Befejeződött a Sunport Travel utasainak kártalanítása
Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. az MTI érdeklődésére csütörtökön.
E.ON-gázüzletág - beigazolódott, hogy az állam feltűnően előnytelen szerződést kötött
A Jobbik szerint beigazolódott az a gyanú, hogy az állam feltűnően előnytelen szerződést kötött az E.ON földgázcégeinek visszavásárlásakor.
Nem tudott bővülni az euróövezet gazdasága
Az euróövezetben nem változott a bruttó hazai termék a második negyedévben az elsőhöz képest, az Európai Unióban viszont kissé emelkedett, az éves növekedési ütem pedig mindkét országcsoportban lassult - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Nem hatotta meg a forintot a vártnál jobb GDP adat
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Honnan lesz nyugdíja az egyedülállóknak?
Harminc százalékkal nőtt az egyszemélyes háztartások száma Magyarországon az elmúlt tíz évben, és ha ez a tendencia folytatódik, 2050-re 3,7 millió ember élhet egyedül, akiknek nyugdíjas éveikről is egyedül kell gondoskodniuk. Ezek az emberek nem számíthatnak környezetük segítségére, így az öngondoskodásnak esetükben nincs alternatívája. A szemléletváltás azonban mindenki esetében indokolt Magyarországon - olvasható az ING Biztosító közleményében.
3% feletti GDP bővülést vár az idei évtől az NGM
2014. első negyedévéhez mérve 0,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Ez a növekedési ütem az európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít. A magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben jóval a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) által korábban előre jelzett 2-2,3 százalékos növekedési érték felett van - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A lakáskiadás szabályaira figyelmeztet a NAV
A kiadó ingatlanok csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, a lakáskiadás szabályait azonban kevesen ismerik; pedig sok kellemetlenséget megúszhatnak a felek, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Csak a kilátások jók a globális felvásárlási piacon
A bejelentett cégfelvásárlások száma és értéke már emelkedik, a lezárt tranzakciók száma azonban kismértékben visszaesett 2014 januárja és júniusa között – derül ki a KPMG globális M&A (Mergers and Acquisitions) felméréséből. A piac jövője ennek megfelelően biztató, a felvásárlásra fordítható vállalati források bővülnek, az üzleti bizalmat jelző várható P/E (ár/eredmény) mutató pedig magas maradt.
A mai nap a GDP adatok napja Európában
A mai nap GDP adatoké. A kora reggeli francia adat stagnálásról számolt be a várt növekedéssel szemben. A német adat is csalódást okozott, 0,2%-os lett a visszaesés. A mai nap érkezik az eurózónára vonatkozó előzetes GDP adat is, melytől 0,7%-os emelkedést várnak.
Új vezérigazgató a Magyar Cetelem Bank élén
Augusztus 1-től Vincent Ollivier a fogyasztási hitelek terén piacvezető Magyar Cetelem Bank új vezérigazgatója. Elődje, Emmanuel Bourg a Cetelem csehországi és szlovákiai leányvállalatának vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.
Háromszorozódott a Thyssenkrupp eredménye
Háromszorozódott a Thyssenkrupp eredménye, és ezzel sikerült felülmúlnia az elemzői várakozásokat. A korrigált EBIT eredmény 398 millió euró lett a negyedévben, ezzel felülmúlva a 363,6 millió eurós várakozást és a tavalyi 136 millió eurós eredményt is.
3,9%-kal nőtt a magyar GDP a II. negyedévben
A KSH első, gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2014. II. negyedévében 3,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első negyedévben 3,5%-os bővülés mutatkozott. A növekedést alapvetően az ipar és az építőipar nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta.
Gyengüléssel indulhatnak az európai piacok
A vártnál gyengébb francia és német második negyedéves GDP adatoknak köszönhetően visszaeséssel kezdődhet a kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon, annak ellenére, hogy az amerikai piacok erősödéssel zárták a szerdai kereskedési napot.
Érdemes már venni valamit? OTP, Richter, MOL, MTelekom vagy más?
Jelentős pozitív korrekciót láthattunk tegnap a hazai részvénypiacon. A BUX index 341,68 pontos, 2,00 százalékos emelkedéssel, 17 423,90 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Vártnál nagyobb zsugorodást mutat a német gazdaság
A német gazdaság az előzetesen vártnál nagyobb mértékű zsugorodást mutat a második negyedévben a ma közzétett előzetes adatok alapján.
Továbbra is stagnál a francia gazdaság
A francia gazdaság az első negyedév után a második negyedévben sem tudott bővülni az előzetesen közzétett hivatalos adatok alapján.
Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni
Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek.
Tihanynak ítélték az Európai Falumegújítási Díjat
Tihanynak ítélték a 2014-es Európai Falumegújítási Díjat, amellyel a példaértékűen fejlődő településeket jutalmazzák.
Csütörtökre elkészül a Parlament közeli hajókikötő
Várhatóan csütörtök reggelre készül el a Parlamenttől északra épülő hajókikötő, amely péntektől helyet ad a Lajta Monitor Múzeumhajónak - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya szerdán az MTI-t.
Milliói vannak? Akkor ezt látnia kell!
A folyamatosan csökkenő kamatok miatt egyre többen teszik fel maguknak a kérdést: érdemes-e a pénzünket bankbetétben tartani? A kérdésre sokan tudják a választ: NEM, ennek ellenére mégsem lépnek semmit. Elemzésünk hatására talán ez megváltozik. Gulyásleves, kicsit másképpen, mint megszoktuk...