Milliárdos pályázat nyílik mikrovállalkozásoknak

Már idén megnyílhatnak az ötezer fő alatti településeken működő mikrovállalkozások számára a GOP programjai, amivel a cégek jelentősen nagyobb kerethez juthatnak.
2012. 05. 05. 20:17
Megosztás:

Továbbra is bizonytalan az IMF/EU-tárgyalások időpontja

Továbbra is bizonytalan a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és Magyarország közötti hiteltárgyalások hivatalos időpontja - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint május vége előtt nem kerülhet sor a jegybanktörvény módosítására, amelyre Brüsszel vár.
2012. 05. 05. 19:37
Megosztás:

Interjú Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel

Azok lesznek a győztes nemzetek, amelyek tagjai segítik egymást, jól meg tudják szervezni az egymással való együttélést, szolidaritást és segítségnyújtást - hangoztatta Orbán Viktor az újvidéki Magyar Szónak adott és szombaton megjelent interjúban, biztató jelnek nevezve a kettős állampolgárság intézményét.
2012. 05. 05. 19:16
Megosztás:

Szerencsebiznisz! Fogadni lehet a választások győztesére

Szerbiában a magán fogadóirodák nagy része is beszállt a választási hadjáratba: az irodákban arra lehet fogadni, hogy egy adott jelölt támogatottsága hány százalékos lesz. Találat esetén a fogadó a befizetett száz dinárjáért 185 dinárt kap vissza. Eddig legtöbben a Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmére fogadtak.
2012. 05. 05. 18:45
Megosztás:

Energetikai együttműködésről tárgyalt a szaúdi szakminiszter Budapesten

A szaúd-arábiai villamosenergia-hálózat bővítésében való magyar részvételről és az energetikai kutatás-fejlesztési együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Budapesten Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszterrel.
2012. 05. 05. 18:24
Megosztás:

Online boltokat zárattak be korrupció miatt

Kilenc online kiskereskedő üzletét záratták be vesztegetés miatt Kína legnagyobb internetes kereskedelmi portálján, a Taobao.com-on - adta hírül a tulajdonos közleménye nyomán a kínai média szombaton.
2012. 05. 05. 17:59
Megosztás:

Előnyös Magyarországnak az EU-tagság

Surján László az Európai Parlament alelnöke szerint a Magyarország uniós csatlakozása óta eltelt éveket vizsgálva a tagság mérlege inkább pozitív, mint negatív, Magyarország az unió szerves része.
2012. 05. 05. 17:30
Megosztás:

Csaknem agyoncsapta egy meteorit kutyasétáltatás közben

Csaknem agyoncsapott egy meteorit kutyasétáltatás közben egy férfi Bulgáriában.
2012. 05. 05. 16:47
Megosztás:

12 heti mélyponton zárta a hetet az olaj

Erőteljes eladói nyomás nehezedett az olaj árfolyamára a pénteki nap folyamán, a amerikai könnyűolaj árfolyama február eleje óta nem látott szintre, 100 dollár alá zuhant a csalódást keltő áprilisi amerikai foglalkoztatottsági adatok következtében.
2012. 05. 05. 16:20
Megosztás:

Több tízezer munkahelyet teremt az új berlini repülőtér

Várhatóan több tízezer új munkahelyet teremt és az észak-európai térség egyik legnagyobb légi közlekedési csomópontja lesz a Berlinben épülő új repülőtér, amelyen pontosan egy hónap múlva indul el a forgalom.
2012. 05. 05. 15:55
Megosztás:

Népszerűek lettek a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák

Már több mint ötezren fordultak azokhoz a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodákhoz, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hívott életre és civil szervezetek működtetnek tizenegy megyeszékhelyen - közölte Balogh László a PSZÁF alelnöke csütörtökön Szombathelyen sajtótájékoztatón.
2012. 05. 05. 15:20
Megosztás:

Megduplázódott a piacok árbevétele az elmúlt tíz évben

Duplájára nőtt a piaci vásárlások értéke az elmúlt tíz évben a GfK Hungária kutatóintézet adatai szerint. Elsősorban a fővárosban, illetve a nagyvárosokban élők járnak piacra, ahol főként friss árut szereznek be.
2012. 05. 05. 14:50
Megosztás:

'Benzinrendőrség' Németországban

A német kormány új hivatalt hoz létre a benzinárak alakulásának ellenőrzésére, hogy megakadályozzák az esetleges visszaéléseket.
2012. 05. 05. 14:24
Megosztás:

Total: A világ energiaszükséglete 25 százalékkal emelkedik 2030-ig

A francia Total olajtársaság előrejelzése szerint a világ energiaszükséglete várhatóan 25 százalékkal nő 2030-ig, főleg a feltörekvő országok bővülő kereslete miatt.
2012. 05. 05. 14:03
Megosztás:

Londoni elemzők: rossz esetben nem maradna euróövezeti mentőtartalék

Az euróövezeti adósságválság terjedése ellen mozgósítható pénzügyi mentőalapok nőttek ugyan az elmúlt évben, ám egy "szélsőségesen" rossz forgatókönyv bekövetkezte esetén gyakorlatilag el is fogynának ezek a források - vélekedtek pénteken ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
2012. 05. 05. 13:45
Megosztás:

A munkavállalók 75 százalékánál végrehajtották a bérkompenzációt

A magyar foglalkoztatottak 75 százalékánál végrehajtották a bérkompenzációt február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
2012. 05. 05. 13:20
Megosztás:

Elemzők - 15 milliárd eurós csomagot kaphatunk az IMF-től

Egyöntetűen 15 milliárd eurós IMF/EU-finanszírozási csomag jóváhagyását jósolták Magyarország számára pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik egyetértettek abban is, hogy - jóllehet megvan az esélye a késésnek - a megállapodás még mindig elérhető a harmadik negyedévben, bár várhatóan az IMF is feltételekkel áll majd elő a tárgyalásokon.
2012. 05. 05. 12:50
Megosztás:

Nem mondott le a Keystone XL kőolajvezetékről a TransCanada

A TransCanada vállalat újra kérelmezte az amerikai külügyminisztériumtól pénteken a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl finomítókig vezető Keystone XL kőolajvezeték északi szakasza megépítésének engedélyeztetését.
2012. 05. 05. 12:25
Megosztás:

Jó úton haladnak a Takarékbank megvásárlásáról szóló tárgyalások

Még nem sikerült megegyezniük a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetőinek a Takarékbank tulajdonosaival a pénzintézet részvénycsomagjának árában, de a tárgyalások jó úton haladnak - írta szombaton a Magyar Nemzet.
2012. 05. 05. 11:55
Megosztás:

Kiadós eséssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel, az idei legrosszabb hetüket zárták pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek, miután március után áprilisban is vártnál kisebb mértékben bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban.
2012. 05. 05. 11:37
Megosztás: