Nem nő 440 milliárd euró fölé az EFSF - német pénzügyminisztérium

Az euróövezeti mentőalap, az EFSF forrásait nem emelik a már jóváhagyott 440 milliárd euró fölé, és Németország részvétele sem haladja meg ebben a 211 milliárd eurót - közölte szerdán a német pénzügyminisztérium szóvivője.
2011. 10. 19. 15:45
Megosztás:

Századvég: az érintettek 15 százaléka venné igénybe a végtörlesztést

A Századvég október közepén készített közvélemény-kutatásának eredménye szerint a deviza alapú lakáshitellel rendelkezők pozitívan fogadják a kormány bajba jutott devizahiteleseket megsegítését célzó csomagját. A felmérés szerint az árfolyamgát lehetőségét az érintettek 3, a végtörlesztést 15 százaléka venné igénybe, 25 százalékuk még nem döntött.
2011. 10. 19. 15:33
Megosztás:

A görögországi megszorítások a szegényeket és a középosztályt sújtják

Brüsszel, 2011. október 19., szerda (MTI) - A görögországi megszorítások folyamatosan a legszegényebb rétegeket és a középosztályt, azaz a fizetésből élőket sújtják, a szakszervezetek demonstrációikkal erre kívánják felhívni a kormány figyelmét - mondta Jeórjiosz Dassis, az Európai Gazdaságé és Szociális Bizottsága munkástagozatának elnöke, az ADEDI görög szakszervezeti szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára az MTI-nek adott interjúban.
2011. 10. 19. 15:16
Megosztás:

Sztrájk Görögországban - az egész ország megbénult

Gyakorlatilag az egész országot megbénító, kétnapos általános sztrájkká szélesedő sztrájkhullám kezdődött szerdán Görögországban. A munkabeszüntetések és tiltakozó megmozdulások csütörtökön érik el csúcspontjukat, mivel a szakszervezetek elsősorban a parlamentre akarnak nyomást gyakorolni, amelynek csütörtökön újabb megszorító csomagról kell döntenie.
2011. 10. 19. 15:16
Megosztás:

Igazán jó hírek érkeztek az amerikai ingatlanpiac felől

A szakértők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a megkezdett amerikai lakóingatlan-építések száma szeptemberben.
2011. 10. 19. 15:05
Megosztás:

Nem tetszik a Sörszövetségnek az ízesített sörökre kivetett csipszadó

A Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint a csipszadó kiterjesztése az ízesített sörökre versenyhátrányt okoz, nem szolgálja az adó kivetésének eredeti célját és a termékkategória túlzott adóztatását jelenti.
2011. 10. 19. 14:52
Megosztás:

USA - 3,9 százalékos inflációt mértek szeptemberben

Szeptember folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján az Egyesült Államokban a fogyasztói árak az előzetes várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal emelkedtek havi szinten. Az elmúlt 12 hónapot tekintve az árak 3,9 százalékkal emelkedtek az augusztusban mért 3,8 százalékról.
2011. 10. 19. 14:40
Megosztás:

Feketemunkásokra bukkantak egy élelmiszer-feldolgozóban

Huszonöt feketén foglalkoztatott munkásra bukkantak a Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai egy gyöngyösi élelmiszer-feldolgozó üzemben végzett ellenőrzés során - tájékoztatta a szervezet igazgatója szerdán az MTI-t.
2011. 10. 19. 14:25
Megosztás:

Portugál állampapír-kibocsátás változatlan hozammal

Portugália összesen 1,5 milliárd euró értékben bocsátott ki szerdán két különböző lejáratú kincstárjegyet, amelyeknek nem változott az átlaghozama az előző aukcióhoz képest.
2011. 10. 19. 14:06
Megosztás:

Vas megyében hektáronként átlagosan hét tonna kukorica termett

Szombathely, 2011. október 19., szerda (MTI) - Vas megyében a 28 ezer hektáron termelt kukorica közel felét már betakarították; a falugazdászok összesítése szerint a hektáronkénti átlaghozam eléri a 7 tonnát - közölte Márkus Antal mezőgazdasági szaktanácsadó az MTI-vel.
2011. 10. 19. 14:05
Megosztás:

Ukrajna növelte áramexportját Magyarországra

Ukrajna 54,3 százalékkal növelte áramexportját az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest, ami így 4,236 milliárd kilowattóra volt - közölte szerdán az ukrán energetikai és szénipari minisztérium.
2011. 10. 19. 13:55
Megosztás:

Ismét sajátrészvényt vett a Rába

Rába Járműipari Holding Nyrt. október 18-án a Budapesti Értéktőzsdén 3.000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 574 forintos darabonkénti átlagáron - olvasható a BÉT honlapján szerdán.
2011. 10. 19. 13:33
Megosztás:

Támogató szabályozási környezetet kérnek a biztosítók a kormánytól

Fontos célja a biztosítási szektornak, hogy a kormány támogató szabályozási környezetet biztosítson számára, cserébe a biztosítók hosszú távú megtakarításra ösztönzik a polgárokat, amelyből - egyebek mellett - állampapírokat vásárolnak - mondta Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke a szakmai szervezet által rendezett biztosítási konferencián szerdán Budapesten.
2011. 10. 19. 13:20
Megosztás:

Szabad utat kapott a beregi árvízi tározó építése

Jóváhagyta a kormány a beregi árvízi tározó megépítését célzó, mintegy 50 millió euró támogatási igényt meghaladó nagyprojekt javaslatot; a fejlesztés a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése keretében kiépülő árvízvédelmi rendszer részeként hozzájárul a Tisza-völgy árvízi biztonságának növeléséhez - tájékoztatta közleményben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerdán az MTI-t.
2011. 10. 19. 12:58
Megosztás:

Elkezdődött a budapesti Árkád második ütemének fejlesztése

Megkezdődött Budapesten az Örs vezér téren az Árkád II. bevásárlóközpont beruházása - írja a Világgazdaság a szerdai számában a Property Magazine szaklapra hivatkozva.
2011. 10. 19. 12:47
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötött nyolc FÁK-állam

Szentpétervár, 2011. október 19., szerda (MTI/AP/dpa/ITAR-TASZSZ) - A jövő év elején életbe lépő szabadkereskedelmi megállapodást kötött a Független Államok Közösségének nyolc tagállama: a kedden későn született egyezményt a közösség tizenegy tagja közül három - Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Üzbegisztán - egyelőre nem írta alá, de az év végéig ezek az országok is döntenek a csatlakozásról.
2011. 10. 19. 12:37
Megosztás:

A Bosch új központot épít Budapesten

Megkezdődött a Bosch csoport új, budapesti központjának építése, amelynek első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg; az új komplexum ad majd helyet a cég Budapesti Fejlesztési Központjának, valamint több más részlegének.
2011. 10. 19. 12:35
Megosztás:

Spanyol kézbe került a Révai Nyomda

A spanyol GED Capital magántőke befektetési társaság 100 százalékban megvásárolta a Révai Nyomda Kft-t a brit Polestar Csoporttól; a tranzakció értéke azonban nem publikus - közölte a felvásárló társaság szerdán az MTI-vel.
2011. 10. 19. 12:10
Megosztás:

BUX (köztes 1): 17.599,86 pont, +1,23 százalék 11.40 órakor

Budapest, 2011. október 19., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 190,41 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
2011. 10. 19. 11:43
Megosztás:

Mégsem lesz előrehozott kötelező díjhirdetés

A Biztosítás.hu internetes alkusz információ szerint - az előzetes tervek ellenére - idén mégis október 30-án jelennek meg nyomtatásban a biztosítók kötelező tarifái. Korábban arról adtunk hírt, hogy mivel október 30-a idén vasárnapra esik, a PSZÁF szerette volna az autósok érdekében úgy módosíttatni a KGFB törvényt, hogy a díj idén két nappal korábban, azaz 28-án pénteken (a jövőben pedig minden év októberének utolsó munkanapján) kerüljön közzétételre. Erre azonban az idei díjhirdetés előtt már nem kerül sor.
2011. 10. 19. 11:35
Megosztás: