Rekordot dönt IV. negyedéves eredményeivel a UPS

A UPS (NYSE:UPS) bejelentette, hogy 2011 negyedik negyedévében 1,28 dolláros részvényenkénti higított nyereséget ért el, 21%-kal meghaladva az előző év azonos időszakának teljesítményét. A teljes bevétel 6 %-kal növekedett elérve a 14,2 milliárd dollárt, mialatt a korrigált üzemi nyereség 17%-kal emelkedett több mint 2 milliárd dollárra.

Múlt pénteken a UPS bejelentette, hogy nyugdíj elszámolási rendszerével áttér a piaci árfolyam szerinti kiigazítás módszerére. Az új módszer 2011 negyedik negyedévére és visszamenőleg alkalmazva 2011-ben 527 millió, 2010-ben pedig 75 millió dollár adózás utáni költséget eredményezett. A tavalyi év azonos időszakában a „Supply Chain & Freight” szegmens egyes non-core üzletágainak eladását követően a UPS 32 millió dolláros adózás utáni hasznot könyvelhetett el. 2011 negyedik negyedévében a korrekció nélküli részvényenkénti higított nyereség 0,74 dollár volt, ami 28%-os csökkenést jelent az előző év azonos negyedévének eredményéhez képest.

 

2011-ben a részvényenkénti hígított nyereség új csúcsokra tört és elérte a 4,35 dollárt. A korrekció nélküli egy részvényre jutó higított nyereség 3,84 dollár volt.

 

A UPS 1,13 milliárd csomagot szállított ki a negyedév során, amely 3,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.  A korrigált üzemi árrés 140 bázisponttal bővülve elérte a 14,3 százalékot.  A korrekció nélküli üzemi árrés 8,4 százalék volt. Miután a nyugdíj-könyvvitel átállt az adott piacokhoz igazított metodikára, a kiigazított 2011-es negyedik negyedéves eredmények 0,03 dollárral javultak, míg a kiigazított 2010-es negyedik negyedéves eredmények 0,02 dollárral csökkentek.

 

Az ünnepi időszak alatt a globális napi volumen a várakozásokat is felülmúlta, és a csomagszám öt különböző napon is túlszárnyalta a 25 milliós szintet - két napon még a 27 milliós szintet is. A csúcsidőszakban a UPS összesen 480 millió csomagot szállított ki, köszönhetően az online kiskereskedelmi forgalomnak.

 

Készpénzállomány

 

A december 31-vel zárult évben a 2 milliárd dolláros tőkeberuházásokat és az 1,4 milliárd dolláros nyugdíjjárulék folyósítást követően, a UPS több mint 5 milliárd dolláros szabad készpénzállományt generált. A UPS 38,7 millió részvényt vásárolt vissza mintegy 2,7 milliárd dollár összegben, és 2 milliárd dollár értékben fizetett osztalékot - részvényenkénti 10,6 százalékos szinten.

 

7,3 százalékos bevétel növekedés mellett, a korrigált üzemi nyereség 30 százalékkal nőtt a 2010-es év azonos időszakához képest. A 260 bázispontos üzemi árrés emelkedés –15,2 százalékra – a csúcs időszak alatt bekövetkezett több mint 7 százalékos volumen-növekedésnek és a hálózat hatékonyságának volt köszönhető.

 

A korrekció nélküli üzemi nyereség 0,84 milliárd dollárra csökkent és az üzemi árrés 9,7 százalék volt a nyugdíjalapok adott piacokhoz igazított metodikára való átállását követően.

 

A bevétel, 3,5 százalékkal, 3,15 Mrd dollárra nőtt. A negyedéves export mennyiség 4,5 százalékkal emelkedett, és a UPS történetében először átlépte az 1 milliós átlagos napi csomagszámot. A növekedést az európai export és az ázsiai belső régiók fejlődése fűtötte.

 

A darabszámra vetített bevétel 2 százalékkal nőtt, az árfolyam független alapon számított növekmény 3,9 százalék volt. A 16 százalékos korrigált üzemi árrés ismét iparágvezető szintet ért el, az előző negyedéves időszakhoz képest 140 bázispontos visszaeséssel. Az árrés csökkenésének okai az Ázsia és Amerikai közötti kereskedelmi útvonal gyengébb teljesítménye és az árfolyamingadozások voltak.  

 

A korrekció nélküli üzemi nyereség 334 millió dollár volt, 10,6 százalékos üzemi árrés mellett. Ez a nyugdíjelszámolás piaci árfolyammal történő kiigazításának köszönhető.    

 

Az előző évi időszakhoz képest a negyedik negyedéves korrigált üzemi nyereség 11 százalékkal 199 millió dollárra nőtt, a bevétel 2,1 százalékos bővülése mellett. A szegmens korrigált üzemi árrése 70 bázisponttal 8,5 százalékra nőtt.

 

A korrekció nélküli üzemi nyereség 22 millió dollárra esett vissza, az üzemi árrés pedig 0.9 százalék volt, ami elsősorban a nyugdíjbiztosítási tervek piaci árfolyammal történő kiigazításának eredménye.    

 

Kilátások

 

“A UPS rekordösszegű részvényenkénti nyereséget ért el, olyan változékony üzemi környezetben, ahol régiónként más és más trendek érvényesülnek” – mondta Kurt Kuehn, a UPS pénzügyi vezetője. “Ezt egyrészt kiegyensúlyozott globális jelenlétünk tette lehetővé, másrészt az általunk kínált megoldások széles portfóliója és az a tény, hogy nálunk dolgoznak az iparág legjobbjai.”

 

“2012-ben vegyes gazdasági növekedésre számítunk a világon, visszafogott fejlődéssel az Egyesült Államokban. De a UPS a nyereséget tekintve ebben a helyzetben is erős évre készül” – folytatta. “A higított részvényenkénti nyereséget a 4,75 és 5 dollár közötti sávba várjuk, ami 9-15%-os növekedést jelentene a korrigált 2011-es eredményekhez képest.”

 

“Készpénzállományunk erős marad, lehetőséget adva arra, hogy jelentős osztalékhoz jussanak részvényeseink” – tette hozzá Kuehn. “Ezzel összhangban 2012-ben a UPS előrejelzése szerint 2,7 Mrd dollár értékben vásárol majd vissza saját részvényeiből.”


Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás: