Meddig ér a takaró - Milyen mértékben enged eltérést az új Ptk.?

Az új Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a társasági jogszabályok eltérést engedővé, azaz diszpozitívvá váltak. A korábbi kötelező erejű szabályozás csak akkor engedett a jogszabálytól eltérő megállapodást a társasági szerződésben, ha azt a törvény kifejezetten megengedte. Fontos változás, hogy március 15-től a tagok a társaság alapító dokumentumában módosíthatnak a Ptk. szabályai adta kereteken. Saját maguk alakíthatják ki társaságuk szervezetét és működésének társasági jogi szabályait is – összegezte a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Az új törvény hatályba lépése óta az üzleti életet lázban tartja, hogy meddig terjed a tagok szabadsága a Ptk. szabályaitól való eltérésre. Különösen aktuálissá teszi a témát, hogy az ügyben időközben megszólaltak a bíróságok képviselői is. Lássuk, a kivételeket, azaz, milyen esetekben nem lehet továbbra sem eltérni a Ptk. előírásaitól?
 
Ha az eltérést a törvény tiltja
 
Nem lehet eltérni a Ptk. szabályaitól, ha az eltérés lehetőségét maga a törvény tiltja. Ezen egyszerű kivételnek azonban nem lesz egyszerű a bírósági gyakorlata. Egyes esetekben teljesen egyértelmű az eltérés tilalma, így például a Ptk. kimondja, hogy az üzletrész kívülálló személyre történő átruházása a társasági szerződésben érvényesen nem zárható ki.
 
Bizonyos nézetek szerint viszont, ha a Ptk. a „kell” vagy a „nem lehet” kifejezést használja, azt jelenti, hogy az eltérés lehetősége eleve kizárt.  A kérdésben elfogadottá kezd válni az az álláspont, hogy magát az eltérés tilalmát kell a jogszabálynak kimondania, nem elegendő, ha az puszta kötelezést tartalmaz.
 
„Önmagában az a megfogalmazás, hogy „munkavállaló nem lehet a felügyelőbizottság tagja” vagy, hogy „a közgyűlésen a részvényes képviseletét nem láthatja el az igazgatóság tagja” véleményünk szerint nem jelenti azt, hogy ezektől a rendelkezésektől ne lehessen eltérni. „ – mondta Bejó Ágnes, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Hiába tűnnek továbbá kötelező erejűnek a Ptk. összeférhetetlenségre vonatkozó rendelkezései; így például, hogy ugyanaz a személy nem lehet vezető tisztségviselő egy ugyanolyan főtevékenységet végző társaságban, az uralkodóvá váló nézet szerint a társasági szerződésben az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályoktól is eltérhetnek a felek – tette hozzá a szakértő.
 
Ha hitelezői, munkavállalói vagy kisebbségi jogok sérülnek
 
A Ptk. szerint a tagok akkor sem térhetnek el a jogszabályban foglalt rendelkezésektől, ha az eltérés a társaság hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sértené. Így például a tagok nem térhetnek el azon szabálytól, hogy 200 fő feletti munkavállalói létszám esetén a társaságnál kötelező a felügyelőbizottság létrehozása, hiszen az eltérés a munkavállalók jogait nyilvánvalóan sértené. Szintén nem megengedett az eltérés a hitelezővédelmi szabályoktól – így például nem lehet lerövidíteni azt a határidőt, amin belül egy tőkeleszállítás esetén a hitelezők biztosíték iránti kérelmet nyújthatnak be.
 
A kisebbség jogainak a sérelme azonban jóval több bizonytalanságot vet fel. Át lehet-e például a jogszabály szerint minősített (azaz 75%-os) többséget igénylő határozatokat tenni az egyszerű többséget igénylő határozatok közé? Egy ilyen eltérés egy 30%-os részesedéssel rendelkező kisebbségi tulajdonos érdekeit sértené ugyan, jogait azonban nem. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a bírói gyakorlat megenged majd ilyen jellegű eltéréseket.
 
Bírói „jogalkotás”
 
A bíróságok elkezdték kialakítani az eltérés egy további korlátját is. E szerint a felek nem térhetnek el az úgynevezett „státusz-szabályoktól”, azaz az olyan rendelkezésektől, amelyek az adott társasági forma jellegadó sajátosságait alkotják. Így például hiába nem sért hitelezői vagy kisebbségi érdekeket, továbbra sincs arra lehetőség, hogy egy kft. részvényeket bocsásson ki.
 
Kérdéses persze, hogy a gyakorlat mit fog ilyen alapvető, státuszszabálynak tekinteni és hol húzódik majd meg a határ. Elengedhetetlen-e egy kft. létéhez például az, hogy egy tagnak csak egy üzletrésze lehet? Hasonlóan, jellegadó adósajátossága-e a kft.-nek, hogy egy tag törzsbetétjének mértéke nem lehet kevesebb 100.000 Ft-nál? Mennyiben jellegadó sajátossága egy kft.-nek az, hogy azt önállóan eljáró ügyvezetők és nem egy testület – például ügyvezetőség – vezeti?
 
„Ezen kérdésekre adott válaszok egyelőre nemcsak az ügyfelek és a gyakorló jogászok, hanem még a cégbíróság körében is bizonytalanok: azokat jelenleg másképpen látják a cégbírók Budapesten és másként Debrecenben. Könnyen elképzelhető, hogy a cégbírók az ország két pontján eltérően fogják elbírálni az ilyen igényeket” – véli Bejó Ágnes.


Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás: