Itthon nagyon megy a Windows Phone
A Microsoft a Nokia akvizíciója után hardware-es fronton is beleerősít, a készülékek egyre nagyobb piaci részesedést hasítanak ki: pl. Magyarországon már több WP megy el, mint Iphone. A siker kicsit hazai is, Komáromban készülnek a Lumia telefonok. Interjú a Microsoft-tal.
Megszaladt januárban a hazai ipari termelés
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014 januárjában az ipari termelés 6,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak jelentős növekedése járult hozzá. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index januárban 3,1%-kal emelkedett.
Lendületes eséssel indult a kereskedés
Lendületes eséssel indult az európai kereskedés, a vezető nyugat-európai piacok közül a német DAX index 0,7 százalékkal 9.243.77 pontra, a francia CAC-40 index 0,7 százalékkal 4.320,76 pontra, a brit FTSE-100 index 0,6 százalékkal 6.642,02 pontra, míg a Stoxx Europe 600 index 0,4 százalékkal 330,21 pontra csökkent. Budapesten a BUX index lényegében stagnál, 1 pontos csökkenéssel, 16 616,65 ponton nyitott szerdán.
Kiforratlanok, de javíthatók az építésügy új jogszabályai
Pozitív törekvés, de a nagymértékű változások miatt ellentmondások sora jellemzi az alaposan módosított építési jogszabályok első évét. A hibák miatt tavaly már többször módosult az építésügy jogszabályi környezete, ennek ellenére a paragrafusok értelmezése, az e-napló, az elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) működése miatt alaposan oda kell figyelniük az építkezőknek, tervezőknek, kivitelezőknek és a fejlesztőknek is - olvasható az Óbuda Group sajtóközleményében.
Kína és Ukrajna miatt fájhat a befektetők feje
Gyengüléssel kezdhetik a szerdai kereskedési napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 50 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 32 ponttal, a párizsi CAC-40 index 13 ponttal csökkenhet nyitáskor.
USA piacok - újra előtérbe kerültek a profitrealizálók
A kezdeti bizonytalanság után folytatódott a hétfőn megindult csökkenés az amerikai részvénypiacokon, a piaci csökkenést az energetikai és a nyersanyagipari vállalatok részvényei vezették.
Rossz hangulatban ausztrál és a japán fogyasztók
Márciusban tovább csökkent és ezzel 10 havi mélységet ért el a háztartások körében a fogyasztói bizalom, ami a gazdasági kilátásokba vetett bizalom csökkenésének és a munkahely elvesztésével kapcsolatosan felerősödő aggodalmak eredménye.
Az Erasmus a legnépszerűbb ösztöndíjforma
A legnépszerűbb ösztöndíjforma az Erasmus: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatása szerint az egyetemisták és főiskolások túlnyomó többsége, 72 százaléka az Európai Unió ezen ösztöndíjával vett részt külföldi részképzésben.
Elkerülhető átállási csapdák az új Ptk-ban
Más ütemben és más szabályok szerint kell áttérni az új Ptk-ra szerződések, illetve a társasági dokumentumok esetében: a szombattól megkötött szerződésekre már az új, a korábban aláírtakra és módosításaikra pedig továbbra is a régi Ptk. vonatkozik; az első cégjogi változás alkalmával pedig az egész társasági szerződést meg kell feleltetni az új szabályozásnak – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Az iroda rámutat: ajánlott szerződésben rendezni az eltérő áttérési időpontokból adódó tisztázatlan viszonyokat.
Mesterházy: öt társadalmi csoport jobban jár majd a mi kormányzásunkkal
Öt társadalmi csoport jobban fog járni, ha a baloldali összefogás koalíciós kormányt tud alakítani a választások után - ígérte Mesterházy Attila, "a kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje kedden Kecskeméten egy lakossági fórumon.
Világszerte erősödik a munkáltatói optimizmus
Világszerte erősödik a munkáltatói optimizmus 2014 második negyedévében: 42 ország és térség közül 38-ban a foglalkoztatási szint emelkedésére lehet számítani, és 2008 harmadik negyedéve óta most a legmagasabb a létszámbővítést tervezők aránya - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató MTI-nek eljutatott legfrissebb felméréséből.
Taroltak a vörösborok a XIII. Syngenta Országos Borversenyen
Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát - hangzott el kedden Siófokon, a XIII. Syngenta Országos Borversenyen, amelyen tartoltak a vörösborok.
Vékony jégen a kockázatvállaló cégvezetők
Az új Ptk. hatályba lépése után jelentős kockázatot vállalnak azok a magyar cégvezetők, akik forgalmuk nagy részét utólagos fizetéssel, hosszú fizetési határidőkkel bonyolítják - mutat rá az Atradius legújabb jelentése. A nemzetközi vállalat szerint a tavaly uniós rekordot döntő hazai szállítói hitelezési arány miatt 2014-ben felértékelődik a naprakész céginformáció, a hitelbiztosítás és a professzionális követeléskezelés szerepe a magyar kkv-ék között.
Reformokat sürget a Merkel-kormánytól a német iparszövetség
Reformokat vár el a berlini vezetéstől a német iparszövetség (BDI), amely szerint Németország lemarad, ha a kormány továbbra is lényegtelen dolgokkal fecséreli az idejét.
Ukrán válság - Elhalasztotta krími látogatását az ENSZ főtitkárhelyettese
Biztonsági és technikai okokból egyelőre elhalasztotta krími látogatását kedden Ivan Simonovic, az ENSZ emberi jogi kérdésekben illetékes főtitkárhelyettese.
Matolcsy: együtt értük el a sikereket
"Együtt értük el a gazdasági sikereket", amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország - jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.
Az elhízás kapcsolatban áll a sejtek növekedésével és a daganat méretével
A legújabb kutatási eredmények alapján, amelyet a Journal of Breast Cancer Research című nemzetközi orvosi szaklap tett közzé az elhízás - különösen annak a hasra lokalizálódó formája -növeli a daganatos sejtek mennyiségét és a daganat növekedési ütemét mellrákban.