Elhagyta Budapestet az utolsó Malév-gép is
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Elhagyta a budapesti repülőteret az utolsó - a Malév február 3-i leállása előtt a flottába tartozó - repülőgép is csütörtök délután.
Több éves mélyponton a megtakarításokkal rendelkezők aránya
A legtöbben váratlan kiadásokra tesznek félre, az öngondoskodás és a gyerekek jövőjére való takarékoskodás egyre inkább háttérbe szorul - közölte a GfK Hungária csütörtökön Retail Banking Monitor felmérésének adataira alapozva.
NGM: az ECE még nem kérte plázastop alóli felmentését
Az Óbudán több mint 140 ezer négyzetméteres pláza megépítését tervező ECE még nem kérelmezett felmentést a plázastop alól - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére.
Folytatódik a lecsorgás az USA piacokon
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön is a New York-i értéktőzsdéken.
Maradhat a kamatszint a keddi MNB kamatdöntő ülésen - elemzők
A monetáris tanács jövő keddi kamatdöntő ülésén változatlanul 7 százalékon hagyja majd a jegybanki alapkamatot a Reuters csütörtökön kiadott felmérésében részvevő valamennyi elemző szerint.
A lakásépítési támogatás bővítését szorgalmazza a TLE
A kormány által elhatározott, uniós jóváhagyásra váró szocpol- és kamattámogatást várhatóan bővíteni kell - közölte a múlt évi - történelmi mélypontnak számító - KSH lakásépítési adatokra reagálva a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE); az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat ugyanakkor nem vár trendfordulót az állami támogatástól.
Pécsi közgyűlés - A Tüke Busz Zrt. végzi a közösségi közlekedést áprilistól Pécsen
Pécs, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - A Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) helyett egy száz százalékos városi tulajdonú társaság, a Tüke Busz Zrt. végzi a baranyai megyeszékhelyen a tömegközlekedési szolgáltatást áprilistól – döntött a város képviselőtestülete csütörtökön.
Rohamosan nő a mobilinternet-előfizetők száma Magyarországon
Az idén januárban 2 millió 214 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői számon belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfeleké az előző havi 1 millió 696 ezerről 1 millió 738 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.
Civil egyesület alakult egy új nemzeti légitársaságért
Civil egyesület alakult egy új nemzeti légitársaság piaci alapon történő létrehozásáért; a Malért gazdasági szereplőkkel és a kormánnyal is tárgyalna az új társaság érdekében, amelynek megalakítása a pilóták szakszolgálati engedélyének érvényességi ideje miatt sürgető - ismertette Vécsei Mihály, a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
13 év után ismét veszteséges volt a bankszektor 2011-ben - PSZÁF
A bankszektor 13 év után veszteségessé vált 2011-ben, a szektor összesített adózott eredménye mínusz 92,6 milliárd forint volt tavaly a 2010. évi 12,3 milliárd forint nyereség után - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzéséből.
MSZP: Orbánnak és Matolcsynak is távoznia kellene
Az MSZP szerint az Európai Bizottság (EB) kohéziós pénzeket érintő döntése után Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is le kellene mondania - erről Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közel tízszeresére nőtt a Crédit Agricole vesztesége
Az egy évvel korábbihoz képest közel tízszeresével nőtt Franciaország harmadik legnagyobb bankja, a Crédit Agricole nettó vesztesége a tavalyi utolsó negyedévben, részben szerkezetátalakítási költségek miatt, illetve görög állampapírok leírásának következtében - közölte a hitelintézeti csoport csütörtökön.
A kiegészítő magánbiztosítás csökkentheti a hálapénz szerepét
A hálapénzért nem kap többletszolgáltatást az egészségügyben a beteg, az üzleti biztosítók viszont tudnak többletszolgáltatást nyújtani, ha belépnek erre a piacra - mondta Paál Zoltán, a Generali-Providencia vezérigazgató-helyettese csütörtökön a biztosító sajtóklubjában, Budapesten.
Swoboda: a magyar kormánynak teljesítenie kell európai kötelezettségeit
A magyar kormánynak a szükséges intézkedések meghozatalával teljesítenie kell európai kötelezettségeit - hangsúlyozta csütörtökön az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője.
OTP Alapkezelő: 9 hónapos csúcson az olaj ára, tartós csökkenés egyelőre nem valószínű
Legutóbb tavaly április környékén járt a jelenlegi 120$-os magasságokban a Brent olaj árfolyama, amely akkor a kiváló minőségű líbiai olajkitermelés kiesése miatt emelkedett ilyen szintre. Ezúttal az iráni feszültségek fokozódása, egyes kedvezőbb makroadatok és a likviditásbőség okozta pozitív piaci hangulat hatására tört ki fölfelé az elmúlt hat hónapban a nagyjából 100-110$-os sávban mozgó Brent olaj árfolyama – véli Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Végtörlesztéskor jellemzően nem az aranybefektetéshez nyúlt a magyar
A hazai befektetők a beszállás és kiugrás időpontjának függvényében éves szinten akár 22-28 százalékos nyereségre is szert tehettek 2011-ben aranybefektetéseik után. A sárga nemesfém iránti bizalmat az is mutatja, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek végtörlesztése kapcsán az emberek jellemzően nem ehhez a megtakarításukhoz nyúltak likvid forrásokért. A piac némi megtorpanást követően 2012 első félévében is – ha nem is rekordméretű, de biztos – nyereséggel kecsegteti a megtakarításaikat fizikai aranyba fektetőket.
Lázár János: Péterfalvi Attila téved
A Fidesz frakcióvezetője szerint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke téved, amikor azt állítja, hogy az interneten nem lehet nyilvánosságra hozni a helyi adósok listáját - írja Lázár János csütörtöki közleményében.
Devizapiaci körkép: CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
A Deutsche Telekom vesztesége több mint a duplájára nőtt
Különösen az arculatérték leírások miatt a Deutsche Telekom 1,34 milliárd euró veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi 513 millió eurónak.
50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek a 2011. évi eredmény után.