Bankadó - bővült a kedvezményezettek köre

Visszavonta Rogán Antal (Fidesz) pénteken a bankadóhoz benyújtott módosító indítványait, ám a Számvevőszéki és költségvetési bizottság újabb módosítókat nyújtott be, amelyek azonban a Rogán-javaslattal szemben már nem csak a biztosítók egy körét, hanem a Magyar Postát, a takarékszövetkezeteket és az árutőzsdei szolgáltatókat is kedvezőbb helyzetbe hoznák az eredeti javaslathoz képest.

A költségvetési bizottság az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslata szerint sem kellene a három éven belül alakult ("tevékenységi engedélyét első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző") biztosítóknak a különadót megfizetniük. A bankadót a javaslat alapján a következő hat biztosítónak nem kellene megfizetnie: CIG Közép-európai Biztosító Zrt., ERGO Életbiztosító Zrt., Genertel Biztosító Zrt., MKB Általános Biztosító Zrt., MKB Életbiztosító Zrt., Wabard.

 

Ezt a Rogán-javaslat azzal indokolta, hogy a biztosítókra vonatkozó tőkeképzési és tartalékolási szabályok, illetve az üzletindítással kapcsolatos sajátos költségek miatt a biztosítók az indulás után rendszerint 5-8 évig veszteségesek, működésük folyamatos tőkebevonást igényel, s a különadó ellehetlenítené az új biztosítók alapítását, illetve az induló biztosítók működését, ezzel csökkentené a piaci verseny hatékonyságát, hátrányosan érintené az ügyfelek érdekeit. A költségvetési bizottság javaslata szerint a biztosítók különadójának alapja a számított korrigált díj, amit úgy határoz meg: a nem-élet biztosítási ágból származó megszolgált díj viszontbiztosítás nélkül, növelve az életbiztosítási ág bruttó díjával, csökkentve az egyszeri díjas biztosítások díjának 90 százalékával, és az eseti biztosítási díjak 90 százalékával.

 

A számítási alap változása miatt az eredeti javaslathoz képest a biztosítók adójának a mértéke is változott, 5,2 százalék helyett 5,8 százalék lett (Rogán javaslatában 5,9 százalék volt). Egy kis engedményt a takarékszövetkezeteknek is sikerült elérniük. A költségvetési bizottság módosító javaslata szerint azok a hitelintézetek, amelyek 2009. december 31-én fiókjaik legalább 15 százalékát olyan településen tartották fenn, ahol az állandó lakosok száma ugyanebben az időpontban nem haladta meg a négyezret, különadójukat csökkenthetik az ilyen településeken működtetett fiókok összes fiókjukhoz viszonyított arányában. A pénzügyi szervezetek körébe a javaslat szerint beleértendők a fióktelep formában működő szervezetek is, vagyis rájuk is érvényes lesz a különadó.

 

A Magyar Posta közszolgáltatással kapcsolatos pénzforgalmi közvetítő tevékenysége ugyanakkor a bizottsági javaslat szerint kikerül a törvényjavaslat hatálya alól, amit a javaslat azzal indokol, hogy ez ellehetetlenítené a Posta pénzforgalmi közvetítő tevékenységének folyamatos működtetését, veszélyeztetve a nyugdíjkifizetéseket. Az árutőzsdei szolgáltatók esetében az eredeti törvényjavaslat a teljes 2009. évi nettó árbevételt megadóztatná. A költségvetési bizottság módosító indítványa szerint azonban számos egyéb tevékenységük is van - tőzsdén kívüli termeltetés és kereskedelem, feldolgozás, élelmiszerkereskedelem -, amelyek megadóztatása nem indokolt. Az árutőzsdei szolgáltatóknál gyakran előfordul, hogy éppen a tőzsdei tevékenység bevétele jelentősen kisebb - áll a bizottsági módosító javaslat indoklásában. (MTI)

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás:

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.
2026. 04. 05. 17:00
Megosztás:

Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
2026. 04. 05. 16:00
Megosztás:

Ittas vezetés esetén a biztosítás is elvész

Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál vasárnap az MTI-nek küldött közleményében, utalva arra, hogy tavaly a húsvéti ünnepek alatt a rendőrség által ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, 258 sofőr ellen büntetőeljárás is indult az alkoholszint mértéke miatt.
2026. 04. 05. 15:00
Megosztás:

DeFi DAO-k átalakulásban: válságkezelés, tokenomika és a decentralizáció valódi próbája Bevezető

A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa újabb fordulóponthoz érkezett: a legnagyobb DAO-k egyszerre próbálják kezelni a biztonsági kockázatokat, finomhangolni irányítási modelljeiket, és alkalmazkodni a gyorsan változó piaci környezethez. Az elmúlt hét eseményei azt mutatják, hogy a decentralizáció eszméje mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság, a fenntarthatóság és a valós piaci működőképesség is.
2026. 04. 05. 14:00
Megosztás:

Érzékelhető az AI-használat üzleti haszna, viszont a cégek fele még mindig lemaradásban van

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat - derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.
2026. 04. 05. 13:00
Megosztás:

A Goldman Sachs szerint közel van a Bitcoin árfolyam mélypontja

Az elmúlt hónapok korrekciója alaposan megtépázta a kriptopiac hangulatát, és a Bitcoin árfolyama is komoly nyomás alá került. A befektetők egy része továbbra is kivár, mások viszont már azt figyelik, hogy vajon közel lehet-e a mostani lejtmenet vége.
2026. 04. 05. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-átrendeződés 2026-ban: 315 milliárd dolláron a piac, miközben az USDC egyre közelebb ér az USDT-hez

A stablecoin-piac 2026 első negyedévében új történelmi csúcsra emelkedett, miközben a teljes kriptoszektor összességében inkább visszahúzódó képet mutatott. A felszínen ez egyszerű növekedési sztorinak tűnhet, a számok mögött azonban jóval izgalmasabb folyamat rajzolódik ki: az USDC látványosan zárkózik fel, míg az USDT dominanciája már nem tűnik megkérdőjelezhetetlennek.
2026. 04. 05. 10:00
Megosztás:

1,4 millió SOL ömlött a tőzsdékre: fokozódhat az eladói nyomás a Solana piacán

Az elmúlt 72 órában mintegy 1,4 millió darab Solana (SOL) érkezett kriptotőzsdékre, ami hozzávetőleg 110 millió dollárnyi tokenmozgást jelent. A láncon belüli adatok és a technikai kép együtt arra utalnak, hogy a piac rövid távon fokozott nyomás alá kerülhet, miközben a SOL árfolyama kulcsfontosságú támaszszintek közelében mozog.
2026. 04. 05. 09:00
Megosztás: