Kopint-Tárki: IMF-megállapodás nélkül katasztrófa forgatókönyvvel kell számolni
A Kopint-Tárki 0,3 százalékos gazdasági növekedést vár jövőre a korábbi 0,5 százalék után, 2012-ben az infláció 4,6 százalékra emelkedik - hangzott el a Kopint-Tárki Zrt. konjunktúra jelentésének keddi budapesti tájékoztatóján.
Januárban óvoda építésre pályázat
Országos óvodaépítési program indul abból a célból, hogy az új köznevelési törvény előírásainak eleget téve 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni - erről Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
EUR/HUF – Kamatdöntés 0 is lehet…
Ma az MNB nem biztos, hogy kamatot fog emelni, mint azt a legtöbb piaci szereplő várja. A piac egy 50 pontos emelést vár a Nemzeti Banktól a ma tartandó ülésen, de elképzelhető, hogy meglepetésben lesz részük.
Aranyvasárnap hétvégéjén kerültek bajba a kártyatulajdonosok
Ismét aggodalomra adott okot a múlt héten minden bankkártyával rendelkező számára az a hír, miszerint sajtóértesülések szerint bankkártya-információk kerülhettek illetéktelenek kezébe egy hackertámadás következtében. A karácsonyi vásárlás és készülődés közepette nemcsak anyagilag, de lelkileg is komoly kár érhette a vásárlókat.
Devizapiaci körkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Megerősítette Lengyelország adósbesorolását a Moody's
Megerősítette Lengyelország befektetésre ajánlott elsőrendű, "A2" szintű, stabil kilátású államadós-besorolásait kedden a Moody's Investors Service, méltatva a lengyel kormány költségvetési politikájának hitelességét, és a magas kategóriájú osztályzat egyik pillérének nevezve a szabadon felhasználható rugalmas IMF-hitelkeretet.
Gyenge kezdés után emelkedéssel próbálkoznak az európai tőzsdék
Javítottak eredményeiken és részben nyereségbe fordultak kedden délelőtt az eséssel kezdő főbb európai tőzsdeindexek.
Papír és elektronikus alapon is lesz Erzsébet-utalvány
Elkészítette az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletszabályaira vonatkozó rendelet tervezetét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Lesz papír alapú és elektronikus utalvány is, a jegy havonta 5 ezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak - derül ki a kormányzati portálon közzétett tájékoztatásból.
Stagnál a forintárfolyam
Budapest, 2011. december 20., kedd (MTI) - Lanyha év végi üzletmenetben alig változtak az árfolyamok kedden délelőtt a bankközi deviza kereskedelemben, a forint a hétfői árfolyamszinten stagnál.
Túltett a várakozásokon a decemberi német hangulatindex - ifo
Javult decemberben a német ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulat indexe mind a novemberi adathoz, mind az elemzői várakozásokhoz képest.
A cseh jegybank elnöke ellenzi az IMF-hozzájárulást
A cseh jegybank elnöke, Miroslav Singer a Hospodarske noviny cínmű gazdasági lap keddi számában megjelent vendégkommentárjában szkeptikus hangot ütött meg a Cseh Köztársaság IMF-befizetésével kapcsolatban.
Védendő fogyasztókká válnak a kórházak és az iskolák
Budapest, 2011. december 20., kedd (MTI) - A fűtési szezon ideje alatt nem lehet kikapcsolni egyes állami vagy önkormányzati közintézményeket a folyamatos távhő-, földgáz- és villamosenergia-ellátásból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel.
Meghiúsult a Deutsche Telekom és az AT&T közötti megaüzlet
Versenyjogi aggályokon hiúsult meg a Deutsche Telekom (DT) amerikai leányvállalata a T-Mobile USA eladása. Az AT&T távközlési szolgáltató Washington nyomására elállt 39 milliárd dolláros (30 milliárd euró) vételi szándékától.
Barroso szóvívője megerősítette az Orbán Viktornak küldött levél tényét
Megerősítette az Európai Bizottság kedden, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
Eséssel kezdi a napot a BUX
A tegnapi váratlan erősödést követően ma már beállt a "sorba" a magyar részvénypiac is. A keddi kereskedést az európai piacok irányának megfelelően csökkenéssel kezdte a BUX index, amely 131,76 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 17.387,31 ponton nyitott, a tegnapi 2,68 százalékos erősödést után.
Mire figyeljünk ma a tőzsdén? Mai adatok
A novemberben megkezdett lakóingatlan építések számát ismerteti ma az amerikai kereskedelmi minisztérium.
Elfogadták a jövő évi költségvetést
Az Országgyűlés kedd hajnalban elfogadta a 2012. évi költségvetést, amelyen még a hétfői ülésnapon is változtattak a képviselők a kormány kezdeményezésére. A büdzsé előző heti átírása után a végleges fő számok csak a határozathozatal előtti órákban alakultak ki, a parlament így 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát, míg a bevételi főösszeget 14.340,9 milliárd forintban, a kiadási főösszeget pedig 14.917,1 milliárd forintban határozta meg.
Hamarabb és nagyobb mértékben nő a dohánytermékek jövedéki adója
A korábban tervezettnél nagyobb mértékben, ráadásul május és november helyett már jövő februárban és júliusban nő a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány húszmilliárd forint többletbevételt vár ettől.
Folytatódhat a csökkenés Európában
Várhatóan kedden is lefelé fognak tartani az európai részvénypiacok, folytatva a két hete tartó lejtmenetet, miután az EKB elnöke, Mario Draghi a tegnapi napon megerősítette, hogy ellenezi az újabb európai uniós kormánykötvények vásárlását.
Többségében erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék
Tokió, Szöul, 2011. december 20., kedd (MTI/Kyodo/Yonhap) - A távol-keleti tőzsdék feldolgozták az észak-koreai diktátor halálát követő első megrázkódtatás és többségében emelkedéssel zártak kedden.