Végzett a trafikos kasszák NAV-bekötésével a Laurel

Végzett a trafikos kasszák NAV-bekötésével a Laurel, a cégcsoport csaknem ezer nemzeti dohányboltban telepített pénztárgépeket. Volt olyan ügyfél, aki önhibáján kívül nem tudott csatlakozni, például mert rablást követtek el az üzletében. Az állami támogatásra jogosultak mindegyikénél befejeződött az átállás február végéig, így senki sem vesztette el a gépenként 50 ezer forintos hozzájárulást.
2014. 05. 27. 12:43
Megosztás:

Elindult az ingyenes Nemzeti Cégtár

Ingyenes Nemzeti Cégtár céginformációs szolgáltatást indított a BCE Nemzeti Cégtár Zrt., hogy hozzájáruljon az üzleti etika erősödéséhez, a lánctartozások visszaszorításához és az egészséges cégstruktúra kialakításához. A céget alapító Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a szolgáltatás a hallgatók kutatási feladatait is segíti, hiszen a cégtárból – egyedülálló módon – friss aggregált pénzügyi adatok is nyerhetők a cégvilágról.
2014. 05. 27. 12:20
Megosztás:

Mol-INA-ügy: nyugodt és gyors tárgyalásokat javasol Amerika zágrábi nagykövete

Az INA-val kapcsolatos problémákat a magyar féllel nyugodtan, csendben és gyorsan kell megoldani – nyilatkozta Kenneth Merten, az Egyesült Államok zágrábi nagykövete a Jutarnji list keddi számában.
2014. 05. 27. 11:55
Megosztás:

MNB: az nhp-ban résztvevők fele nem vett volna fel hitelt a program nélkül

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) új hitelt felvevő cégek mintegy fele egy felmérés során úgy nyilatkozott, hogy az nhp hiányában nem vett volna fel kölcsönt - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten, a Privátbankár.hu "Versenyképesség 2014" szakmai konferenciáján.
2014. 05. 27. 11:32
Megosztás:

Újabb határidőre figyelmezteti a vállalkozásokat az adóhatóság

Újabb fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság, a kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknak június 2-ig kell közzétenni számviteli beszámolójukat, a társaságiadó-alanyoknak pedig a tavalyi társaságiadó-kötelezettségükkel kell elszámolni.
2014. 05. 27. 11:02
Megosztás:

Pozitív hírek emelik a Commerzbank árfolyamát

A német Spiegel értesülései szerint a német állam legalább 2016-ig meg kívánja tartani 17%-os részesedését a Commerzbank-ban, amit a pénzügyi válság során egy mentőcsomag nyújtásakor szerzett a bankcsoportban.
2014. 05. 27. 10:37
Megosztás:

Meddig ér a takaró - Milyen mértékben enged eltérést az új Ptk.?

Az új Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a társasági jogszabályok eltérést engedővé, azaz diszpozitívvá váltak. A korábbi kötelező erejű szabályozás csak akkor engedett a jogszabálytól eltérő megállapodást a társasági szerződésben, ha azt a törvény kifejezetten megengedte. Fontos változás, hogy március 15-től a tagok a társaság alapító dokumentumában módosíthatnak a Ptk. szabályai adta kereteken. Saját maguk alakíthatják ki társaságuk szervezetét és működésének társasági jogi szabályait is – összegezte a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2014. 05. 27. 10:18
Megosztás:

Jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében az ügyészség

Jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében a Legfőbb Ügyészség, amely a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére vizsgálta meg ezt a kérdést.
2014. 05. 27. 09:54
Megosztás:

Forró hangulat a tóparti lakóingatlan piacokon

Nincs ok panaszra Balatonon, legalábbis, ami a lakáspiacot illeti: az országos trendeket követve, tavalyhoz képest itt is komoly, csaknem 20 százalékos keresletbővüléssel indult az év. Az Otthon Centrum az idei teljes évre nagyságrendileg 2.500 – 2.700 tranzakcióra számít a Balatonon.
2014. 05. 27. 09:25
Megosztás:

