A Siemens Convergence Creators eladja magyarországi leányvállalatát
A Siemens Convergence Creators, valamint Szekendy Ákos, jelenleg a Siemens PSE Kft. ügyvezető igazgatója, aláírták a vállalat tulajdonjogát átruházó szerződést. A vállalat 2015. július 1-jétől Sysdata PSE (Program and System Engineering) Kft. néven működik tovább.
Májusban felgyorsult az éves infláció Csehországban
Májusban éves szinten 0,7 százalékra gyorsult az infláció Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) kedden Prágában.
Benyújtotta reformtervét a hitelezőknek Görögország
Hírügynökségi értesülések szerint Görögország benyújtotta az EU-IMF támogatás folytatása fejében felvázolt reformtervét a hitelezőknek.
Minden amit tudni kell az energiahatékonysági jogszabályról
A klímaváltozás visszaszorítása, a környezeti erőforrások megőrzése az utóbbi években jelentős kihívást jelentenek a világ országai számára, így az Európai Unió is nagy hangsúlyt fektet az energiafogyasztás szabályozására. A 2012-es energiahatékonysági direktíva kimondja, hogy az EU-n belül 2020-ra - az addigra várható értékekhez képest - 20 %-kal kellene csökkenteni az Unió primerenergia-fogyasztását.
Az autósboltok és a szervizek felénél találtak szabálytalanságot a fogyasztóvédők
Összehangolt országos ellenőrző akciót szervezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az ellenőrzött autókereskedések, autószervizek, és autósboltok közül minden második helyen volt valamilyen jogsértés, a vizsgált alkatrészek közül pedig minden tizenkettedikkel volt valamilyen probléma - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kedden az MTI-vel.
Ma este MSCI átsúlyozás! Csökkenhet a magyar részvények súlya
Az amerikai piac zárása után jelenik meg az MSCI közleménye indexeinek éves felülvizsgálatáról. Döntenek a Kína "A” osztályos részvények esetleges bekerüléséről is, 2,4-5%-os súlyra számítanak az elemzők, amellyel a régi indextagokat szorítanák ki az új eszközök.
8 hónap után visszatért az infláció Magyarországon
A KSH adatai alapján májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,5%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A fogyasztói árak átlagosan egy hónap alatt átlagosan 0,7%-kal emelkedtek. Az év első 5 hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 0,6%-kal voltak alacsonyabbak. A maginfláció havi szinten 0,2%-kal, éves bázison 1,3%-kal emelkedett májusban.
Bővül a Garantiqa szerepe az MNB növekedési hitelprogramjában
Öt hónap alatt, ez év január elejétől május végéig 8,9 százalékra emelkedett, azaz 1,32 százalékponttal nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalásával nyújtott hitelek aránya. A jegybanki hitelprogram második szakaszában leszerződött 738,9 milliárd forintos hitelállományból 66 milliárd forintra vállalt kezességet a garanciacég.
A görög kormány kész a kompromisszumra
A görög kormány kész kompromisszumot kötni nemzetközi hitelezőivel, és felülvizsgálja múlt héten összeállított javaslatcsomagját, hogy közelítse elképzeléseit a hitelezők indítványaihoz - közölték görög kormányzati tisztségviselők hétfőn.
Enyhült az infláció Kínában
Kínában az infláció májusban 4 havi mélypontra csökkent, ez pedig további mozgásteret biztosíthat a jegybank számára a monetáris enyhítés bővítésére.
Kinevezték a megyei fejlesztések miniszteri biztosait
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából megyénként egy-egy miniszteri biztost nevezett ki - az ezekről szóló utasítások a hétfői Hivatalos Értesítőben jelentek meg.
Merkel gyorsaságot, Obama kemény döntéseket sürget Athéntól
Angela Merkel német kancellár a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalások felgyorsítását, Barack Obama amerikai elnök pedig a válságkezeléshez szükséges nehéz döntések meghozatalát sürgette az athéni vezetéstől hétfőn a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek németországi találkozója után.
Brókerbotrány - Az MNB még vizsgálja a személyi felelősséget
A befektetési szolgáltatások piacán az első negyedévben feltárt visszaélések felügyeleti szempontból már lezárt ügyek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban még mindhárom társaságnál vizsgálja a munkavállalók, vezető beosztású dolgozók személyes felelősségét. A többi befektetési társaságnál nem tapasztalt az MNB azonnali intézkedésre okot adó körülményt, a vizsgálatok még folyamatban vannak - mondta Végh Richárd, az MNB igazgatója hétfőn, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
Ilyet ritkán látunk! Mélyponton az arany ETP állománya
A befektetők már öt hete csökkentik a fizikai aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapokban (arany ETP-k) való részesedésüket, így az hat éve nem látott mélypontra süllyedt. Az ezüst rugalmasan reagált az árának gyengülésére, míg a platina és palládium állományai szintén csökkentek, jóllehet kisebb mértékben, mint ahogy az áraik gyengültek - olvasható Ole Sloth Hansen, a Saxo Bank árupiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
Spanyolországban késések és káosz nélkül ért véget a légi forgalmi irányítók sztrájkjának első napja
Késések és káosz nélkül ért véget a légi forgalmi irányítók sztrájkjának első napja Spanyolországban hétfőn.
Miniszteri biztos Záhony-Kisvárda térsége és a fényeslitkei ipari park fejlesztése érdekében
Miniszteri biztost neveztek ki Záhony-Kisvárda térsége és a fényeslitkei ipari park fejlesztésének érdekében készülő szakmai projektek, programok előkészítésével, végrehajtásával kapcsolatos koordinációs feladatok ellátására.
A magyar iroda adta az LLP csoport profitjának csaknem 40 százalékát
Az üzleti tanácsadási és szoftverszolgáltatásokat nyújtó LLP Csoport forgalmának 23 százalékát, teljes profitjának 39 százalékát adta az LLP Hungary tavaly.
Csatornát hoztak létre a Duna bécsi szakaszán magyar-osztrák kutatási projekt keretében
Egy magyar-osztrák projekt keretében a Duna bécsi szakaszán csatornát hoztak létre, amelyet hétfőn megnyitották a tudományos kutatást végző szakértők előtt.
Először rendeztek kelet-közép-európai befektetési és kereskedelmi kiállítást Kínában
Megnyílt az első, kifejezetten Közép- és Kelet-Európának (KKE) szentelt befektetési és kereskedelmi kiállítás Kínában hétfőn, a Ningpo városában rendezett expón több mint kéttucat magyar cég is részt vesz.