort? Voltál már Ágyszínházban? Tudod, hogy miben segíthetnek a terápiás kutyák a Rett Szindrómás lányoknak? Mit bankol egy Élelmiszerbank? Ezek a témák csak ízelítők azokból az ügyekből, melyeket az Adhat Vonalon keresztül csupán egy telefonhívással, vagy sms-sel lehet támogatni.
Újabb 600 ezer fogyasztó átvételére áll készen a Főgáz
Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a nemzeti tulajdonú Főgáz, így újabb mintegy 600 ezer dunántúli, korábbi E.ON ügyfél zökkenőmentes átvétele lehetséges - közölte a Főgázt szakmailag irányító ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. kedden az MTI-vel.
Nőttek októberben az építőipari kiadások az Egyesült Államokban
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az építési kiadások októberben az Egyesült Államokban - közölte kedden a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau.
A migráció lehet a 21. század legnagyobb kihívása
A migráció, illetve az általa terjedő több betegség lehet a 21. század legnagyobb kihívása - jelentette ki az olasz egészségügyi tárca prevenciós főigazgatója kedden Budapesten.
A NAV átalakításával könnyebbé válik majd a korrupció elkendőzése
Az Együtt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemzetgazdasági tárcába olvasztásának célja az, hogy a NAV ellenőrzése átláthatatlan módon a kormány kezébe kerüljön, így könnyebbé válik majd a lopás és a korrupció elkendőzése.
BÉT - Megszakadt a Richter nyerő szériája
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,01 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 23 846,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nem talált jogsértést a GVH a filmforgalmazási- és mozi üzemeltetési piacon
A mozi üzemeltetési piacon ugyan a Cinema City 80-85 százalékos piaci részesedéssel bír, de piaci magatartása a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint ésszerűnek tekinthető és nem vet fel versenyjogi aggályokat - egyebek mellett ezt tartalmazza a hivatal piacelemzési tanulmányának tervezete, amely kedden jelent meg a versenyhatóság honlapján.
Módosították a szabálysértési törvény
Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényt, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvényeket is.
A német kormány döntött a Bundeswehr szíriai küldetéséről
A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi műveleteit.
Két pályázatban öt hitelintézet jelentkezett az MFB Pontok hálózatának kialakítására
Két pályázat keretében öt hitelintézet jelezte részvételi szándékát a visszatérítendő uniós forrásokat értékesítő MFB Pont-hálózat kialakítására - közölte az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) az MTI - vel kedden.