Kartellgyanú miatt indított eljárást a GVH
Gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal. A helyszíni kutatással induló vizsgálatot 2014. szeptember 18-án kezdte meg a versenyhatóság az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a SELECTOR Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft., valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. székhelyein illetve telephelyein.
Szijjártó Pétert javasolja külügyminiszternek Orbán Viktor
Szijjártó Pétert, a tárca eddigi parlamenti államtitkárát javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
Lassuló növekedésre, emelkedő államháztartási hiányra számít a Quaestor
A Quaestor Értékpapír Zrt. idénre 2,6, 2015-re pedig 2,4 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, valamint azt, hogy az államháztartási hiány 2014-ben 2,9, míg jövőre 3 százalék lesz - mondta Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Mélybe küldte a MOL-t a Deutsche Bank
Mélybe küldték a MOL-t a Deutsche Bank elemzői, az ajánlást vételről tartásra módosították, a célárfolyamot 14000 forintra vágták, ez a BUX indexre is negatív hatással volt. Kitört a hazai deviza, újabb forinterősödés jöhet, a következő szint a 200 napos mozgóátlagnál található.
Babakötvénnyel házalnak a Magyar Államkincstár nevében
A közelmúltban több házaló ügynök próbálta a Magyar Államkincstár nevében értékesíteni a Babakötvényt, azonban a termék forgalmazása csak és kizárólag a Magyar Államkincstár állampénztári irodáiban, illetve állampapír értékesítési pontjain történik, házhoz nem mennek vele - hívta fel a figyelmet az államkincstár pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nőtt az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete
Júliusban 18,7 milliárd euróra nőtt a júniusi 18,6 milliárd euróról az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete - szerepelt az Európai Központi Bank pénteki közleményében.
Brazíliában terjeszkedik tovább a Kereskedőház
Megnyitotta kapuit az első latin-amerikai, a sorban pedig a tizennegyedik relációs kereskedőház, amelynek Rio de Janeiro ad otthont. A 12 millió lakosú városban helyi idő szerint csütörtökön este került sor az ünnepségre mintegy 60 fő részvételével. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselői mellett brazil és magyar üzletemberek, cégvezetők, állami intézmények vezetői voltak jelen a megnyitón.
Falus: Orbán nem akar több önkormányzati választást
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati választás.
Magyar elnöke lesz a Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesületének
A Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete (AIJA) Görgényi Orsolyát (40) választotta idén alelnökévé. Ez a pozíció automatikusan azzal jár, hogy 2015 szeptemberétől egy éven keresztül Orsolya lesz a szervezet elnöke.
A vállalatok harmada beruházásainak bővülésével számol
Enyhén emelkedett a fejlesztésben gondolkodó hazai nagyvállalatok aránya, jelenleg a cégek harmada számol beruházásainak bővülésével. A beruházás tárgyát tekintve elsősorban technológiai jellegű fejlesztéseket terveznek, míg földrajzilag egyértelműen a nyugat-magyarországi cégek a legaktívabbak. A finanszírozást főként belső forrásból tervezik megoldani a vállalatok, de növekszik a lízing és a hosszú lejáratú hitelek iránti igény is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi eredményeiből.
Gyűlnek a felhők a Total felett
Az elemzők egyre inkább csökkentik a kitermelésre vonatkozó várakozásukat, mivel a cég nem tudja olyan mértékben növelni kitermelését, mint ahogy tervezte. 2014- ben a kitermelt olaj egyes elemzőházak szerint napi 2,32 millió hordó lehet csupán, ami 5 százalékkal maradhat el a tavalyi értéktől, és ennél is nagyobb mértékben, 9,5 százalékkal a céloktól (napi 2,6 millió hordó).
Újabb megszorító intézkedéseket jelentett be a szerb miniszterelnök
A progresszív adózás után októbertől progresszív nyugdíjcsökkentést vezet be a szerb kormány - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Biztosítás: pénzkidobás vagy előrelátó gondoskodás?
A magyar háztartások közel 90%-a rendelkezik valamilyen biztosítással. Erre szükség is van, hiszen a megkérdezettek 64%-át érte már vagyoni kár – derül ki az Aegon Magyarország megbízásából készített reprezentatív felmérésből.* A biztosítás elsősorban a családról való gondoskodást és öngondoskodást jelent a magyaroknak.
Kikerültek a gödörből az autókölcsönzők
Ismét nyereséges a hazai autókölcsönző ipar, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) adatai alapján közel 254 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a szervezet 18 tagja - közölte a MAKSZ csütörtökön az MTI-vel.
3%-kal nőttek az átlagkeresetek január-júliusban
A KSH adatai alapján a bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 3 százalékkal haladták meg az idén január-júliusban az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 200 forint volt az első hét hónapban.
Magyarország letöltési sebessége már a 20 legjobbb között van
Az Európai Unió átlagát jelentősen meghaladva Magyarország a 20. leggyorsabb letöltési sebességgel rendelkező ország a Földön. Míg februárban 23,4 Mbps-mal még a 27. helyet foglalta el a rangsorban, addig szeptemberre 33,2 Mpbs-os átlagos letöltési sebességgel hazánk hét helyet javítani tudott. A kelet-közép-európai régióban csupán Románia ért el jobb helyezést 55,7 Mbps-mal. A nagyvárosok listáján Budapest is jelentősen előrelépett, a februári 80. helyről (28,9 Mbps) a 49.-re (40,9 Mbps) – adta hírül az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál.
Erősödnek a piacok a skót népszavazás hatására
Jelentősebb emelkedéssel indultak a nyugat-európai mutatók, miután a függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást. A brit FTSE-100 index 0,8 százalékkal, a francia CAC-40 index 0,5 százalékkal, a német DAX index 0,6 százalékkal erősödött nyitásban.