Kik használják leginkább a carsharing-et Magyarországon és mekkora piac ez jelenleg?

Fokozatosan hódítja meg az agglomerációt a különlegesség kategóriától eltávolodva mostanra óriási utat bejárt carsharing, amely a fővárosi mindennapok részévé vált. A piac egyik meghatározó szereplőjének számító SHARE NOW ügyfelei például 8 millió kilométert gurultak Magyarországon a cég piacra lépése óta eltelt három évben, egyre hosszabb ideig és egyre több élethelyzetben használva a sétatávolságon belül található megosztott autókat.
2022. 05. 09. 12:30
Megosztás:

Válságra számítanak az építőipari szakemberek

Borúlátóak a szakemberek az építőiparban, 95 százalékuk számít válságra, 83 százalékuk még idén – derül a Mapei Kft. 150 építőipari szakember körében végzett gyorsfelméréséből. A vállalat szerint bár láthatók lassulásra utaló jelek, azokat sikeresen enyhítik a lakásfelújítási és otthonteremtési támogatások, legalábbis december 31-ig.
2022. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Putyin elmondta beszédét a katonai díszszemlén

Oroszország ukrajnai katonai fellépésével agressziót akadályozott meg - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulóján a Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén elmondott beszédében.
2022. 05. 09. 11:25
Megosztás:

Évtizedes válságot vízionál Szíjjártó Péter

Az elmúlt tizenkét évhez hasonlóan valószínűleg a következő évtized is a válságok kora lesz, azonban a kormány továbbra is kész megvédeni a nemzeti érdeket és az eddigi gazdasági eredményeket - közölte a tárca tájékoztatása szerint hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2022. 05. 09. 11:15
Megosztás:

Az Erste ecseri területének eladása lett a Best of the Best földterület értékesítés

Az Erste Ingatlan Kft. ecseri területének értékesítését választották a legjobb kelet-közép-európai földügyletnek a Construction & Investment Journal HOF (Hall of Fame) Awards 2022 rendezvényén.
2022. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Mínuszban indították a napot hétfőn a pénteki záróértékükhöz képest a főbb európai tőzsdemutatók.
2022. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Ekkora volt a márciusi termék-külkereskedelmi hiány

Márciusban az export euróban számított értéke 8,7, az importé 22,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi egyenleg 1,354 milliárd euróval romlott és 503 millió euró deficitet mutatott - közölte hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Komoly veszteségek az ázsiai tőzsdéken

Jelentős mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és gyengülést jeleztek a még nyitva tartó börzék is. A hongkongi börzén hétfőn nem volt kereskedés.
2022. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Európába érkezett a világ legnagyobb tengerjáró hajója

Barcelona kikötőjébe érkezett a Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek csodája) nevű tengerjáró hajó, amely 362 méteres hosszúságával jelenleg a világ legnagyobbjának számít a kategóriájában. Az “úszó várost” három év építkezés után először márciusban, az Egyesült Államokban mutatták be, a nyár folyamán pedig Barcelonából és Rómából indul majd többnapos mediterrán kirándulásokra. A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég kívánságait. A hajót elsősorban családoknak tervezték, ugyanakkor mindenkinek bőséges lehetőséget kínál a kikapcsolódásra.
2022. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Stagnált a kínai import és jelentősen lassult az export növekedése

Stagnált a kínai import és jelentősen lassult az export növekedése áprilisban, miután az ország szárazföldi részén a koronavírus-járvány első megjelenése óta kialakult, legsúlyosabb járványhullám megfékezésére a kínai hatóságok a gazdaságban is jelentős fennakadásokat okozó intézkedéseket alkalmaztak.
2022. 05. 09. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfőn kora reggel a péntek esti szintekhez képest.
2022. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Az iráni-szíriai kapcsolatok további erősítéséről tárgyal Aszad Teheránban

Ali Hameneivel, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel találkozott vasárnap Bassár el-Aszad szíriai elnök rövid teheráni látogatásán - jelentette az iráni televízió.
2022. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Krisán László - Percenként 10-12 millió forint kerül ki a vállalkozókhoz, a nap 24 órájában

A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját a kedvezményes hitelprogram mellett arról is kérdeztük, hogyan érdemes gondolkodnia most egy vállalkozónak és miért lényeges a vállalkozói "hitelfóbiát" átértékelni és megtalálni azokat a kedvezményes forrásokat, melyek a jelenleg gyorsan vátozó kamatkörnyezetben is biztos táptalaja lehet egy vállalkozásnak.
2022. 05. 09. 06:00
Megosztás:

online eseményt rendez a Neumann Társaság

A kvantum hangja címmel online eseményt szervez a Neumann Társaság május 12-én, amelyen a téma ismert szakértői tartanak előadásokat.
2022. 05. 09. 05:00
Megosztás:

A májusi nyugdíjat miért ekkor utalják? 2022 május havi nyugdíj utalási időpontok

Több, mint 2 millió honfitársunk várja hónapról hónapra a nyugdíjak átutalását, így nagyon nem mindegy, hogy tisztában vagyunk-e azzal, hogy mikor érkezik az adott havi nyugdíjkifizetés. Egy adott havi nyugdíj kifizetési időpontja mitől függ egyáltalán? Sokan vannak, aki banki átutalással, bankszámlán keresztül kapják a nyugdíjukat, de továbbra is több százezer nyugdíjas még a hagyományos, postai, készpénzes kifizetést választotta. E két esetben eltérő időpontban érkeznek a juttatások.
2022. 05. 09. 04:01
Megosztás:

Ingyenes kulturális fesztivál a Millenáris parkban

Egész napos ingyenes rendezvénnyel, színpadi produkciókkal, kulturális és gasztronómiai programokkal várja az érdeklődőket a budapesti Koreai Kulturális Központ május 21-én a Millenáris park G épületében a Korea Napon.
2022. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Amerikai diplomaták tértek vissza Kijevbe

Az Egyesült Államok ukrajnai külképviselete bejelentette vasárnap Christina Queen ideiglenes ügyvivő nagykövet és más amerikai diplomaták visszatérését az ukrán fővárosba, Kijevbe - számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál.
2022. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Jill Biden villámlátogatást tett Ungváron

Villámlátogatást tett Ungváron Jill Biden, Joe Biden amerikai elnök felesége, és találkozott Olena Zelenszka ukrán first ladyvel - közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás sajtószolgálata.
2022. 05. 09. 02:00
Megosztás:

Országszerte lehetnek zivatarok ma

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2022. 05. 09. 01:00
Megosztás:

Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját

Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 30-án és október 1-jén több száz helyszínen több mint kétezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket.
2022. 05. 09. 00:01
Megosztás: