Rogán: ma is harcolnunk kell a szabadságunkért

Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint ’56-os elődeinknek.

A kormánypárti politikus kedden, a forradalom és szabadságharc évfordulóján, a Vértanúk terén tartott kerületi megemlékezésen, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál azt mondta: minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt és az ebből fakadó felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt – tette hozzá. Szavai szerint ez épp az ellenkezője annak, amit a mai világban a legtöbb reklám és általában a fogyasztói társadalomban uralkodó életfelfogás sugall, miszerint "csak magaddal törődj, csak magadnak élj!".

 

Rogán Antal a forradalom napjaira utalva azt mondta: a magyarok bebizonyították maguknak és az egész világ előtt, hogy képesek összefogni, egységként gondolkodni és cselekedni, megmutatták, hogy a jó ügyért az életüket is képesek feláldozni. Hozzátette: hisz abban, hogy ezek a tulajdonságok ma sem vesztek el. A polgármester szerint most megint olyan időket élünk, amikor szükség van a nemzeti egységre, ma is harcolunk a szabadságért, amelyet nem erőszak, nem katonák veszélyeztetnek, hanem a pénzügyi kiszolgáltatottság, a gazdasági fenyegetettség, vagyis a válság, amelynek a legfőbb előidézője a gátlástalan individualizmus. Rogán Antal úgy látja, ez a szellem tette tönkre "a jobb sorsa érdemes pénzügyi rendszert, ez adósította el Európa országait, hajszolta adósrabszolgaságba" az európai népeket és köztük a magyarokat.

 

A fideszes politikus hangsúlyozta: ma a politikai táborok azt gondolják, a nemzeti ünnepek arra valók, hogy egyenként demonstrálják különállóságukat és megmutassák erejüket, de 1956 nem erről szólt. Akkor nem a megosztottságot, hanem az összefogást hirdették, amely a magyar nemzet túléléséhez kellett. Rogán Antal kiemelte: a magyar nemzet érdeke a megmaradás ma is, amikor az ismét nemzetközivé vált világ "tartóoszlopai jobban recsegnek-ropognak, mint akár 56 évvel ezelőtt". Hozzátette, a megmaradáshoz az kell, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, s ebben nem a politikai táborokhoz való tartozás számít. Közölte, ahogy ’56-ban sem kaptunk segítséget sem Amerikától, sem Európától, úgy ma sem kapunk. Európa ma sem mer szembenézni a válság igazi okaival, ezért nem érti meg erőfeszítéseinket - jelentette ki Rogán Antal. (MTI)

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás:

358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót

Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
2026. 04. 10. 12:00
Megosztás:

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is

Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
2026. 04. 10. 11:30
Megosztás:

Április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 04. 10. 11:00
Megosztás:

Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését

Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
2026. 04. 10. 10:30
Megosztás:

Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató

A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásain belül a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások évesítettbevétele meghaladja a 15 milliárd dollárt, így az Amazon részvényei jelentős, 5,8%-os emelkedéssel zártak. A CoreWeave árfolyama 3,4%-kalemelkedett, miután a felhőinfrastruktúra-vállalat bejelentette a Meta Platforms-szalkötött, 21 milliárd dolláros felhőmegállapodásának bővítését, azonban a nyereséget korlátozta,hogy a cég 3 milliárd dollár értékű átváltható kötvénykibocsátást is bejelentett.
2026. 04. 10. 10:00
Megosztás:

A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok

A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halottat eredményezett, napokkal a tervezett pakisztáni tárgyalásokat megelőzően. Válaszul Irán legfőbb vezetője megtorlást ígért az őt ért támadásokért, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés „új szakaszba” léptetését helyezte kilátásba, amely így effektíve zárva maradt a szerdai megállapodás ellenére, a szokásos hajók mennyiségének 10%-a sem tudott átjutni. Ennek megfelelően mind az iráni, mind az amerikai fél azzal vádolta a másikat, hogy nem tartotta be a tűzszünetet, ugyanakkor a tegnapi nap végére az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy közvetlen tárgyalásokat kíván folytatni Bejrúttal.
2026. 04. 10. 09:30
Megosztás:

A változatlanság gyönyörködtet – nem módosult tavaly óta az adófajták száma

Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
2026. 04. 10. 09:00
Megosztás:

Fizetési módok összehasonlítása: Hol a legkisebb a tranzakciós költség az interneten?

Az online fizetések a modern e-kereskedelem alapjai. Ahogy az online áruk és szolgáltatások piaca nő, úgy nő azok súlya is. Majdnem kilencből kilenc európai már használt digitális fizetést legalább egyszer egy év alatt. Ez a növekedés még csak a kezdete.
2026. 04. 10. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 10. 08:00
Megosztás:

Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában

A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
2026. 04. 10. 07:30
Megosztás:

Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben

Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
2026. 04. 10. 07:00
Megosztás:

Választások: Szoros eredménynél csak ekkor tudhatjuk meg, ki nyert

Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 10. 06:30
Megosztás:

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás: