Jelentett a Telefonica - vártnál jobb lett az eredmény
A Telefonica a reggeli órákban publikálta negyedik negyedéves számait, amelyek valamelyest jobbak lettek az elemzői várakozásoknál, köszönhetően az európai piacon tapasztalható javulásnak.
Mi változik nyugdíjas éveinkben?
Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd. Ugyanakkor – a Generali Biztosító reprezentatív kutatása szerint – a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy gondolja, hogy néhány dologról le is kell majd mondania.
Szép csöndben gyengül tovább a forint
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
17 hónapos mélyponton a német munkanélküliség
A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett adatai alapján februárban szezonális kiigazítással, 14 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Németországban a januárban mért 28 ezer fős csökkenés után. Elemzők 10 ezres csökkenést vártak.
Botrány: úgy tűnik, vége a BitCoin mesének
A Pony nevű vírus szétfertőzte gépek százezreit hacker-ek bitcoin lopása céljával. A legnagyobb BitCoin kereskedő szolgáltatót, az Mt.Gox-ot ez ki is csinálta. A BitCoin árfolyama beszakadt, óriási a botrány, már alig mutat valamit a virtuális árfolyam. Nem biztonságos az eszköz.
EKB - még mindig zuhan a magánszektor hitelezése
Januárban a várakozásoknál nagyobb ütemben gyorsult az eurózóna pénzellátásának bővülése, míg a magánszektornak nyújtott hitelezések továbbra is csökkenést mutatnak, immár egyhuzamban 18. hónapja - olvasható az Európai Központi Bank ma közzétett jelentésében.
Növekedési Hitelprogram - van érdeklődés a második szakaszra is
A Növekedési Hitelprogram II. szakaszában is érdeklődést mutatnak a cégek a kedvezményes hitellehetőség iránt. A hitelprogram második fázisában a K&H-nál eddig 150 cég igényelt és kapott hitelt, több mint 10 milliárd forint értékben. Emellett további 50 milliárd forintnyi hitelösszeg bírálata van jelenleg folyamatban - olvasható a K&H sajtóközleményében.
Új stratégiával működnek a jövőben az AXA-pénztárak
Az együttesen 205 ezer tagot számláló AXA Egészségpénztár és AXA Önkéntes Nyugdíjpénztár a jövőben új stratégiával, az AXA szervezetétől függetlenül és egyszerűsített folyamatokkal működik tovább, Prémium Egészségpénztár és Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár néven – döntött a pénztárak küldöttközgyűlése. A pénztárak több lépcsőben megvalósuló megújulása 2014. február 26-án indul és várhatóan egy év múlva zárul le - olvasható az AXA sajtóközleményében.
Vegyes nyitás Európában
Vegyesen alakultak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a nyitás során, a német DAX index 0,1%-kal 9.667,35 pontra, a francia CAC-40 index 0,1%-kal 4.402,38 pontra emelkedett, míg a brit FTSE-100 index 6.799,60 ponton stagnált. Budapesten a BUX index szintén stagnálással, 17.794,88 ponton kezdte a napot.
Jogszabályváltozások - Részletes kimutatást kell közölni az adóssal a jelzáloghitel felmondása előtt
Március 1-től, mielőtt a bank felmondaná a jelzáloghitel szerződést, részletes elszámolást kell készítenie az addigi fizetésekről és a fennálló tartozásról - tartalmazza az új hitelintézeti törvény.
Kisebb emelkedéssel zártak az USA piacok
Egész napos iránykeresés után mérsékelt emelkedéssel zártak az amerikai részvénypiacok a vártnál jobb új ingatlan értékesítési adatoknak köszönhetően.
Pénztárgépek - Felcserélt üzembe helyezési kód esetén is kérhető támogatás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatót tett közzé honlapján arról, mi a teendő akkor, ha a pénztárgépet tévedésből nem a támogatásra jogosító üzembe helyezési kóddal személyesítették meg.
Több mint ezermilliárd dollár osztalékot fizetnek a cégek világszerte
Átlépte az ezermilliárd dolláros határt a tőzsdén jegyzett részvénytársaságok által kifizetett osztalékok összesített értéke a Henderson Global Investors brit alapkezelő társaság felmérése szerint.
Hová menekül a pénz a bankbetétből?
Csalódott a bankbetétben? Nem csodálkozunk, hiszen az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 3-4% közelébe szorította le. Hogy mi a megoldás? Váltson portfóliókezelésre! Cikkünkből megismerkedhet a hazai piac legjobbjaival.
Mérséklődött a Csehországba irányuló lengyel élelmiszer-kivitel növekedése
Lengyelország tavaly több mint 1,2 milliárd euró értékben szállított élelmiszertermékeket Csehországba, ami 2012-höz képest 7 százalékos növekedés ugyan, de a lengyel élelmiszer-szállítások növekedési ütemének lassulására utal, hiszen a korábbi években a bővülés meghaladta a 10 százalékot - derült ki a hivatalos lengyel közleményből, amelyet a brünni Salima élelmiszer kiállítás alkalmával hoztak nyilvánosságra Prágában.
Németországban a legnagyobb a vagyoni egyenlőtlenség az euróövezetben
Az euróövezet tagállamai közül Németországban a legnagyobb a vagyoni egyenlőtlenség egy szerdán ismertetett felmérés szerint.