Vizsgálódik az ombudsman a várpalotai közmunkások ügyében
Az Ombudsmani Hivatal - a PM kezdeményezésére - vizsgálatot indított a várpalotai közmunkások ügyében - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
Már 15 embert vettek őrizetbe Franciaországban
A párizsi merénylethez használt fegyvereket, három Kalasnyikovokot találtak a terrorakciók során igénybe vett egyik gépkocsiban, amelyet vasárnap reggel találtak meg a francia főváros Montreuil nevű elővárosában, és őrizetbe vettek 15 embert a Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője környezetéből - közölték rendőrségi források.
Szakértő: az Iszlám Állam nem egyenlő az iszlám vallással
A párizsi merényleteket is magára vállaló Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet nem tekinthető muzulmánnak- mondta Rostoványi Zsolt iszlámkutató vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Merkel ismerje el, hogy hibázott!
A párizsi merényletek nyomán Angela Merkel német kancellárnak el kell ismernie, hogy elhibázott menekültpolitikát folytat - mondta Markus Söder bajor pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Merényletek Párizsban - Két támadó Brüsszelből érkezett
A péntek esti párizsi vérengzés két támadója a belga fővárosból érkezett - közölte ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva vasárnap a francia nyelvű belga közszolgálati televízió és rádió, az RTBF.
Szakértő: további merényletekre kell készülni Európában
Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Tartós Befektetési Számla - jelen és jövő az OTP szemével
Az OTP Banknál 2010-ben közel 20 ezer tartós befektetési számlát (tbsz-t) nyitottak, amelyeknek több mint 90 százaléka jelenleg is élő számla, azóta pedig további 60 ezer befektető választotta az adóoptimalizálásnak ezt a formáját - mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatások igazgatója az MTI-nek.
Erre figyelnek a tőzsdések a jövő héten
Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de a korábban bejelentettek szerint nem várható a kamatszint változása. Ezen kívül államháztartási, valamint kereseti adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású.
Hibáztak az unió politikusai
Elsősorban az Európai Unió politikusainak a felelőssége, hogy nem sikerült megelőzni a párizsi merényleteket - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Nőtt az európai diszkont légitársaságok utasforgalma októberben
Októberben is nőtt az európai diszkont légitársaságok utasforgalma 2014 tizedik hónapjához képest, a legnagyobb növekedést a Ryanair produkálta - derül ki a légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.
Merényletek Párizsban - Washingtonban összeült a Nemzetbiztonsági Tanács
A párizsi terrortámadásokra vonatkozó hírszerzési információkról és a francia hatóságokkal való együttműködésről kapott tájékoztatást szombaton Barack Obama elnök az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács washingtoni ülésén, mielőtt elutazott volna a G20 csoport törökországi csúcstalálkozójára.
Nem lehet minden terrorcselekményt meghiúsítani
Az egyik legjobb terrorelhárító szervezete Franciaországnak van, sok terrorcselekményt meghiúsítottak, de az elmúlt időszakban sokkal aktívabbak az iszlamista szervezetek és a nagy számok törvénye alapján egy-egy akció mindig sikerülni fog - mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.
Merényletek Párizsban - Németországban megerősítették a biztonsági intézkedéseket
Németországban megerősítették a biztonsági intézkedéseket a párizsi merényletek miatt - jelentette be szombaton a német belügyminiszter.
Siker a migrációs válság magyar kezelése
Míg az Európai Unió csak beszél a migrációs válság megoldásáról, Magyarország a gyakorlatban is lépett, és konkrét intézkedéseket hozott határainak védelmére - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és a nyugat-balkáni országok külügyi vezetőinek prágai tanácskozása utáni sajtótájékoztatón Prágában.
Horvát RTL: Magyarországon keresztül érkezhetett Franciaországba az egyik merénylő
Magyarországon keresztül érkezett Franciaországba annak a szír útlevélnek a tulajdonosa, amelyet a párizsi merényletek egyik helyszínén találtak - értesült a horvát RTL televízió vasárnap.
Megerősíti határainak védelmét Hollandia
Megerősíti határainak védelmét, köztük a repülőterek ellenőrzését a párizsi merényletsorozatot követően Hollandia - jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök szombaton.