Csak mérséklődni tudott a magyar beruházások visszaesése

2010 II. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 4,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az I. félévben pedig 5,5 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 0,6 százalékkal mérséklődtek - olvasható a KSH jelentésében.
2010. 08. 31. 09:06
Megosztás:

BUX1012 - shortokat élesíteni!

Mai elemzésünkben a BUX index leglikvidebb, a spekulánsok által leginkább figyelt és kereskedett határidős index a BUX1012 árfolyamát tekintjük át a technikai elemzés segítségével. A BUX1012 az egyik legalkalmasabb instrumentum arra, hogy a tőzsdei zuhanások esetén is nyereséget tudjunk elérni a hazai tőzsdén.
2010. 08. 31. 08:54
Megosztás:

Esésre számíthatunk Európában is

Az amerikai és az ázsiai piacok esése után szinte bizonyosan csökkenéssel nyithatnak az európai piacok is a keddi kereskedési napon, miután egyre nagyobb a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos bizonytalanság.
2010. 08. 31. 08:50
Megosztás:

MOL részvény elemzés - megemelt célár, botladozó árfolyam

A Concorde elemzője a tegnapi napon megemelte a MOL részvényre vonatkozó eredményvárakozását, valamint újabb pozitív bejelentésekre számít az olajcég kurdisztáni olajmezőivel kapcsolatosan.A Concorde elemzője továbbra is vonzónak ítéli a MOL papírjait, melyek célárfolyamát 21,450 Ft-ról 23,340 Ft-ra emelte. A MOL részvény a tegnapi kereskedésben alacsony forgalom mellett 1.58%-kal csökkenve 20.520 Ft-on zárt.
2010. 08. 31. 08:47
Megosztás:

Az indiai gazdaság nem lassul, sőt...

India gazdasága a júniussal záródó negyedévben két és fél éve nem látott mértékben 8,8 százalékkal bővült éves szinten az előző negyedéven mutatott 8,6 százalék után. A nyilvánosságra került adat egyébként megfelelt az előzetes várakozásoknak.
2010. 08. 31. 08:42
Megosztás:

EUR/USD - pengeélen táncol az árfolyam, figyeljünk!

Mai elemzésünkben a devizapiacon aktív befektetők egyik kedvenc instrumentumával az EUR/USD devizapárral foglalkozunk.
2010. 08. 31. 08:30
Megosztás:

BUX - jöhet a méretes zakó?

Csúnya mínuszok az USA piacokon tegnap zárásban, 3%-ot meghaladó zuhanás a Japán börzén ma reggelre... Mire számíthatunk a BUX index-től? Technikai elemzés.
2010. 08. 31. 08:25
Megosztás:

Vaterázik a Praktiker

A Vatera és a TeszVesz online aukciós portálok segítségével árusítja ki termékeinek egy részét a Praktiker Magyarországon. Az idei nyár egyik slágerterméke a műrattan volt.
2010. 08. 31. 08:22
Megosztás:

OTP részvény kilátások - ne nyomjuk a 'vétel' gombot!

A tegnapi napon szembe ment a részvény a piaccal miután emelkedni tudott, azonban ez nem nagy csoda, ha figyelembe vesszük, hogy előtte zsinórban hét napja esett. Ennek ellenére még könnyelműség lenne a vételi gombra tenyerelni.
2010. 08. 31. 08:06
Megosztás:

Emelkedett Japánban az ipari termelés

A várakozásokkal ellentétben emelkedett júliusban Japánban az ipari termelés, a lassuló globális gazdaság ellenére.
2010. 08. 31. 08:01
Megosztás:

230 milliárd forint a hazai vagyonvédelmi piac, ki birtokolja?

Az elmúlt egy-két év gazdasági recessziójának hatására a vagyonvédelmi piacon is jelentős változások mentek végbe. Elsődlegesen a kisebb cégek kerültek csődbe, vagy csőd közeli állapotba, ugyanakkor nem ritka a közepesnek számító, 500 millió forint - 1 milliárd forint körüli cégek méretének csökkenése, vagy gazdasági krízise. Elsősorban a fejlett technológiával rendelkező, rendszerintegrációban gondolkodó tőkeerős és tartalékokkal rendelkező cégek tudnak a piacon megmaradni. Értelemszerűen ez a helyzet kedvez az akvizíciós lehetőségeknek is.
2010. 08. 31. 07:51
Megosztás:

Ázsiában is újra a pánik az úr

Átragadt az amerikai piacok pesszimizmusa az ázsiai régió piacaira is, amelynek nyomán a japán piac vezetésével csökkenés mutatkozik. Az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak profitrealizálást indított el, miközben folytatódik az amerikai és a japán kötvények öt hónapja tartó ralija.
2010. 08. 31. 07:45
Megosztás:

Új szerencsejáték indult felszámolóknak

Leginkább egy szerencsejátékra hasonlít a felszámolók júliustól működő, sorsolásos kiválasztása. Bár a jó szándék vitathatatlan, a szabályozás hadat üzen a szakértelemnek, veszélyezteti az eljárások szakszerű lebonyolítását, ráadásul tönkre teheti az ágazatban működő gazdasági társaságok jelentős részét is.
2010. 08. 31. 07:37
Megosztás:

Profit, vagy felelős gondolkodás? A kettő együtt az igazi

A társadalmilag felelős gondolkodás egyre több gazdasági ágazatban kap helyet, így a befektetési piacon is számos példát találunk már rá. Bár a befektetéseket alapvetően a profit mozgatja, hosszú távon az a cég lehet nyereséges, amely a közösségi gondolkodást és a fenntarthatóságot szem előtt tartja.
2010. 08. 31. 07:16
Megosztás:

Jókora nyaklevessel kezdi a hetet az amerikai részvénypiac

Az emelkedéssel záruló pénteki kereskedési napot követően ismét visszatért a rettegés az amerikai piacokra, a befektetők már előre tartanak a héten várható amerikai makrogazdasági adatoktól, legfőképp a pénteken nyilvánosságra kerülő foglalkoztatottsági, illetve munkanélküliségitől.
2010. 08. 30. 23:10
Megosztás:

USA - Három hónapos mélyponton a megtakarítási ráta

Júliusban három hónapos mélypontra csökkent az USA-ban a háztartások megtakarítási rátája, miután a személyes fogyasztás bővülése meghaladta a személyes jövedelmek emelkedését.
2010. 08. 30. 21:49
Megosztás:

24,19 százalékra nőtt a Móricz család befolyása a Freesoft Nyrt.-ben

A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint a Kaptár Zrt. tőzsdén kívül 94.000 db FreeSoft részvényt vásárolt 2350 Ft/db átlagáron. Emellett Móricz Gábor (a Felügyelő bizottság elnökének házastársa) szintén a mai napon tőzsdei forgalomban az Equilor Zrt közreműködésével 47.000 db FreeSoft részvényt vásárolt 2255 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
2010. 08. 30. 21:11
Megosztás:

Tőzsde - New York: csökkenés zárás előtt két órával

New York, 2010. augusztus 30., hétfő (MTI/Reuters) - Fél százalékot meghaladó mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés leállítása előtt két órával.
2010. 08. 30. 20:15
Megosztás:

A forint gyengült estére

London, 2010. augusztus 30., hétfő (MTI/Reuters) - Gyengült a forint hétfő estére az euróval szemben a hétfő reggeli és a délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 08. 30. 20:03
Megosztás:

agromonitor.hu: várhatóan Sebestyén Róbert lesz az NFA új elnöke

Budapest, 2010. augusztus 30., hétfő (MTI) - A 2002-ben, az előző Orbán-kormány idején a Magyar Nemzeti Földalap Kht.-t vezető Sebestyén Róbertet nevezik ki az új Nemzeti Földalapkezelő (nfa) elnökévé – értesült az agromonitor.hu.
2010. 08. 30. 18:18
Megosztás: