Varga: ősz folyamán megszülethet az IMF-megállapodás
A jövő héten benyújtják az Országgyűlésnek a jegybanktörvény módosítását, amely várhatóan eleget tesz az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásainak, így az utolsó akadály is elhárul a tárgyalások megkezdése elől - mondta Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az m1 Ma Reggel című műsorában.
Orbán: a forint árfolyama a jövőben is ingadozni fog
Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken. Az interjúban beszélt arról is, szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni
Nátrán Roland lett az EXIM Bank és a Mehib Zrt. vezérigazgatója
A kormány gazdaságpolitikai stratégiája végrehajtása keretében prioritásként kezeli a hazai exporttevékenység támogatását.
Öt holland bankot minősített le a Moody's
Öt holland bankcsoportot minősített le a Moody's Investors Service, amely négy intézet besorolását két fokozattal, egyét pedig egy fokozattal rontotta.
Drasztikus eltolódás Európában az arany javára
Athén után most leginkább Madrid felett sűrűsödnek a viharfellegek, de a gomolygó frontzóna lefedi jóformán az egész euróövezetet. A küszöbön álló égiháborúval olyan felhőszakadás érkezhet, amely végül a közös európai pénzt is elmoshatja. Ezért a hivatalos cáfolatok ellenére elég valószínű, hogy minden jegybankban készülnek már vészforgatókönyvek egy esetlegesen bekövetkező euró utáni korszakra. Az új nemzeti valuták iránti bizalom erősítésére állhatna ezek mögött legalábbis részleges aranytartalék. Minden csak az arany árfolyamának kérdése – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Áprilisban is csökkent az ipari termelés Magyarországon
2012 áprilisában 3,1 százalékkal alacsonyabb volt az ipari termelés, mint egy évvel korábban. A termelés az év első négy hónapjában 0,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index áprilisban 2,4 százalékkal mérséklődött. A munkanaphatástól megtisztított index 3,1 százalékkal csökkent - olvasható a KSH jelentésében.
MÁV Biztosító ügy - ki fizet végül, és mennyit?
Sokan még mindig reménykedve várják, hogy a MÁV Biztosító Egyesület hosszú évek óta tartó vagyonelszámolási eljárása a végére érjen, és a károsultaknak végre valaki kifizesse jogos követelésüket. 2011 novemberében az Alkotmánybíróság határozatában felszólította az Országgyűlést, hogy 2012. június 30-ig jogszabályban rendezze a MÁV Általános Biztosítási Egyesületnél (ÁBE) biztosítottak ügyét. A ProfitLine.hu birtokába jutott az a törvénytervezet, mely várhatóan július 1-én hatályba lép és rendezi a MÁV ÁBE ügyet. A törvény tervezetét változtatás nélkül közöljük.
Görögország mozgathatja a forintárfolyamot és kötvényhozamokat
Igen nagy a tétje a vasárnapi görögországi népszavazásnak. A piacok már hetek óta feszülten figyelik a görög választások lehetséges kimenetelét. Ugyanakkor nemcsak Görögország, de az egész Unió, így Magyarország gazdaságára is komoly hatással lehet. A választások eredményétől függően kialakuló pozitív illetve pesszimista befektetői hangulat pedig végképp elmozdíthatja a mérleg nyelvét a magyar EU/IMF tárgyalásokat illetően, és jelentősen elmozdíthatja a forint árfolyamát, valamint a kötvényhozamokat – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A jegybankokban bízva emelkedtek az USA piacok
A rossz makroadatok és az Európában mutatkozó pesszimizmus ellenére emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok, miután a befektetők úgy vélik, hogy a jegybankok összehangolt akciókra készülnek, amennyiben a görög választásokat követően azt a helyzet megkívánja. Ezt a várakozást erősíti meg a brit kormány és jegybank tegnap esti bejelentése is.
OTP részvény - görög csapdában
Kivárás mutatkozik a budapesti piacon, a forgalom alacsony az árfolyamok alig változnak, a befektetők a vasárnapi görögországi parlamenti választások eredményére várnak. Az európai piacokon sem voltak nagy árfolyammozgások; a befektetők idegesek, de az árfolyamok egyelőre nem mozdulnak túl sokat semelyik irányba. Matolcsy György délutáni sajtótájékoztatója a jövő évi költségvetés tervezetéről kissé "lepasszírozta" az OTP-t, de a bankpapír zárásra ismét magára talált, alig veszített értékéből. Az OTP részvények ára 1 forinttal, 0,03 százalékkal 3.430 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
Arany - érdemes venni!
Már azzal ismét vonzóvá vált az árfolyam vételek szempontjából, hogy az 1550 dolláros szint megállította az esést.
Elkezdődött! Gazdaságélénkítő lépésre szánta magát a brit jegybank
Hosszú távú, kedvezményes kamatú bankfinanszírozási programot dolgoz ki közösen a brit kormány és a Bank of England - a brit jegybank -, annak fejében, hogy a programban részes kereskedelmi bankok növelik a reálgazdaság hitelellátását - jelentette be csütörtök este Londonban George Osborne brit pénzügyminiszter és Sir Mervyn King, a Bank of England kormányzója, az euróövezeti válság miatt folyamatosan romló hitelpiaci és reálgazdasági környezettel indokolva a tervezett intézkedést.
Esély mindig van! Hajléktalanokra bíztak egy szálloda működtetését
A turizmust a szolidaritással ötvözik Olaszországban: hajléktalanok fognak működtetnek egy falusi szállót Toszkánában.
Monti: Görögországnak az eurózónában kell maradnia
Görögországnak az eurózónában való maradása mellett foglalt állást Mario Monti olasz miniszterelnök csütörtökön Francois Hollande francia elnökkel tartott római találkozóján.
Tovább épül az M3-as, de vajon ki építheti majd?
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az M3-as autópálya Vaja és Vásárosnamény közti 11,9 kilométer hosszú szakaszára kiírt közbeszerzést, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ezért újabb tendert ír ki, így a munka 2014 tavaszára fejeződhet be.
Nyomozás indult a Soltvadkert Takarékszövetkezet ügyében
A rendőrség május 24-én rendelt el nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményében, melyben érintett a Soltvadkerti Takarékszövetkezet - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Nem változtat kitermelési kvótáján az OPEC
Az OPEC olajügyi miniszterei a szervezet termelési kvótájának szinten tartásáról döntöttek csütörtökön. Az 12 tagországból álló olajkartell napi 30 millió hordós termelési szintet állapított meg a következő fél évre, a decemberi döntéshez hasonlóan.
Külföldi sajtó Magyarországról: 'orbanizáció'
A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap Európával foglalkozó internetes oldala beszámolt Orbán Viktor bécsi látogatásáról, és arról, hogy a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte a bankokat sújtó válságadók gyors kivezetését.
Magyarország 2014-ben erősebb lesz, mint 2010-ben volt
Gazdasági, intézményi és bizalmi válsággal találta szembe magát a 2010-ben hatalomra került kormány Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint, de - mondta - a kabinetnek mindháromra volt válasza, amelynek köszönhetően az ország 2014-ben gazdaságilag erősebb lesz, mint 2010-ben volt.
Görögországnak az eurózónában kell maradnia - Monti mondja
Görögországnak az eurózónában való maradása mellett foglalt állást Mario Monti olasz miniszterelnök csütörtökön Francois Hollande francia elnökkel tartott római találkozóján.