Az elmúlt 5 év legrosszabb májusát hozta Yvette

Az elmúlt 5 év legviharosabb májusa volt az idei az Aegon Magyarország statisztikái alapján. A biztosítóhoz több mint 11 ezer bejelentés érkezett, ezek döntő többsége az Yvette ciklonhoz köthető. Az ügyfelek által becsült kárérték több mint félmilliárd forint.
2014. 05. 27. 09:05
Megosztás:

Vegyes nyitás várható

Vegyesen nyithatnak kedden a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. Az európai részvénypiacon még érezni lehet az európai parlamenti választások utóhatását. A befektetők kissé bizonytalanok, de már látszódik, hogy az euroszkeptikus pártok a sikereik ellenére is egyértelműen kisebbségben maradnak a parlamentben, tehát nem tudják meggátolni a törvényhozási folyamatokat.
2014. 05. 27. 08:40
Megosztás:

A befektetőknek fontosabb a bizalom, mint a teljesítmény?

Nem a pénzügyi teljesítményt, sokkal inkább a megbízhatóságot tartják szem előtt a befektetők, amikor befektetési alapot választanak – derül ki a CFA Institute és az Edelman Trust közös tanulmányából, amelyet öt ország 2100 válaszadójának véleménye alapján készítettek. Paradox módon a válaszadók fele nem bízik abban, hogy alapkezelőik az ő érdekükben cselekednek.
2014. 05. 27. 08:22
Megosztás:

Az arany royalty cégeké a jövő! – állítja Pierre Lassonde bányaipari legenda

Pierre Lassonde forradalmasította az aranypiacot, amikor három évtizeddel ezelőtt létrehozta az első royalty (vagy más néven stream ) társaságot. Ma biztosabb e modell hatékonyságában, mint valaha, különösen a jó minőségű készletek kitermelésében fellépő nehézségeket látva. Az alábbiakban a The Gold Reportnak minap adott interjújából szemezgetünk.
2014. 05. 27. 07:59
Megosztás:

Júniusig rendeződhez az orosz-ukrán gázárvita

Júniusig rendeződhet az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli orosz-ukrán elszámolási vita - mondta hétfőn Berlinben az Európai Bizottság energiaügyi biztosa az orosz és az ukrán szakminiszterrel, és a Gazprom vezetőjével folytatott megbeszélése után.
2014. 05. 27. 07:30
Megosztás:

Fejlesztik a bíróságok biztonságát

Fejleszti a bíróságok biztonsági rendszereit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával.
2014. 05. 27. 07:10
Megosztás:

Tovább csökkenhet ma a hazai kamatszint

Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, az elemzők az alapkamat 10 bázispontos csökkentését várják.
2014. 05. 27. 06:46
Megosztás:

Júniusig rendeződhez az orosz-ukrán gázárvita

Júniusig rendeződhet az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli orosz-ukrán elszámolási vita - mondta hétfőn Berlinben az Európai Bizottság energiaügyi biztosa az orosz és az ukrán szakminiszterrel, és a Gazprom vezetőjével folytatott megbeszélése után.
2014. 05. 27. 04:00
Megosztás:

Újabb milliárdok az állattartóknak!

Május 26-ától több, mint 8 milliárd forint utalását kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7 500 gazdálkodónak a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program keretében - értesült a ProfitLine.hu.
2014. 05. 27. 00:01
Megosztás:

A sárgadinnyével indul a hazai dinnyeszezon június elején

A sárgadinnyével indul a hazai dinnyeszezon, június első hetében már kereskedelmi mennyiségben lesz a piacon - tájékoztatta Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az MTI-t hétfőn.
2014. 05. 26. 21:00
Megosztás:

Mol: új találat a kazahsztáni Fedorovsky Blokkban

A Mol új találatot ért el Kazahsztánban a Fedorovsky Blokk Rozhkovskoye mezőjén - közölte az olajtársaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2014. 05. 26. 20:30
Megosztás: