Állami családtámogatások a választások után: maradnak, mennek vagy átalakulnak?

A kormánypárt és az ellenzék is a családtámogatások folytatását ígéri. A jelenlegi inflációs és gazdasági helyzetben azonban felmerül a programok átalakításának a kényszere. A Bank360.hu összesítette, mi a tét a családtámogatásokban, amelyek közül sok az idén magától le is zárulna.

Állami családtámogatások a választások után: maradnak, mennek vagy átalakulnak?

Vasárnap dönt az ország arról, hogy ki kormányozzon a következő négy évben. Az ígéretek alapján a családtámogatásokról hasonlóan gondolkodnak a pártok: a meglévő népszerű programok folytatásáról beszélnek, sőt a bővítés lehetőségét is többször felvetették. Jelenleg azonban csak az a biztos, hogy több támogatási forma a jelenlegi szabályok szerint kifut az idén nyáron és decemberben, így ezektől úgy is meg tud válni a leendő kormány, hogy egyszerűen hagyja megszűnni őket – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A többnyire lakáscélú támogatások felülvizsgálatának kényszerét jól mutatjaz, hogy az elszálló infláció és az emelkedő kamatok miatt a Magyar Nemzeti Bank a választások után vizsgálja meg azt, hogy folytatja-e, és ha igen, milyen összegben és feltételekkel a Zöld Otthon Programot. Mindezt annak a hatására, hogy az elmúlt napokban a bankok többsége felfüggesztette a zöld hitel értékesítését a 200 milliárd forintos keret kimerülése miatt. A ZOP ugyan nem családtámogatás, de a folytatásáról való döntésnél hasonló szempontokat kell mérlegelni, mint a családtámogatásoknál. A társadalmi, családpolitikai célokon túl utóbbiaknál is fel kell tennie a kérdést a kormánynak: a jelenlegi helyzetben van-e rájuk elég pénz, milyen hatással lesznek az inflációra, tarthatók-e a jelenlegi kondícióik?

Egyre többe kerül az államnak a családtámogatás

A családtámogatások jelentős része, különösen a 2019-2021 között bevezetett kölcsönök kifejezetten kedvező kamatkörnyezetben indultak el. Az igénylőknek több esetben mindössze arról kellett döntenie, hogy az egy-két százalékponttal kedvezőbb kamatért vállalják-e az állam által szabott extra feltételeket. A fixen 3 százalékos csok-hitel vagy lakásfelújítási kölcsön mellett például hasonlóan kedvező jelzáloghitelt sokáig a piacról is fel lehetett venni, a programot inkább a vissza nem térítendő állami támogatás, illetve a csok-hoz kapcsolt egyéb kedvezmények tették igazán népszerűvé - mint például a vagyonszerzési illeték elengedése.

Mára ez a helyzet megváltozott: az infláció és a kamatok emelkedése miatt a piacon jóval drágábban juthatunk hozzá egy lakáshitelhez, mintha valamelyik támogatott kölcsönt választanánk, a végösszeg még egy kisebb összegű lakáskölcsön esetén is több millió forint többletköltséggel jár. (Persze arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a kamatok emelkedésével az állami támogatások büntető kamata is folyamatosan nő.)

Fontos döntési szempont emellett, hogy a kamatok emelkedése miatt az államnak is sokkal többe kerül ezeknek a programoknak a finanszírozása. Hiszen ők nemcsak a támogatások kihelyezéshez biztosítanak forrást, hanem a kamattámogatást is fizetik a bankoknak, ami egyre nagyobb összeget tesz ki. Elég a támogatások ügyleti kamatát meghatározó referenciamutatókra ránézni: a babaváró hitelt és bizonyos kamattámogatott jelzáloghiteleket érintő referenciakamat néhány hónappal a kölcsön indulása után, 2019 novemberében még 1 százalék volt, 2022. március elején viszont már 4,45 százalékon állt, áprilisban pedig további emelkedés várható. A hónapok óta tartó emelkedés tehát nemcsak a szerződésszegés esetén visszafizetendő összeget dobja meg, amiről általában szó esik, hanem az állam költségeit is. Ugyanez vonatkozik a kamattámogatott csok és az otthonfelújítási hitelekre is, ahol az igénylő által fizetett fix 3 százalék és a tényleges ügyleti kamat különbözetét fizetik az államkasszából.

A legtöbb támogatás folytatása megerősítésre vár

A családtámogatási elemek sora hosszú, ezeket számon tartani is egyre nehezebb. Az alábbi lista segít rendet tenni, és azt is megnéztük, melyik program mikor érne véget az aktuális szabályozások szerint.

- Babaváró hitel: 10 millió forint kamatmentes kölcsön - bármilyen célra

Az indulástól számolva 2022. január végéig 1670 milliárd forintot vettek fel belőle a fiatal házaspárok, a maximális hitelösszeggel számolva ez legalább 167 ezer igénylőt jelent. A babaváró hitel a jelenlegi rendelet szerint 2022. december 31-ig érhető el.

- Csok: maximum 10 millió forint támogatás, 10 vagy 15 millió forint kamattámogatott hitellel

A csok hagyományos formája nincs végdátumhoz kötve - vannak viszont olyan kedvezmények, amelyek a csok-hoz vannak kapcsolva, viszont 2022 végén kifutnak, például az áfa-visszaigénylés. A hagyományos csokot a 2015. júliusi indulása óta több mint 200 ezer család vette igénybe a kormany.hu oldán közzétett információk szerint.

- Falusi csok: maximum 10 millió forint támogatás, 10 vagy 15 millió forint kamattámogatott hitellel

A falusi csok csak a preferált kistelepüléseken érhető el. Eddig több mint 27 ezer család vásárolt vagy korszerűsített használt lakást a támogatás segítségével: összesen 149 milliárd forint támogatás került az igénylőkhöz, emellé pedig 53 milliárd forint kamattámogatott hitelt vettek fel. A falusi csok 2022. június 30-ig érhető el a tervek szerint.

- Otthonfelújítási támogatás: maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás

Az otthonfelújítási támogatás 2021. január óta érhető el, és az indulás óta már több mint 80 ezer család adott be igénylést a kormány által közzétett információk szerint, 120 milliárd forint értékben. A támogatás a jelenlegi tervek szerint 2022. december 31-ig lesz elérhető.  

- Lakásfelújítási hitel: maximum 6 millió forint kamattámogatott jelzáloghitel

Egy hónappal a támogatás után, 2021. februárban indult el a lakásfelújítási hitel, mely az otthonfelújítási támogatás előfinanszírozásához igényelhető, legfeljebb hatmillió forintig. A hitel a támogatással együtt fut ki a tervek szerint.

- Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása: maximum 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása legfeljebb 2,5 millió forinttal járul hozzá egy új, legalább hétszemélyes családi autó megvásárlásához. Az indulás óta 60 milliárd forint értékben támogatta az állam a nagycsaládosokat. A támogatás a jelenlegi tervek szerint 2022. december 31-ig lesz elérhető.

- Áfa-visszaigénylés: akár 5 millió forint is lehet a visszatérítés

A lakásvásárláshoz és építéshez nyújtott áfa-kedvezményeknek jelenleg több típusa is van, ezek a tervek szerint 2022-ben futnak ki. A saját ház építésénél, korszerűsítésnél, bővítésnél elérhető, 27 százalékos áfából adott legfeljebb 5 millió forintos visszaigénylési lehetőség 2022. június 30-ig lesz elérhető. Az új lakóingatlan vásárlásnál alkalmazott kedvezményes, 5 százalékos áfa 2022. december 31-ig él. A bárki számára elérhető áfakedvezmények mellett kifejezetten családtámogatáshoz, a csok-hoz kötött az 5 százalékos áfa visszaigénylésének lehetősége az új lakóingatlan vásárlásánál.

- Zöld hitel: maximum 70 millió forint 2,5 százalékos lakáskölcsön

Ahogy fentebb is írtuk, a 200 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt a hitelintézetek zöme felfüggesztette az új igénylések befogadását, az MNB azonban gondolkodik a program folytatásában. A zöld hitel igénylése során esetlegesen felmerülő problémákról ebben a cikkben írtunk. A zöld hitel nem csak gyerekesek számára elérhető, egy hozzá kapcsolt lehetőség viszont igen.

- Zöld csok: kamatmentes csok-hitel, maximum 10 vagy 15 millió forintig

A kamatmentes zöld csok elérhetősége a Zöld Otthon Programhoz van kötve. Addig tart, ameddig a kamattámogatott lakáshitel.

- Illetékkedvezmény: csok igénylésnél elengedik a visszterhes vagyonátruházási illeték 100 százalékát

A csok-os ingatlanvásárlóknak nem kell megfizetniük a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ahogyan a hagyományos csok-nak, úgy ennek a kedvezménynek sincs végdátuma.

- Jelzáloghitel elengedése: akár 5 millió forinttal is csökkenthető a tartozás

A jelzáloghitel elengedés a már meglévő lakáshitel tartozás csökkentésében segít: a második vagy további gyermek születése után az állam átvállal egy részt - a második gyermek után egymillió forintot, a harmadik gyermek után pedig további négymillió forintot. A kedvezménnyel eddig több mint 30 ezer család élt, előre meghatározott végdátuma nincsen.

- Diákhitel felfüggesztése és elengedése

A diákhitelt törlesztő kismamák több kedvezményben is részesülnek. A Diákhitel1-es adósok ügyleti kamatát az állam átvállalja a várandósság 91. napja után, emellett a törlesztés is felfüggeszthető, hasonlóan a babaváró hitelhez. A kamatmentes Diákhitel2 konstrukciónál a törlesztés felfüggesztésére van lehetőség.

A Diákhitel tartozás felének az elengedése részlegesen lehetséges, ha az adósnak a hitelfolyósítást követően születik a második gyermeke. Harmadik vagy további gyermek megszületése esetén a teljes fennálló tartozást elengedi az állam.

- Családi szja-visszatérítés

A családi kedvezmények atombombáját dobta le a kormány akkor, amikor arról döntött, hogy a 2021-es szja-juk teljes összegét visszakapják egy jövedelem, illetve adóhatárig a családosok. Ez csaknem 700 milliárd forintos pluszt jelentett az év első hónapjaiban mindazoknak, akik egyébként is jogosultak a családi adókedvezményre. Utóbbi az idén is, él, hiszen már viszonylag régóta része az adórendszernek. Arra senki nem tett ígéretet, hogy az idei nagy családi szja-visszatérítésre ezután is számíthatnak a gyerekesek, és ennek hatalmas költsége miatt a jelenlegi költségvetési helyzetben ezzel jobb nem is számolni.

A lista alapján látható, hogy az elmúlt években bevezetett támogatások jelentős része 2022 júniusában vagy decemberében kifut, ha nem döntenek a hosszabbításról. Bár ígéretek voltak a folytatással kapcsolatban, arról még nem esett szó sem a kormánypárt, sem az ellenzék részéről, hogy az elmúlt hónapokban alaposan megváltozott gazdasági helyzetben mit lehet majd ezekből teljesíteni a választás után – írja a Bank360.hu.


Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás: