Spóroljon már az építkezéssel is - mutatjuk hogyan
Az építőipari kapacitás-, és építőanyaghiány, illetve a megemelkedett anyag-, és energiaköltségek hatására az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, kiváló szigetelésű könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot. Magyarországon jelenleg már az épülő házak 20-25 százaléka rendkívül energiatakarékos készház, ez az arány a korábbi években 10-15 százalék volt.
Átadták Magyarország legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját
„A Bosch Budapest Innovációs Kampusz jól mutatja, hogy a Boschnál Magyarország és a magyar mérnökök tehetsége, felkészültsége kulcsszerepet tölt be – mondta Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. „A Bosch Budapest Innovációs Kampusz a nemzetközi Bosch csoport egyik legjelentősebb autóipari fejlesztési központja Európában” – fogalmazott Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A 70 milliárd forintos beruházással létrejött új Bosch kampusz 1800 munkahelynek, 14 ezer négyzetméternyi kutató- és tesztlabornak, egyedülálló felszereltségű műszeres tesztpályának, valamint óriás mérőkamrákkal felszerelt csúcstechnológiás tesztcsarnoknak ad otthont.
Jelezd te is a Sparnak, az Aldinak és a Tescónak, hogy elég a pazarlásból!
Hiába készített egy éve útmutatást a Humusz Szövetség arról, hogyan kellene a régről ismert, újratöltésen alapuló betétdíjas rendszert ismét felvirágoztatni, érdemleges változás egyáltalán nem történt hazánkban. Lassan már nagyítóval sem találni betétdíjas italcsomagolást a nagyobb üzletekben. A Humusz Szövetség ezért további lépéseket tervez, melynek részeként a vásárlók segítségét kérik, hogy jelezzék a nagy láncoknak, mint a Spar, az Aldi és a Tesco, hogy elég a pazarlásból!
Már csak hetei maradtak annak, aki állami pénzből szeretné felújítani a lakását
Alig maradt ideje az igénylésre és a teljes megvalósításra azoknak, akik még az otthonfelújítási támogatásból szeretnék korszerűsíteni vagy felújítani az ingatlanjukat. A magas kamatok idején Nagyobb munkálatok már nem biztos, hogy beleférnek ebbe, a kisebb, gyorsabb átalakításokra azonban még elég lehet ez az idő, ha találunk kivitelezőt.
Az ütésálló cégvezető
Ember legyen a talpán, aki a mai instabil - akár napi szinten változó - gazdasági környezettel lépést tud tartani. Az infláció, a szomszédban zajló háború, az árak elszabadulása, a kiszámíthatatlanság olyan rajtunk kívülálló tényezők, amelyekre ráhatásunk nincsen, azonban sajnos mégis közvetetten befolyásolják a mindennapjainkat.
Újabb rekord az AKKO Investnél és a NEO Property Services-nél az első fél évben
Újabb nagyon erős fél évet zárt a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miután legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services is remekelt az év első hat hónapjában. Az AKKO az első fél évet 11,3 milliárd forintos árbevétellel és 1 milliárd forintos EBITDA-val zárta, és az év hátralévő részében is a pozitív trend folytatódására számít.
Ismét nagyot ugrott az infláció, de a szeptemberben tovább romlik helyzet
A várakozásoknak megfelelően alakult az augusztusi infláció, amely tovább gyorsulhat. Szeptemberben a mutató elérheti a 20 százalékos szintet. A harmonizált árindexben már látszik a rezsidíjak emelkedésre, hasonlóan magas maginflációra több mint 25 éve volt példa.
2027-től karbonadót kell fizetnünk: már most el kell kezdeni a felkészülést
Már most el kell kezdeniük a cégeknek felkészülni a karbonadóra, ami 2027-től válik kötelezővé. A feladat sürgető, hiszen azok, akik elodázzák, akár a mai költségek többszörösével is számolhatnak. De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak?
Bolgár adatelemző cégbe szállt be az OTP alapkezelője
A felhalmozott nagy mennyiségű adatvagyon értelmezését és feldolgozását segítő gráfadatbázisok területén piacvezető Ontotextben szerzett részesedést az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion, jelentette be a magyar befektető. A befektetést a Portfolion a tranzakciót vezető Integral Venture Partners-szel és a Carpathian Partners-szel közösen valósította meg. A befektetők a tranzakciót követően az Ontotext nemzetközi jelenlétének, valamint értékesítési hálózatának megerősítésére fókuszálnak majd.
Így rajzolhatja át a panellakások piacát a rezsiköltségek emelkedése
Sokkal jobban megmutatkozhatna a lakótelepi lakások árában a korábban elvégzett energetikai korszerűsítés pénztárcakímélő hatása, ha a távfűtés díja is közelebb kerülne a valódi költségekhez. A piaci átértékelődés nyertesei az egyedi fogyasztásmérős, szabályozható fűtésű, hőszigetelt lakások lehetnek. Ez új felújítási hullámot is elindíthat, ám jelentősebb átrendeződést csak a jövő évre valószínűsít az OTP Ingatlanpont szakértője.
A közép-kelet európai régióban a vásárlások 15 százaléka zajlik az online térben
Az online és offline vásárlás közötti határvonal egyre inkább elmosódik. A kiskereskedelemben egy új trend figyelhető meg - az úgynevezett „omnichannel” során a különböző értékesítési csatornák ötvöződnek a fogyasztó személyre szabott, egyéni igényeivel. Ez megköveteli az e-kereskedelem fejlődését, amely az utóbbi időben jelentősen felgyorsult: az elmúlt 5 évben az online értékesítés aránya Közép- és Kelet-Európában 9 százalékponttal 15 százalékra nőtt, és a CBRE előrejelzése szerint 4 év múlva eléri a 20 százalékot. Az online vásárlás növekedése tekintetében Lengyelország és Csehország a régió vezető országai, az e-kereskedelem piaci részesedése ezekben az országokban 2026-ra akár a 25 százalékot is elérheti.
Szabadon átviheted a Kft-det bármelyik EU tagállamba mostantól
Szeptember 1-jétől már nem csak magánszemélyek tudnak átköltözni Magyarországról egy másik EU tagállamba, hanem akár cégek is. Bár jó pár hónapot várni kell a határon, de a nap végén a kft.-nkből például GmbH válhat. Ráadásul, a költözés még adóelőnnyel is járhat. Az új szabályozást a Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével foglaljuk össze.
15,6%-ra ugrott a magyar infláció, az élelmiszer árak 31%-kal nőttek
A várakozásokhoz közeli mértékben, 15,6%-ra emelkedett az infláció augusztusban az igen széleskörű áremelkedés miatt. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció igen meredeken, 19%-ra ugrott, ami messze felülmúlta a várakozásokat. A meglepetést az élelmiszerárak és az egyéb fogyasztási cikkek és szolgáltatások árainak a várakozásoknál nagyobb áremelkedése okozta - olvashatjuk a Magyar Bankholding elemzésében.
Harminc innovációs javaslat érkezett a szabályozási tesztkörnyezet kialakításához
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívására harminc energetikai innovációs javaslat érkezett a szabályozási tesztkörnyezet kialakításához - közölte Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettese az MTI-vel.
Vegyes forintmozgás kora reggel
A szerda esti jegyzésekhez képest nem változott érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.