Nagy eltérések vannak Európában a 4G mobil adatforgalom árazásában
Finnországban a negyedik generációs (4G) mobil előfizetők ugyanazért az összegért adatforgalomban az európai átlag tízszeresét kapják, illetve ötvenszeresét a németországinak és százszorosát a magyarországinak - derül ki a finn Rewheel piackutató vállalat politico.eu portál által idézett tanulmányából.
Londoni elemzők: az orosz gazdaság a vártnál jobb, az ukrán rosszabb állapotban van
Londoni pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság a várakozásoknál jobban, az ukrán gazdaság viszont sokkal rosszabbul teljesít az idén.
Németországban a kisebb szakszervezetek befolyását csökkentő törvényt fogadtak el
Németországban a kisebb szakszervezetek befolyását korlátozó törvényt fogadott el pénteken a törvényhozás alsóháza (Bundestag). A vitatott jogszabályt a kormányoldal számos képviselője elutasította, és több szakszervezet közölte, hogy az alkotmánybírósághoz fordul miatta.
A Zwack részvényesei 1200 forintos osztalékra számíthatnak
A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága részvényenként 1200 forint osztalék kifizetését javasolja a 2014/2015-ös üzleti év után, az osztalékról a társaság június 25-ére összehívott éves közgyűlése dönt - derül ki a pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
MVM: a következő gázévre biztosított a teljes lakossági gázellátás
A Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) a következő gázévre összesen 3,75 milliárd köbméter földgázt értékesített az egyetemes földgázszolgáltatóknak, ami várhatóan fedezi a lakosság teljes gázellátását - tájékoztatta az MVM Csoport földgázkereskedő társasága pénteken az MTI-t.
Banki elszámolás - MNB: több mint 11 ezer megkeresés, és 323 panasz érkezett be eddig
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz több mint 11 ezer megkeresés, információkérés érkezett a devizahiteles elszámolással kapcsolatban, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 ügyfél adott be panaszt a legfrissebb adatok szerint - mondta Szabó József, a fogyasztóvédelmi központ igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Indul a Hungária Értékpapír ügyfeleinek kártalanítása a Bevánál
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyfelei péntektől kezdődően egy éven keresztül nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva).
Benyújtotta kormány a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosítását
A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát. A javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.
BÉT - Szárnyal a Richter, tovább szenved az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,41 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 22 189,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Tovább vág a jegybank, gyengülhet a forint
Az alacsony inflációt és a támogató nemzetközi környezetet kihasználva még folytatódhat az MNB kamatcsökkentése, így júliusig két lépcsőben 1,5%-ra csökkenhet az alapkamat. A kamatcsökkentések hatására a forint árfolyama tovább gyengülhet, a rövid futamidejű kötvényhozamokat azonban stabilan tarthatja - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Felavatták az EPCOS Kft. fejlesztő- és gyártóközpontját Szombathelyen
Felavatták a nemzetközi TDK csoporthoz tartozó EPCOS Kft. 10,5 milliárd forintos beruházással épített 14 ezer négyzetméter alapterületű fejlesztő- és gyártóközpontját pénteken Szombathelyen.
MNB: az OBA a törvény szerint járt el a DRB Bank betéteseinek kártalanításakor
Az OBA betartotta a törvényi határidőt a DRB bankcsoport azonosítható és egyértelmű jogosultsággal rendelkező betéteseinek kártalanításakor - válaszolta a Magyar Nemzeti Bank Harangozó Tamás (MSZP) parlamenti képviselő írásban feltett kérdésére.
LED-lámpákat gyártó kínai üzem épül Sárospatakon
A kínai Shanghai Feilo Acoustics CO, Ltd. LED-lámpákat gyártó üzemet épít Sárospatakon, a 30 millió eurós beruházás előkészítéséről pénteken írt alá szándéknyilatkozatot Zhuang Shena'n a kínai cég vezérigazgatója, Aros János (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere és Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Az Auchan állásfoglalása a GVH bírsággal kapcsolatban
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte meg az Auchan Magyarország Kft. (Auchan) több, összehasonlításokat tartalmazó reklámját, mert azok nem tárgyilagosan tüntették fel az árkülönbségeket. Az áruházakban kihelyezett összehasonlításokkal az Auchan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot is folytatott, mert megsértette a szakmai gondosság követelményét. A jogsértés elkövetéséért 56.000.000 forint bírságot szabott ki a versenyhivatal.
Új uniós pályázat jelent meg kkv-knak
Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.
Feljelentést tesz a makói önkormányzat a helyi vízmű gazdálkodása miatt
Feljelentést tesz a makói önkormányzat a Makó Térségi Víziközmű Kft.-nél talált, indokolatlannak tartott prémiumkifizetések és alvállalkozói szerződések miatt - erről pénteken döntött a Maros-parti város képviselő-testülete.
A bivalytartás is támogatható az átmeneti nemzeti támogatás jogcímen
Az átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) jogcímen továbbra is támogathatónak tartja a szaktárca a húshasznú bivalytehén tartását; az ehhez szükséges jogszabályi hátteret megteremti a minisztérium - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére pénteken.
Budapesten tartja kongresszusát a Nagybani Piacok Világszövetsége
Május 27. és 29. között Budapesten tartja kongresszusát a Nagybani Piacok Világszövetsége (WUWM), a nemzetközi konferenciára 35 országból közel 200 résztvevő érkezik - közölték a szervezők az MTI-vel.
BKK: ideiglenes szigetelést kap a HÉV-alagút
Az elmúlt napok esőzései miatt beázott a HÉV alagútja péntekre virradóra a Batthyány tér és a Margit híd között, emiatt szállítják az utasokat a szerelvények helyett pótlóbuszok - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.