Befektetési ajánlású sávba emelte Romániát az S&P

A befektetésre ajánlott sávba emelte Románia államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's.
2014. 05. 16. 09:00
Megosztás:

Stabil növekedés a Nyomda stratégiai piacain

Az ANY Biztonsági Nyomda 2014. első három hónapjának árbevétele 27%-kal, ezen belül az export 54%-kal, a nettó eredmény 36%-kal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest - olvasható a BÉT honlapján közzétett sajtóközleményben.
2014. 05. 16. 08:40
Megosztás:

Esésbe kapcsoltak az amerikai részvénypiacok

A szerdán megindult lejtmenet folytatódott a tegnapi napon is, a vezető részvényindexek 1 százalék körüli veszteséggel zártak csütörtökön a vegyes amerikai gazdasági adatok, illetve az euróövezet stagnálásával kapcsolatos félelmek miatt.
2014. 05. 16. 08:20
Megosztás:

Csökkenő veszteségről számolt be a Danubius

A Danubius Hotels Nyrt. tegnap tette közzé a 2014. első negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi gyorsjelentését. A csoport árbevétele a negyedéve során 6%-kal 9,1 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év első negyedévéhez képest, a magyar és a cseh földrajzi szegmensekben elért jelentős növekedés hatására.
2014. 05. 16. 08:02
Megosztás:

FHB - 1,145 milliárd forint adózott eredmény az I. negyedévben

Az FHB Csoport 1.145 millió forintos konszolidált adózott eredménnyel zárta 2014. első negyedévét. Az elmúlt negyedévekhez hasonlóan a javuló eredmény a nettó kamatbevételek, valamint a díj és jutalékbevételek növekedésének volt köszönhető.
2014. 05. 16. 07:44
Megosztás:

Még több autót hív vissza a General Motors

A General Motors (GM) amerikai autógyártó csütörtökön bejelentette, hogy 5 újabb meghibásodástípus miatt további 3 millió autót hív vissza szervizelésre az idén már korábban visszahívott 9,8 millió autó után.
2014. 05. 16. 07:25
Megosztás:

Jelentett az OTP!

Az OTP csoport az idei első negyedévben az elemzői várakozásoknál magasabb, 5,864 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszaki eredménytől 48 százalékkal marad el, de több mint négyszerese - 317 százalékos növekedés - az előző negyedéves nyereségnek - közölte a társaság pénteki gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2014. 05. 16. 06:55
Megosztás:

Nő az igény a biciklisbarát irodák iránt Budapesten

Jelenleg a budapesti irodaházak 18 százaléka biciklisbarát, az újonnan épülő irodaházaknál ez már elvárás - közölte közös felmérésének eredményét a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlantanácsadó az MTI-vel csütörtökön.
2014. 05. 16. 06:00
Megosztás:

Sztrájkra készülnek az olasz vasutasok, késések várhatók

Huszonnégy órás sztrájkra készülnek az olasz vasutasok május 15-én 21.00 órától. Az olasz vasúthálózaton vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel az olasz vasúttól kapott tájékoztatás alapján.
2014. 05. 16. 04:00
Megosztás:

Egyedi eleganciájú Bár a West End Business Center legfelső emeletén

Létrejöhet-e exkluzív, modern szépségű bár egy irodaépületben, közösségépítés céljából? A West End Business Center legfelső emeletén található, felújított, különleges hangulatú belső teret szemlélve, a válasz határozott igen.
2014. 05. 15. 23:00
Megosztás:

A kelet-európai bankszektor folytatta felzárkózását

A kelet-európai bankszektor 2013-ban folytatta a felzárkózást az eurózónás bankszektorhoz a Raiffeisen Bank International (RBI) és a Raiffeisen Centrobank (RCB) közös elemzése szerint.
2014. 05. 15. 22:30
Megosztás:

Júniustól az európai térségbe irányuló orosz gázszállítás is megszűnhet, ha Ukrajna nem fizet

Vlagyimir Putyin orosz elnök több európai országot, köztük Szlovákiát is tájékoztatta arról, hogy amennyiben Ukrajna nem fog fizetni az orosz gázért, június elsejétől "nem lesz" orosz gázszállítás az európai térségbe sem - számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Pozsonyban újságírók előtt tett kijelentését idézve.
2014. 05. 15. 22:00
Megosztás:

Amikor már nem működik a garancia, megvéd az elektronikus készülékek biztosítás

Kevesebb, mint havi 1.000 forintból megvédhetjük mindennapi munkánkhoz, kommunikációnkhoz szükséges eszközeinket. A PBA Praeventio Zrt. biztosítási alkusz garancia időn túl is védelmet kínál okostelefonokra, táblagépekre, laptopokra és egyéb elektronikai eszközökre. Sőt, az elektronikus készülékek-biztosítás olyan esetekre is segítséget nyújthat, amik kívül esnek a rendeltetésszerű használaton, azaz amikre az érvényes garancia már nem vonatkozik.
2014. 05. 15. 21:30
Megosztás:

Forgalomba áll az első, a BKV által összeszerelt busz

Pénteken forgalomba áll az első, a BKV telephelyén összeszerelt busz, amelyet csütörtökön mutattak be.
2014. 05. 15. 21:00
Megosztás:

Vizsgálat a tokaji bor ügyében

Komplex belső vizsgálat kezdődött az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt.-nél, amely kiterjed a borkészletre is - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2014. 05. 15. 20:40
Megosztás:

Az AAA AUTO Fóton hivatalosan is megnyitja új telephelyét

A Magyarországon újra aktív AAA AUTO Csoport ma hivatalosan is megnyitotta új telephelyét Fóton, Autocentrum AAA AUTO néven a Fehérkő utca 1. szám alatt, amelyet elsődlegesen Budapest és vonzáskörzetének kiszolgálására hozott létre.
2014. 05. 15. 20:10
Megosztás:

A Dunaferr stratégiai megállapodást köthet a magyar kormánnyal

Az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai megállapodást köthet a magyar kormánnyal, ennek előkészületei már megkezdődtek – jelentette be Dunaújváros fideszes polgármestere a cégvezetéssel folytatott egyeztetést követő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2014. 05. 15. 19:51
Megosztás:

Elkészült a jegybank Alapokmánya

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön bemutatta a jegybank "belső alkotmánynak" nevezett Alapokmányát; Balog Ádám alelnök a sajtóbeszélgetésen közölte azt is, hogy június első hetére elkészítik a részletes társadalmi felelősségvállalási koncepciót.
2014. 05. 15. 19:30
Megosztás:

A németek csaknem kétharmada 'több Európát' akar

Németországban a lakosság csaknem kétharmada pártolja az uniós integráció elmélyítését - mutatta ki az ARD közszolgálati televízió felmérése, amely szerint növekszik az érdeklődés az európai parlamenti (EP) választások iránt, az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére pedig a legtöbben a szociáldemokrata Martin Schulzot tartják alkalmasnak.
2014. 05. 15. 19:10
Megosztás:

A lakosság több mint fele internetezik mobilon

Már a magyar lakosság 51 százaléka internetezik mobileszközén keresztül, a tavalyi 39 százalékkal szemben - közölte a GfK piackutató intézet csütörtökön az MTI-vel.
2014. 05. 15. 18:50
Megosztás: