Londoni elemzők kamatemelést várnak az MNB keddi ülésén

A londoni elemzői közösség konszenzusos véleménye szerint kamatemelésről dönt keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, elsősorban a célszintet jelentősen meghaladó infláció és a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedés miatt.
2021. 06. 22. 02:30
Megosztás:

További szankciók Fehéroroszországgal szemben

Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimet támogatók ellen meghozott büntetőintézkedések mellett Fehéroroszországgal szembeni célzott gazdasági szankciók bevezetéséről tárgyaltak - közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
2021. 06. 22. 02:00
Megosztás:

Az igazán ikonikus Air Jordan 1-esek

Nem vitás, hogy az Air Jordan sneakerek manapság a legnépszerűbb cipők közé tartoznak. Nem csak a kosaras szubkultúra sajátjaként említhetőek, mert stabil helyet foglalnak el a hip-hop kultúrát kedvelők körében is a sokféle színben és változatban megvehető cipők. Ahhoz, hogy láthassuk e népszerűség valódi okát, célszerű egy kicsit a történetébe betekinteni.
2021. 06. 22. 01:43
Megosztás:

Űrtechnológia a növénytermesztésben: SZTE kutatók elemzik a Magyarország területéről készült űrfelvételeket

A Nemzetközi Űrállomás DESIS szenzorának programozott űrfelvételeit elemzik a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának kutatói a Mezőhegyesi Ménesbirtok munkatársaival közös projektben. Az egyedülálló földmegfigyelési kísérlet kiváló lehetőséget nyújt a termesztett növények megfigyelésére a különböző fejlődési szakaszokban.
2021. 06. 22. 01:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EB a szlovák helyreállítási tervet

Az Európai Bizottság (EB) pozitív elbírálásban részesítette Szlovákia helyreállítási tervét - jelentette be Ursula von de Leyen, az EB elnöke Pozsonyban hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
2021. 06. 22. 01:00
Megosztás:

Megállapodás született a béremelésről GE Aviation veresegyházi gyárában

Megállapodás született a béremelésről és a kollektív szerződésről folytatandó tárgyalások megkezdéséről a GE Aviation veresegyházi gyárában, ahol a szakszervezetek korábban határozatlan idejű sztrájkot hirdettek szerdától - közölte a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) az MTI-vel.
2021. 06. 22. 00:30
Megosztás:

Feloldják a kijárási tilalmat Törökországban

Törökországban július 1-től tovább enyhítenek az új típusú koronavírus okozta járvány elleni intézkedéseken, és feloldanak minden kijárási tilalmat, valamint korlátozást - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján.
2021. 06. 22. 00:30
Megosztás:

Újra indulnak WizzAir járatok Spanyolországba

Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
2021. 06. 22. 00:05
Megosztás:

Nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák

Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó. Az eseményen Dr. Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság védelméről beszélt, a finanszírozási lehetőségeket pedig Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár ismertette.
2021. 06. 21. 23:30
Megosztás:

A biogazdálkodás lehet a kulcsa Európa ellátásának

Meg lehetne valósítani Európában egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát agro-élelmiszerrendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint.
2021. 06. 21. 23:00
Megosztás:

V4-es startupok kapnak exportfejlesztési lehetőséget

Elindult a V4 Global – Export Readiness Programme elnevezésű képzési sorozat, melynek fő célja a kelet-közép európai régió egészségügyi startupjainak nemzetközi piacon való megismertetése és exporttevékenységének fejlesztése. Az üzletfejlesztési program július 16-ig várja azoknak az innovatív vállalkozásoknak a jelentkezését, amelyek az élettudományok, egészségügy, digitális egészség vagy biotechnológia területén alkottak újat.
2021. 06. 21. 22:30
Megosztás:

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is - közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel.
2021. 06. 21. 21:30
Megosztás:

Környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztettek ki Bácsalmáson

Energiatakarékos és környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztett ki az építőipari termékeket gyártó Thermofoam Kft. bácsalmási telephelyén. A módszer hőtároló mikrokapszuláknak köszönhetően működik, amelyek egyebek mellett hőszigetelő anyagba vagy a vakolatba keverve fejtik ki hatásukat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezetője.
2021. 06. 21. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
2021. 06. 21. 20:30
Megosztás:

Sosem fogadtak még ennyi pénzért a Tippmixen mint most

A magyar válogatott a vb-címvédő Franciaország ellen folytatta szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A mérkőzés 1-1-es végeredménnyel zárult, így Marco Rossi csapata megszerezte első pontját a tornán. A találkozó minden idők legforgalmasabb eseménye lett a Tippmixen és a Tippmixprón, közel 1,3 milliárd forintos forgalmat generálva.
2021. 06. 21. 20:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a napot az európai tőzsdék

Ledolgozták a nap eleji veszteségeket és emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, főleg az exportorientált vállalatok húzták felfelé a növekedést, mivel az erős gazdasági fellendülést valószínűsítő várakozások ellensúlyozták az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szigorúbbá váló hangneme miatti aggodalmakat.
2021. 06. 21. 19:30
Megosztás:

Július végén kezdi az osztalékfizetést a 4iG

A 4iG Nyrt. július 26-án kezdi az idei osztalékkifizetést; a részvényenkénti 22,49 forintos osztalék a saját részvények mennyiségét figyelembe véve és a múlt pénteki záróárra vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
2021. 06. 21. 19:00
Megosztás:

Az MNB hadjáratot indít

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott hadjáratát annak érdekében, hogy már 2022-ben elérjék a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel az államadósság-ráta erőteljes csökkentését - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn a Magyar Nemzet online platformján, ahol a továbbiakban hetente közlik írásait.
2021. 06. 21. 18:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárt ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 261,90 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 48 379,62 ponton zárt hétfőn.
2021. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Még mindig Luxemburg a leggazdagabb EU-tagország

Nem csökkent, így továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.
2021. 06. 21. 17:30
Megosztás: