Táblagép helyettesíti az éttermi étlapot

Forradalmasíthatja a vendéglátást az iMenu alkalmazás, amely egy Európai Unió által támogatott digitális étlap, pincér és éttermi fejlesztés egyben. A vendégek iPaden kapják meg az étlapot, amely számos információt ad az ételekről, italokról. A pincért is elektronikusan hívhatják, a rendelés pedig rögtön a konyhai nyomtatóra érkezik, így rövidül az elkészítési idő, de a fizetési procedúra is.
2014. 06. 30. 10:17
Megosztás:

Ez a megoldás, ha nem vesznek fel főiskolára vagy egyetemre

Nem kell kétségbe esniük azoknak a fiataloknak, akiknek első nekirugaszkodásra nem sikerül a főiskolai vagy egyetemi felvételijük. Az állam nekik két éves ingyenes szakmaszerzésre ad lehetőséget.
2014. 06. 30. 09:54
Megosztás:

Emelkedéssel indult a hét Európában

Nyereséggel indult a kereskedés a hét első napján a fontosabb európai értéktőzsdéken. Londonban a FTSE-100 index 3 ponttal, vagyis 0,04 százalékkal nőtt hétfőn. Frankfurtban a DAX-30 18 ponttal, 0,19 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 nem egészen 1 ponttal, 0,02 százalékkal javult.
2014. 06. 30. 09:31
Megosztás:

Devizahitelek - Rogán: a Fidesz módosító indítványt nyújt be az elévülésről

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja módosító indítványt nyújt be a kormány devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatához; ennek lényege, hogy az elévülés szabályait "pontosan és precízen" meghatároznák - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
2014. 06. 30. 09:07
Megosztás:

Ismét csökkent a német kiskereskedelmi értékesítés

A várakozásokkal ellentétben április után májusban is csökkent kiskereskedelmi értékesítés Németországban.
2014. 06. 30. 08:48
Megosztás:

Már folyószámlahitelre is köthető törlesztési biztosítás

Újabban már a folyószámla hitelkeretére is lehet törlesztési biztosítást kötni, amely az ügyfelek részére haláleseti, baleseti egészségkárosodási és munkanélküliségi fedezetet nyújt - számol be róla a Világgazdaság.
2014. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Északi-tengeren a MOL

A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a társaság aktív portfólió fejlesztési stratégiájának megfelelően adásvételi szerződést kötött a Premier Oil UK Limited („Premier”) céggel, 6 tengeri kutatási-termelési licensz részesedésének megvételéről, amelyek az Északi-tenger középső részén találhatóak.
2014. 06. 30. 08:04
Megosztás:

Csúcson a charterpiac, kevesebb az akciós út

Bár az utazási irodák a felvevőpiac igényeihez jobban illeszkedő repülőgép- és szálláskapacitást kötnek le, könnyű találni last minute ajánlatot a spanyol, a török, a ciprusi és a tunéziai tengerpartra is - írja a Világgazdaság.
2014. 06. 30. 07:50
Megosztás:

Vártnál gyengébb lett a japán ipari adat

Májusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján az ipari termelés Japánban 05 százalékkal emelkedett az áprilisban regisztrált 2,8 százalékos csökkenés után - közölte. Elemzők 0,9 százalékos bővülést vártak.
2014. 06. 30. 07:25
Megosztás:

Ismét csökkennek a roamingdíjak az EU-ban

A hatályos uniós roaming rendeletnek megfelelően július 1-jétől tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
2014. 06. 30. 06:58
Megosztás:

Méhek szabadultak el az M5-ös autópályán, elterelik a forgalmat

A rendőrség arra figyelmezteti az M5-ös autópályán közlekedőket, hogy a 48-as kilométerszelvénynél történt hajnali baleset környékén legyenek fokozottan óvatosak, járművük ablakait tartsák zárva, mert méhek szabadultak el.
2014. 06. 30. 06:36
Megosztás:

Újra teljes vonalán jár a kisföldalatti

Hétfőtől újra teljes vonalán jár a kisföldalatti, miután helyreállították a Mexikói úti végállomás közelében korábban megsérült födémet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap este az MTI-vel.
2014. 06. 30. 06:00
Megosztás:

Seszták ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályokat - NFM

Seszták Miklós fejlesztési miniszter ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályi és a szakmaetikai előírásokat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap az MTI-vel, miután az Együtt-PM bejelentette: költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz a tárcavezető ellen.
2014. 06. 30. 04:00
Megosztás:

Hogyan adjuk el az autónkat jó áron?

Kelet-Európa legnagyobb használtautó-kereskedője, az AAA AUTO Csoport tapasztalatai szerint, ha megfogadja az alábbi tanácsokat, akkor növelhető az eladásra kínált autó értéke.
2014. 06. 29. 23:45
Megosztás:

Sokba kerülhet a brit gazdaságnak Anglia gyors kiesése

Becslések szerint legalább 300 millió font (több mint 110 milliárd forint) kárt okozhat elmaradt bevételek formájában a brit gazdaságnak Anglia gyors kiesése a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról.
2014. 06. 29. 22:47
Megosztás:

Csúnya defláció fenyegeti Európát

A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak - vélekedtek tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
2014. 06. 29. 22:01
Megosztás:

Tavaly a GDP növekedésében jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak

A mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2013-ban az előző évi áron számolva 33, folyó áron pedig 7 százalékkal emelkedett. A munkaerő-felhasználás azonban 1 százalékkal elmaradt az előző évitől. A termelési tényezők jövedelme 9, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal emelkedett. Így a munkaerő hatékonysága, azaz a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 6 százalékkal emelkedett - tűnik ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a magyar gazdaság tavalyi teljesítményét összegző jelentéséből.
2014. 06. 29. 21:21
Megosztás:

Mobilparkolás - az új rendszer nem megoldás a fővárosi parkolási gondokra

Az LMP szerint a mobilparkolás átalakításánál a kormány célja egy újabb jól jövedelmező piac megszerzése volt, miközben az új rendszer egyáltalán nem jelent megoldást a budapesti parkolási gondokra.
2014. 06. 29. 20:20
Megosztás:

BIS: ki kell lépni a válság árnyékából

Elérkezett az ideje, hogy kilépjünk a válság árnyékából: az erősödő világgazdasági növekedés lehetővé teszi a strukturális reformok végrehajtását és a pénzügyi rendszer rendbe tételét - mondta Jaime Caruana, a BIS (Bank for International Settlements) nemzetközi fizetések bankja vezérigazgatója a szervezet 84. éves közgyűlésén vasárnap Bázelben.
2014. 06. 29. 19:20
Megosztás:

Fél év múlva üzembe helyezhetik az egyiptomi hadsereg hepatitis C elleni csodaműszerét

Fél év haladékot kért az egyiptomi hadsereg a hepatitis C fertőzést gyógyító csodaműszerének üzembe helyezése előtt - írta vasárnap az al-Ahrám című egyiptomi napilap.
2014. 06. 29. 18:40
Megosztás: