Elmaradt a várakozásoktól a Philly Fed index

Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében a szakértők által vártnál kisebb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás januárban.
2012. 01. 19. 16:51
Megosztás:

Cséfalvay: az első negyedévben lezárulhat a tárgyalás az IMF-EU biztonsági hálóról

A kormány reményei szerint az idei első negyedévben lezárulhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a Magyarországnak nyújtott biztonsági hálóról - mondta csütörtökön Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy német rádióinterjúban.
2012. 01. 19. 16:40
Megosztás:

Fürdőszövetség: az új cafeteria-rendszer bevezetése nem okoz bevételkiesést

Budapest, 2012. január 19., csütörtök (MTI) - A Magyar Fürdőszövetség számításai szerint nem okoz bevételkiesést az új cafeteria-rendszer a fürdőknél, a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) ugyan az idén még nem tudja hozni az üdülési csekk tavalyi bevételi eredményeit, de az idén még felhasználható üdülési csekkekkel már elérhető az éves szinten mintegy 3,5-5 milliárd forintos bevétel - mondta Vancsura Miklós, a szövetség elnöke a SZÉP-kártya rekreációs alszámláját népszerűsítő kampányrendezvényen csütörtökön Budapesten.
2012. 01. 19. 16:28
Megosztás:

Fellegi Tamás Bécsben folytatta egyeztető körútját

Fellegi Tamás csütörtöki ausztriai egyeztetésein megerősítette, hogy a magyar kormánynak határozott szándéka az IMF/EU megállapodás mielőbbi elérése, és elkötelezett a makrogazdasági stabilitás és a gazdasági recesszió elleni küzdelem szempontjából fontos lépések meghozatala iránt. A miniszter pénteken Brüsszelben folytatja a tárgyalásokat - közölte a miniszter sajtóirodája az MTI-vel.
2012. 01. 19. 16:25
Megosztás:

Erősödik a forint

Budapest, 2012. január 19., csütörtök (MTI) - Az általában is javuló euróövezeti befektetői bizalom és a Magyarországgal szembeni korábbi piaci fenntartások oldódásának köszönhetően jelentősen erősödött a forint szerdáról csütörtökre.
2012. 01. 19. 16:23
Megosztás:

Elindult az egységes területalapú támogatások végkifizetése

Elindult az egységes területalapú támogatások (SAPS) végkifizetése; a támogatások második részleteként 142 milliárd forintot fizetnek ki a gazdáknak, illetve az egyéni és társas vállalkozásoknak.
2012. 01. 19. 16:12
Megosztás:

Raskó György szerint előrelépést jelenthet a Darányi Ignác Terv

Budapest, 2012. január 19., csütörtök (MTI) - Előrelépést jelenthet a magyar mezőgazdaságban, főként az integrációban a Darányi Ignác Terv - jelentette ki Raskó György agrárközgazdász és agrárvállalkozó az MTI-nek.
2012. 01. 19. 16:08
Megosztás:

A KDB megsemmisítette az M43 autópálya folytatásának mérnöki feladataira kiírt tender eredményét

Miután egy műszaki ellenőr alkalmasságát nem igazolta hitelt érdemlően a nyertes ajánlattevő, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által az M43 autópálya folytatásának mérnöki feladataira kiírt nyílt közbeszerzést lezáró döntést - a KDB szerdai döntése csütörtökön jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján. A NIF közlése szerint a KDB döntése a beruházás eredeti ütemezését nem veszélyezteti.
2012. 01. 19. 16:00
Megosztás:

Rontott Írország idei GDP-növekedési előrejelzésén az EU-IMF

Dublin, 2012. január 19., csütörtök (MTI/Reuters) - Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 0,5 százalékra csökkentette Írország idei gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzését az eddigi 1,1 százalékról, miközben úgy vélték, hogy Dublin teljesíti a korábban kapott nemzetközi segély feltételeit.
2012. 01. 19. 15:53
Megosztás:

IMF-konzultáció - 17-20 milliárd eurót kaphat Magyarország

Magyarország a 2008. évihez hasonló nagyságrendű hitelkeretet, nagyjából 17-20 milliárd eurót kaphat az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Az IMF jelzése szerint készenléti hitelmegállapodás (SBA) megkötésére van esély, elővigyázatossági jelleggel - írja az Index.hu portál a kormány számára készült, a lap birtokába került dokumentum alapján.
2012. 01. 19. 15:47
Megosztás:

50 bázispontos kamatemelést vár az elemzők többsége

A monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal 7,50 százalékra emeli majd a jegybanki alapkamatot a Reuters csütörtökön kiadott felmérésében résztvevő elemzők többsége szerint.
2012. 01. 19. 15:35
Megosztás:

Indexemelkedéssel nyitottak a tőzsdék New Yorkban

New York, 2012. január 19., csütörtök (MTI) - Emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír piacokon.
2012. 01. 19. 15:33
Megosztás:

Csökkent a megkezdett amerikai lakóingatlan-építések száma

Csökkent a megkezdett amerikai lakóingatlan-építések száma decemberben a szakértők által várt szerény növekedés helyett.
2012. 01. 19. 15:22
Megosztás:

Csökkentette Lengyelország GDP-előrejelzését a Világbank

Bata Alexandra, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2012. január 19., csütörtök (MTI) - Csökkentette Lengyelország GDP-előrejelzését a Világbank. A 2,5 - 2,9 százalék között várható GDP-növekedés a sáv alsó határát közelíti meg - mondta csütörtökön Varsóban Andrew Burns, a Világbank globális makrogazdasági menedzsere.
2012. 01. 19. 15:20
Megosztás:

Már csak 3,3%-os világgazdasági növekedésre számít az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését az euróövezeti adósságválság negatív hatásaira hivatkozva.
2012. 01. 19. 15:10
Megosztás:

USA - Közel 4 éves mélyponton a munkanélküli kérelmek száma

Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 50.000 fővel 352.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 402.000 főről, holott az elemzők 487.000 főre történő csökkenésre számítottak. Ilyen alacsony szinten a kérelmek száma 2008 áprilisa óta nem volt.
2012. 01. 19. 14:55
Megosztás:

Az OTP húzza felfelé a magyar részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 21,41 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön kora délutánig.
2012. 01. 19. 14:43
Megosztás:

USA - 3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2011-ben

Az Egyesült Államokban a szezonális hatásokkal kiigazított fogyasztói árindex november után decemberben is stagnálást mutatott havi szinten a várt 0,1 százalékos emelkedés helyett. Az egész évet tekintve a fogyasztói árak 3 százalékkal emelkedtek a 2010-ben mért 1,5 százalék után, ekkora mértékű emelkedésre 2007 óta nem volt példa.
2012. 01. 19. 14:33
Megosztás:

A piac kezdi beárazni Magyarország EU-IMF megállapodását - elemzők

Jelentősen növelte az EU-IMF hitelmegállapodás megszületésébe vetett piaci bizalmat Orbán Viktor európai parlamenti felszólalásának tartalma és hangvétele az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy a piac elkezdte beárazni a megállapodást.
2012. 01. 19. 14:25
Megosztás:

275 milló dolláros veszteségről számolt be a Morgan Stanley

A Morgan Stanley a szakértők által vártnál kisebb veszteséggel, és nagyobb bevétellel zárta a tavalyi utolsó negyedévet - a cég csütörtöki bejelentése szerint.
2012. 01. 19. 14:04
Megosztás: