Eddig ezer cég kapta meg a kutatás-fejlesztési bértámogatást
Mintegy 1200 munkaadó nyújtott be eddig kérelmet több mint 16 ezer munkavállalójára, összesen közel 13 milliárd forint értékben a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programban - jelentette be csütörtökön Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Hamis életbiztosításokkal szerzett milliókat egy budapesti nő
Csalás és magánokirat-hamisítás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy budapesti nő ellen, aki két nyugdíjas férfi nevére összesen hét életbiztosítást kötött, és ezzel több millió forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-vel.
Két hét múlva minden számlát lát a NAV
Április 1-től minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal; március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Megvan az egyik legnagyobb lottó 5-ös nyertese: jelentkezett!
A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett. A nemzeti lottótársaság nagynyertesekre vonatkozó kérdőívéből többek között az is kiderült, hogy a játékos hosszú távú tervei közt az ingatlanvásárlás és a pénzügyi befektetés is szerepel, utóbbihoz szakértői segítséget is igénybe venne.
Ausztria bevezetné a zöld útlevelet
Ausztria mielőbb be akarja vezetni az úgynevezett digitális zöld útlevelet, melyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív teszteredménnyel rendelkezők kapnak majd meg - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Bécsben az alkancellárral, az egészségügyi miniszterrel, valamint a külügyi tárcavezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Hiba volt lazítani Németországban!
Hiba volt lazítani Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Szászország tartomány miniszterelnöke szerint, aki egy szerdán ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a politikai döntéshozóknak jobban meg kell fogadniuk a tudomány ajánlásait.
Egyre kevesebb vállalkozás tudja fizetni a bérleti díjakat
A bevásárlóközpontokban üzemelő magyar divatáru és egyéb kiskereskedelmi, valamint vendéglátóipari vállalkozások közül egyre kevesebben tudják fizetni a bérleti díjakat - hívta fel a figyelmet a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) szerdai közleményében.
Lehet-e kapni oltást tartózkodási engedéllyel Romániában?
Romániában valamennyi lakos, köztük az országban jogszerűen tartózkodó külföldiek is, jogosultak a koronavírus elleni ingyenes vakcinára, amelyre az oltási stratégiában meghatározott elsőbbségi elvek betartásával kérhetnek előjegyzést - erősítette meg az MTI-nek szerdán az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
Harmadik alkalommal indul az Egyetemi Ötletverseny
Az agráriumban fellelhető problémákra keresi a megoldásokat a NAK TechLab Egyetemi Ötletversenye. A program fő célja a mezőgazdaságban kiaknázatlan lehetőségek feltárása, valamint az agrárium vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A versenyre a mezőgazdaság hatékonyságának növelését célzó innovatív ötlettel vagy prototípussal lehet jelentkezni, 2021. április 11-ig.
Milliárdos fejlesztés indult az országos kardiovaszkuláris intézetben
Magyarországon még nem elérhető kardiovaszkuláris katéterterápiás és műtéti beavatkozásokat vezet be a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet uniós, külföldi társintézetekkel együttműködve több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból.
Miként alakultak a négyzetméterárak Budapest belső kerületeiben?
Miközben kísértetiesen hasonló időszakot élünk meg ezekben a napokban is, mint egy évvel ezelőtt, azért mégis sok minden más. Mögöttünk van egy minden szempontból rendhagyó, rengeteg változást hozó év. 2020-ban megváltoztak a gazdasági mechanizmusok, a mindennapjaink, a szokásaink, a munkamódszereink. Nagyon sok területet érintett a világjárvány, így az ingatlanszektort is, a korlátozó intézkedések hatására az ingatlanárak szinte azonnal csökkenni kezdtek.
Hány éves korú nyugdíjasok vannak ma öregek otthonában? - ábrán mutatjuk
Az idősek ellátását szolgáló intézményekben való elhelyezés az úgynevezett gondozási szükséglet megállapításán alapszik. Ekkor az életkörülmények, az egészségi állapot és a szociális helyzet vizsgálata mellett fontos szempont a kérelmező életkora is - olvashatjuk a KSH Időskorúak gondozása – Idősek tartós bentlakásos elhelyezése c. kiadványában.
Mi lesz a nyugdíjaddal a pandémia idején?
Hogyan alakul az eddigi megtakarításunk, ha a járványhelyzet alatt elmaradozik a befizetés? Ki milyen nyugdíjra számíthat ezután, és mikortól érdemes elkezdeni spórolni? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a nyugdíjbiztosításról, és arról, mi változik a világjárvány alatt!
A nyugdíjasok és fiatalok szívták meg a korona-válságot
A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette leginkább a koronavírus-válság tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor a fiatalok csaknem tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta megtakarításait - közölte az Intrum követeléskezelő szerdán az MTI-vel.
Elhalasztották Nicolas Sarkozy újabb perét
Betegség miatt májusra halasztotta el szerdán a párizsi büntetőbíróság azt a pert, amelyben Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek (2007-2012) ismét az igazságszolgáltatás elé kell állnia. A volt elnöknek további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozásáért, illetve azért kell felelnie, mert ő és a pártja többet költöttek el a kampányra a megengedettnél.
DUNAFERR: megszólalt az orosz fél
Az orosz Vnyesekonombank (VEB.RF) írásban is megerősítette a DUNAFERR Zrt. felé, hogy álképviselők hamis meghatalmazásokkal próbálják a nevükben átvenni a vállalat irányítását. A bank azt is megerősítette, hogy a maga részéről szintén megtette a szükséges ellenlépéseket, mert ezt a támadást nem tolerálhatják.