Újból esésbe kapcsoltak az ázsiai tőzsdék
A HSBC kezelésében lévő kínai feldolgozóipari beszerzőmenedzser index előzetes szeptemberi értéke 47,8 pontra emelkedett a végleges augusztusi 47,6 pontról. Az index 50 pont alatti értéke a szektor zsugorodását jelzi. A feldolgozóipari termelés alindex 10 havi mélypontra, 47 pontra csökkent az augusztusban mért 48,2 pontról. A megrendelések és az export megrendelések mutatói továbbra is visszaesést mutatnak, azonban a visszaesés mértéke csökkent augusztushoz képest. csökkentek a hónap folyamán. Az adatok alapján a feldolgozóipar továbbra is zsugorodik, azonban a lassulás stabilizálódni látszik.
A kínai feldolgozóiparra kedvezőtlenül hat, hogy Európában számos ország recesszióban van, a megszorító intézkedések miatt pedig csökkent a fogyasztás, ami hátrányosan érinti a kínai exportot. Éppen emiatt számos elemzőház az elmúlt időszakban csökkentette a kínai gazdasági bővüléssel kapcsolatos várakozásait. A svájci UBS az idei évre vonatkozó prognózisát 8 százalékról 7,5 százalékra, míg a Goldman Sachs 8 százalékról 7,6 százalékra módosította.
A kínai ipari adatok hatására Japánban a Nikkei 226 index 1,6 százalékkal 9.086,98 pontra, míg a Topix index 1,4 százalékkal 753,81 pontra esett. Dél-Koreában a Kospi 0,88 százalékos, Ausztráliában az S&P/ASX 200 index pedig 0,34 százalékos csökkenést mutat. Kínában a hongkongi Hang Seng mutató 0,6 százalékos, míg a Shanghai Composite index 1,13 százalékos visszaesésnél jár.
A mai nap mutatott esés szinte teljesen ellensúlyozza a piacok tegnapi emelkedését, amely a Bank of Japan mennyiségi enyhítésének volt köszönhető. Az olaj árfolyamának masszív esése kedvezőtlenül hatott az energetikai részvényekre, Japánban a JX Holdings és az Inpex Holdings 2, illetve 3,3 százalékos esést mutat. Ausztráliában a Linc Energy árfolyama 5,7 százalékkal, a Oil Search pedig 1,4 százalékkal csökkent. Kínában a Cnooc 3,2 százalékos, a PetroChina 0,6 százalékos, a China Shenhua Energy 2,1 százalékos visszaesésnél jár.