Mi a teendő a 2010-ben nyitott tbsz-ekkel?
„Idén lejárnak az első, 2010-ben indított tartós befektetési számlák, így a tulajdonosoknak év végéig dönteni kell az itt elhelyezett megtakarításokról. Mivel a számlák automatikusan lejárnak, ezért az adókedvezmények további igénybevételéhez hosszabbítás szükséges, amelyet írásbeli nyilatkozattal lehet megtenni” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Emmi: bevált a gyed extra
A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.
Soha nem látott adatokat publikált a Coca-Cola Magyarország
A Coca-Cola HBC Magyarország összesen több mint 439 millió liter terméket értékesített, és több mint 58 ezer vevőpartnerét szolgálta ki a múlt évben - közölte a cég.
Ma már idősebb autóra is megéri cascót kötni
Az UNION Biztosító adatai szerint a jelenlegi cascokötési szokások alapvetően eltérnek a 2008-ban kezdődő gazdasági válságot megelőző időszaktól: míg 2007-ben elsősorban a néhány éves autók rendelkeztek ilyen biztosítással, mára a casco szerződések 58 százalékát legalább 7 éves autókra kötik az Unionnál. Ennek nem csupán az az oka, hogy a hazai személyautópark átlagos életkora 13 év fölé kúszott, hanem az a tény is, hogy a casco átlagdíjak is jelentősen, 36 százalékkal csökkentek az előző hét év során.
Dánia kevesebb bevándorlóra számít
A dán szociáldemokrata kormánypárt arra számít, hogy kevesebb bevándorló érkezik az országba, ha a parlament elfogadja azt a javaslatukat, amely szerint az érintetteknek legalább heti 10 óra közmunkát kell vállalniuk az ellátásért cserébe.
Brit választások - Merre tovább, Munkáspárt?
"Új nemzedék" - nem egészen öt éve a brit Munkáspárt akkor frissen megválasztott fiatal vezetője, Ed Miliband hirdette meg az új jelszót, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legnagyobb baloldali brit politikai erő szakítson a veterán elődök, Tony Blair és Gordon Brown "Új Labour" néven másfél évtizeddel korábban elindított politikai kísérletével.
Csepreghy: számtalan eredményt hozott Magyarország EU-tagsága
Bár az elmúlt 11 évben voltak viták, számtalan eredményt hozott Magyarország európai uniós tagsága - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a margitszigeti Európa-napon, szombaton.
Orbán: egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton Budapesten.
Brit választások - Merre tovább, Munkáspárt? - ELEMZÉS
"Új nemzedék" - nem egészen öt éve a brit Munkáspárt akkor frissen megválasztott fiatal vezetője, Ed Miliband hirdette meg az új jelszót, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legnagyobb baloldali brit politikai erő szakítson a veterán elődök, Tony Blair és Gordon Brown "Új Labour" néven másfél évtizeddel korábban elindított politikai kísérletével.
Környezetvédők tüntetnek Romániában az erdők védelmében
Románia több nagyvárosában vonultak utcára tüntetni a környezetvédők szombaton az erdőirtások ellen tiltakozva, és az - államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött - erdőtörvény elfogadását sürgetve.
Megnyílt Szerbia második Hungarikum Központja
Az élelmiszerek mellett a nem árusítható hungarikumokat is be lehet mutatni a Hungarikum Központokon keresztül, hiszen a pálinka, a tokaji bor vagy a libamáj mellett a matyó vagy a kalocsai népművészet, a táncházmódszer és a Hortobágy is hungarikumnak számít - hangsúlyozta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton a vajdasági Újvidéken, ahol megnyitotta Szerbia második Hungarikum Központját.
Cameronnak meg kell küzdenie a brit és a skót szecesszióval
A jelentős amerikai lapok közül a The Washington Post és a The New York Times szombati kommentárja egyaránt azt emelte ki a brit választások eredményével kapcsolatban, hogy noha David Cameron miniszterelnök egypárti, konzervatív kormányt alakíthat, meg kell küzdenie azzal a nehéz feladattal, hogy megakadályozza Nagy-Britanniának az Európai Unióból és Skóciának az Egyesült Királyságból való kilépését.
Hamis termékeket foglaltak le a NAV pénzügyőrei Budapesten
Hamis karórákat, borotvapengéket, fejhallgatókat és sportcipőket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 230 millió forint értékben két budapesti raktárban a héten - tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.
Akadozik a német ipar - újabb rossz hír érkezett
Ismét csalódást keltő adatok érkeztek a német ipar felől, a gépipari megrendelésállomány márciusban a várakozásoknál kisebb mértékben bővült az előző két havi csökkenés után.
Magyarország vezetheti be elsőként az új uniós GMO-szabályokat
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat - mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.
Mennyi lesz az euró árfolyama idén? Mibe érdemes most fektetni?
Tartósan alacsony inflációra és alacsony kamatokra kell berendezkedni 2015-ben az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Amennyiben a külső piaci körülmények nem változnak, akkor akár 1 százalékig csökkenhet a jegybanki alapkamat, miközben az euró tartósan 300 forint körül mozoghat. A magyar tőzsdén az elmúlt negyedév szárnyalása után már csak mérsékelt erősödés várható.
Negyvenegy település kérelmezi, hogy az atomerőmű továbbra is segítse a térségfejlesztést
Negyvenegy Paks környéki település emelt szót azért, mert tulajdonosi hozzájárulás hiányában idén nem juttatott forrást a Paksi Atomerőmű a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványba (JETA), amely a létesítményt övező térségben nyújtott pályázati úton támogatást.
Magyarország vezetheti be elsőként az új uniós GMO-szabályokat
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat - mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.
Német küldöttség tanulmányozza a magyarországi befektetési környezetet
Német üzletemberekből álló küldöttség érkezett magyarországra, a már Magyarországon működő és a potenciális befektető vállalatvezetők látogatásának célja az ország befektetési környezetének tanulmányozása - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.