Átlagosan hetvenezret bukhatunk egy síbalesetben

A síszezon beköszöntével a magyar utazók közül egyre többen töltik külföldön szabadságukat a téli sportoknak hódolva, sőt ebben az időszakban, az iskolákban már külön sí-szünetet is tartanak. Az amúgy sem veszélytelen téli sportok balesetveszélyességét fokozza, hogy a kezdő síelők sok esetben nincsenek tisztában a téli sportágakra vonatkozó alapvető szabályokkal. A magyarok éves szinten 15-16 milliószor lépik át a határt, de a statisztikai adatok alapján csak minden harmadik ember köt utasbiztosítást. A folyamatos figyelmeztetések ellenére még mindig kevesen biztosítják magukat sí-szabadságuk idejére, holott egy külföldön elszenvedett sérülés ellátása komoly költségeket jelenthet - olvasható az AXA Biztosító Zrt. sajtóközleményében.

Habár a síszezon a legtöbb helyen már decemberben elkezdődött, a téli sportok magyar szerelmesei leginkább február és március hónapban csatolják fel léceiket. Ugyan az országhatáron belül korlátozottak a lehetőségek, de európai szemmel nézve szerencsés helyzetben vannak a magyar síelők, hiszen két szomszédos országban is – Ausztria és Szlovákia – kiváló minőségű pályákkal várják a sportág kedvelőit, de egyre többen választanak ezeknél távolabbi úticélt téli pihenésükhöz, és keresik fel Szlovénia, Olaszország vagy Franciaország sípályáit.

 

A síelők száma pár éven belül megtízszereződött Európa sípályáin. Mindazok, akik a téli sportok valamelyikét már jó ideje és rendszeresen űzik, jól tudják, hogy a pályák legtöbbjén írott vagy íratlan szabályokat kell betartaniuk minden síelő biztonsága érdekében. A sí és a snowboard növekvő népszerűségének köszönhetően azonban egyre több kezdő és alkalmi sportoló jelenik meg a jól ismert lesikló pályákon, tájékozatlanságukkal és gyakorlatlanságukkal növelve a balesetek bekövetkeztének valószínűségét.

 

„Ha sí-szabadságra indulunk jó, ha figyelembe vesszük azt, hogy a nyári lazulós programoktól eltérően ezúttal egy nem veszélytelen sporttevékenységre készülünk, ami növeli egy baleset bekövetkeztének kockázati tényezőit. Ha kezdőként indulunk síelni, vagy snowboardozni, biztonságunk érdekében tekintsük át a Nemzetközi Sí Szövetség által kihirdetett 10 pontos szabályzatot is (FIS 10 pontja), ami a biztonságos síelés minden pályán érvényes előírása is egyben, ez az úgynevezett SÍ KRESZ – mondta el Varsányi László az AXA Biztosító Zrt. termékstratégiai igazgatója. Majd hozzátette: „A felelősségbiztosítás nálunk főleg csak az autóvezetésben jelenik meg, de a szomszédos országokban már a SÍ KRESZ-ben is érvényesítik azt az elvet, miszerint anyagiakban is vállalnunk kell annak következményeit, ha netán mi okozunk balesetet.”


Egy síbalesetnél számolnunk kell azzal is, hogy a balesetet szenvedett mentése és ellátása a domborzati és időjárási viszonyok miatt akadályokba ütközhet. Amennyiben rendelkezünk síbiztosítással, a speciális mentés költségeit a biztosító a biztosítási csomagtól függően fedezheti. „Egy légi mentés 2000-3000 euróba is kerülhet, de a tavalyi év során az AXA Biztosító Zrt. 4200 eurós költségű mentést is térített.” Az utasbiztosítások nyújtotta lehetőségeken (pl. poggyászkár) túl a feltételekben megjelölt összeghatárig egy síbiztosítás speciális esetekre is fedezetet nyújt, például ha síbalesetünk következtében megrongáljuk a védőruházatunkat, vagy nem tudjuk felhasználni a borsos áron megvásárolt síbérletünket.

 

„Egy síbaleset anyagi vonzata természetesen a sérülés mértékétől, a baleset jellegétől is nagyban függ, de adataink szerint átlagosan 70 ezer forintot kisebb sérülések – orvosi vizit és ellátás, gyógyszerek - alkalmával is ki kell fizetni”- tette hozzá Varsányi László. Éppen ezért különösen fontos, hogy biztosításunk a mentési költségektől kezdve, a sífelszerelésünket ért károkon keresztül egészen a harmadik félnek okozott károkig mindenre megoldást kínáljon. „Az AXA-nál ezeket a tényezőket figyelembe véve dolgoztuk ki a HóBarát nevű síbiztosítás három csomagját is, mely széleskörű biztonságot nyújt a külföldre utazó síelők számára és az európai gyakorlatnak megfelelően a sífelelősségbiztosítást is tartalmazza, amellyel kezdő síelőként még nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat”- magyarázza a szakember.


Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás: