Stark még búcsúlevelében is az EKB politikáját bírálta
Élesen bírálta búcsúlevelében az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájában bekövetkezett változásokat Jürgen Stark, a szervezet egykori vezető közgazdásza - írta a német hetilap, a Der Spiegel az internetes kiadásában vasárnap.
Útjára indította az EU az aktív időskor uniós évét
Útjára indította az Európai Unió az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évét; korábbi döntés szerint a tagországokban ezt a témát kezelik kiemelten 2012-ben.
Elemzők: az év elején gyorsulhat az árszínvonal emelkedése
A decemberi inflációs adat megfelel az elemzők által vártnak, akik úgy vélték, 2012 elején az adóemelések miatt gyorsulhat az árszínvonal emelkedése, ami jegybankot alapkamat emelésre késztetheti. Az OTP Bank 2012-ben 5,2 százalékos inflációt vár.
Az egykori svéd pénzügyminiszter szerint drámaian negatív hatásai voltak a svéd pénzügyi tranzakciós adónak
Stockholm, 2012. január 15., vasárnap (MTI/AFP) - Drámaian negatív hatásai voltak a részvény-, kötvény- és devizakereskedési ügyletekre az 1980-as években kivetett svédországi tranzakciós adónak - mondta Bo Lundgren, Svédország egykori pénzügyminisztere az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.
Nem kell visszasajtolni a termálvizet a gazdáknak 2015-ig
A kormány határozott arról, hogy 2015. június 30-ig felfüggeszti a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizek visszasajtolási kötelezettségét - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.
Önkormányzati csata a dél-balatoni hulladékgazdálkodási programnál
A Dél-Balaton és Sió-völgye Hulladékgazdálkodási Projekt révén létrejött vagyon kezelésére Siófok gesztorságával 34 önkormányzat társulást hozott létre, miközben Tab vezetésével napirendre került egy "ellentársulás" megalapításának terve. Siófok önkormányzata pénteken közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a projektből kizárt Tab véleményét osztó települések kockáztatják a projekt elszámolását, veszélyeztetve saját anyagi helyzetüket.
Állami pénzből építené meg a harmadik Boszporusz-hidat Törökország
Isztambul, 2012. január 15., vasárnap (MTI/AFP) - Törökország továbbra is elkötelezett a harmadik Boszporusz-híd megépítése mellett, de a privát befektetők bevonásának kudarca miatt immár állami pénzből építené fel - jelentette vasárnap az Anatolia török hírügynökség.
The Sunday Times: Görögország márciusban csődbe mehet
Görögország tíz héten belül törlesztésképtelenné válhat - írta bennfentes forrásokat idézve a The Sunday Times.
A cseh pénzügyminiszter szerint egyre nagyobb a valószínűsége az idei növekedésnek
Egyre nagyobb annak az esélye, hogy a cseh gazdaság 2012-ben enyhén bővülni fog - mondta Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter a Hospodarske Noviny gazdasági napilapnak adott interjúban.
A reformok felgyorsítását sürgeti Merkel
Angela Merkel német kancellár szerint az euróövezet kilenc tagországának leminősítésével előállt új helyzetben fel kell gyorsítani a reformokat, mindenekelőtt a költségvetési politika szorosabb összehangolását előirányzó új kormányközi szerződés megalkotását, és érdemes megfontolni az állampapír-vásárlásra vonatkozó szabályokat is.
Óceánjáró balesete - A Costa évi 3 millió utassal Európa legnagyobb luxushajózási társasága
Párizs, 2012. január 15., vasárnap (MTI/AFP) - A balesetet szenvedett olasz óceánjáró hajót működtető Costa évi 3 milliós utasszámmal és 16 hajóból álló flottával Európa legnagyobb utasszállító hajózási társasága.
NAV: 52 millió forint mulasztási bírság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 52 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírságot szabott ki és tizenöt üzlet bezárásáról intézkedett téli ellenőrzéssorozata idején. A fővárosban és Pest megyében lefolytatott több mint 1.600 vizsgálat egyharmadában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Az év közepétől lendületet vesz a német gazdasági növekedés
Az év elején valószínű stagnálás vagy recesszió után 2012 közepétől ismét lendületet vehet a német gazdasági növekedés a német DIW (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet szerint.
Új gyárban készül a magyar Samsonite
A szekszárdi gyáregységét 765 millió forint költséggel bővítette a Samsonite-Hungária Kft., s ehhez az Új Széchenyi Terv-pályázat keretében 306 millió forint támogatást kapott - írja a Népszabadság a pénteki számában.
Felgyorsult az infláció Szlovákiában
Szlovákiában felgyorsult az infláció: tavaly átlagosan 3,9 százalékot tett ki a fogyasztói árak emelkedése a 2010. évi rekordalacsony 1 százalék után.
Irán figyelmeztette olajtermelő társait: ne pótolják az esetlegesen kieső iráni termelést
Teherán, 2012. január 15., vasárnap (MTI/Reuters) - Irán öböl menti társainak nem szabad pótolniuk az európai uniós embargó miatt kieső iráni kőolajtermelést - mondta a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC) delegált iráni képviselő vasárnap.
Egy milliárd eurós kiadáscsökkentési programot jelentett be az Air France-KLM
Azonnal végrehajtandó, egy milliárd eurós kiadáscsökkentési programot jelentett be csütörtökön a légi közlekedési vállalat Air France-KLM.
Erősen nőtt az Agrana és a Südzucker profitja a harmadik negyedévben
Európa legnagyobb cukorgyártója, a Magyarországon is érdekelt német Südzucker-csoport üzemi eredménye több mint 77 százalékos növekedéssel 238 millió euró lett, forgalma 19 százalékkal, 1,9 milliárd euróra emelkedett folyó üzleti éve harmadik negyedévében.
A költségvetési konszolidáció felgyorsítását szorgalmazzák Ausztriában
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2012. január 15., vasárnap (MTI) - A költségvetési konszolidációs lépésekről szóló megállapodást sürgették Ausztriában a hét végén a kormányon belül és azon kívülről is, miután a Standard and Poor's amerikai hitelminősítő intézet egy fokozattal lerontotta az ország szuverén adósi besorolását.
Az osztrák vállalatok nem tartják annyira rossznak a magyarországi gazdasági helyzetet, mint a média
A magyar gazdaság még nem tért magához a 2008-as globális gazdasági válságból, de az osztrák vállalatok nem tartják annyira vészesnek a helyzetet, mint amire a feszült pénzügyek körüli "médiacirkuszból" következtetni lehetne - mondta Erika Teoman-Brenner, az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztályának kereskedelmi tanácsosa pénteken Budapesten, az osztrák APA hírügynökségnek adott interjúban.