A növények szenvednek, alig enyhül a forróság
A nyári növények országszerte szenvednek a szárazságtól, a hosszú hétvégén érkező csapadék azonban csak kevés helyen enyhíti számottevően az aszályt, a forróság is csak lassan és kis mértékben enyhül - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Tizenöt év után elhagyja a Budapesti Értéktőzsdét a Kulcs-Soft
Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve, 2009 októbere óta lehetett kereskedni a BÉT-en. Ezt a szakaszt zárja majd le a cég életében a részvényesi közgyűlés.
Nőtt a Samsonite féléves adózott eredménye
A világ vezető bőröndgyártójának, a Samsonite Internationalnak az adózott eredménye 164,3 millió dollár volt az idei első fél évben, 7,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 152,5 millió dollárt - közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett cég csütörtökön.
1 dollár alatti kriptovaluták, amelyekkel 2025-re akár 1 millió dolláros portfóliót is elérhetsz
Képzeld el, hogy néhány év alatt egy kis befektetésből vagyonra tehetsz szert. Néhány kevéssé ismert altcoin, amelynek ára ma még egy dollár alatt van, képes lehet exponenciálisan növekedni. 2025-re ezek a rejtett gyöngyszemek egy szerény portfóliót akár hét számjegyű kincsé alakíthatnak. Fedezd fel, mely érmék állnak készen most a hatalmas növekedésre, és vezethetnek pénzügyi sikerhez.
Több kocsival járnak az IC-vonatok az ünnepi hétvégén
A péntektől jövő szerdáig tartó hosszú hétvégén a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek, míg az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték után az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Aggódik az Európai Központi Bank
Egy szerdán közzétett jelentés szerint az Európai Központi Bank úgy látja, hogy a bankok alábecsülik az ingatlankitettségükkel szembeni sebezhetőségüket a kereskedelmi ingatlanhitelek alapjául szolgáló fedezetek értékelésével kapcsolatos széles körben elterjedt problémák miatt.
Új rendszert fejlesztett ki a Nexogen Kft.
A közúti szállítmányozásban, fuvarozásban használható árstratégiai döntést támogató rendszert fejlesztett a Nexogen Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap mintegy 221 millió forint támogatásának felhasználásával - közölte a társaság projektzáró közleményében.
Uniós szinten is kiemelkedő a hazai állattenyésztés teljesítményének növekedése
A magyar sertés-, a baromfi- és tejágazat teljesítménye európai uniós összevetésben is kiemelkedően növekedett 2024 első felében, valamint jelentősen emelkedett a juh- és szarvasmarha élőállat export mértéke is - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.