Ami az enyém az a tiéd is – vételi opció a társaság tagjai között
Társaságok tagjai között gyakori üzleti megoldás vételi jog (ún. opció) kikötése, amely számos üzleti érdeket képes támogatni. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint, több jogi korlát nehezíti az ilyen jellegű opció kikötését, amelyre a feleknek figyelniük kell, ha az esetleges csapdahelyzeteket el akarják kerülni.
Csekkbefizetés - megújítási programot indított a Magyar Posta
2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel zárta a 2014-es évet a Magyar Posta Csoport, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is.
Vártnál jobb lett az Ifo német üzleti hangulatindex
Az elemzők által vártnál kisebb mértékben, 108,5 pontra mérséklődött májusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke az áprilisban mért 108,6 pontról - közölte pénteken az ifo német gazdaságkutató intézet.
A lakásbiztosítási szerződések több mint 60%-át évek óta nem újították meg
A magyarországi lakóingatlanok közel 70 százaléka rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, ugyanakkor a szerződések alig 20%-át ellenőrizték az elmúlt 1 évben, több mint 60 százalékukat pedig 1-3 éve vagy még annál is korábban kötötték és azóta nem vizsgálták felül. Ennek következtében a biztosítások közel 40 százalékánál könnyen előfordulhat, hogy nem nyújt teljes, mindenre kiterjedő fedezetet. – derül ki a Genertel felmérésből.
Új uniós pályázat jelent meg kkv-knak
Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.
MNB: a bankok kilencven százaléka bővíti a hitelezését
A bankok kilencven százaléka jelezte, hogy szeretné kibővíteni a hitelezését, főleg a kis- és középvállalkozások (kkv) szektorában - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.
Lázár: a sikeres vállalkozás az állam egyik legértékesebb szövetségese
Az állam szempontjából az a vállalkozó, aki ma eltartja saját magát, és képes a versenyszektorban munkát biztosítani másoknak, az egyik legértékesebb szövetséges - mondta Lázár János a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének vállalkozói fórumán csütörtökön Makón.
Évi 21 milliárd forint hitel kerülhet a gazdaságba a növekedési adóhitellel
Megközelítőleg 18 ezer vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A tanulmány szerint túlnyomórészt a KKV-szektor szereplői érintettek, de a legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.
A Paksi Atomerőmű üzembiztonsága miatt aggódnak a szakszervezetek
Az MVM Érdekegyeztető és Konzultációs Fórum összehívását javasolja az MVM Társaságcsoport Szakszervezeti Szövetsége (MVM TSZSZ) a Paksi Atomerőmű menedzsmenetjében tervezett személycserék miatt, amely az érdekképviselet szerint jelentős létszámleépítést jelenthet, ez pedig az atomerűmű üzembiztonságát veszélyeztetné.
Szijjártó: regionális gázszállítási megállapodást írnak alá
Regionális gázszállítási együttműködésről állapodott meg négy állam, Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia - mondta el csütörtök este az M1 aktuális csatornának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ma terjeszti be a kormány a költségvetési kitekintést
A kormány pénteken terjeszti be a jövő évi költségvetési törvény tervezetéhez a fejezeti köteteket, ennek részeként a 2019-ig szóló költségvetési kitekintést - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a tárca csütörtöki háttérbeszélgetésén.
Kiemelt béremelési program indul a pedagógusoknak
A Fidesz a pedagógusok mellett áll - írta közleményében a párt országgyűlési frakciója csütörtökön, reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett budapesti tüntetésre.
Adótörvény 2016: csökkenő különadó, kedvezményes növekedési adóhitel
Az egyes adótörvények 2016-os módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat szerint csökken a pénzügyi szervezetek különadója, változik a befektetési alapkezelő fogalma, és életbe lép a növekedési adóhitel kedvezmény. A Deloitte a kiemelkedő fontossággal bíró egyes módosításokat az alábbiakban ismerteti.
Amit a nyugdíjról nem mondanak el Önnek
A nyugdíj, és a nyugdíjprobléma témáról egyre többen beszélgetnek az utcán is, mert az emberek érzik, hogy valami nincs rendben. Ezzel kapcsolatban számos olyan tévhit, és ki nem mondott tény kering, ami félreértésre adhat okot. Íme, összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amiket nem, vagy nem egyértelműen mondanak el a nyugdíjról.
Elhalasztották a balatoni hajózási társaság közgyűlését
Formai okok miatt határozatképtelenné vált a Balatoni Hajózási Zrt. éves rendes közgyűlése, ahol egyebek közt a társaság új vezetőjének személyéről is döntöttek volna; a közgyűlést május 26-ára halasztották.
Professzionális eszközzel kereshetnek önkénteseket a civil szervezetek
Ingyenes hirdetési felületet kínál civil és nonprofit szervezeteknek a Profession.hu piacvezető állásportál és a civil szektor professzionális HR-szolgáltatójaként tevékenykedő, a Civiljob.hu portált üzemeltető Civil Support Nonprofit Kft. együttműködése. A kezdeményezéssel tovább bővülhet a most is évi több tízmilliárd forint értéket termelő önkéntes szegmens.
Hivatalosan is megnyitott a felújított bölcskei kastély
Az 1850 körül épült, sokáig lepusztultan, romokban heverő Szent András Kastély május 20-án hivatalosan is újranyitotta kapuit. A teljes körű felújításon átesett, parkerdejében vendégházakkal, biogazdasággal és pezsgőpincészettel is kibővített kúria Bölcske legújabb ékköveként várja látogatóit.
Derűlátóbban ítéli meg az IMF az orosz gazdaságot
Derűlátóbban ítéli meg Oroszországot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely csütörtökön közzétett előrejelzésében az idei évre 3,4 százalékos visszaesést, jövőre pedig már 0,2 százalékos növekedést jósolt a nyugati szankciók és az olajárak csökkenése miatt recesszióba került orosz gazdaságnak.
Négy kórház gazdálkodását ellenőrzi az Állami Számvevőszék
Négy egészségügyi intézmény gazdálkodását ellenőrzi jelenleg az Állami Számvevőszék (ÁSZ); a több hónapja tartó vizsgálat a Jahn Ferenc Kórház, a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Szent János Kórház és a Zala Megyei Kórház 2008 és 2013 közötti időszakára terjed ki.