Gyermektáborokat és aquaparkokat ellenőrzött a fogyasztóvédelem
A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően 2020-ban a nyári gyermektáborokban felállított élményeszközök, trambulinok, ugrálóvárak több mint háromnegyede mindenben megfelelt az előírásoknak. Az aquaparkokban, strandokon felállított csúszdák, vízi ugrálóvárak még ennél is jobban szerepeltek, csak tizedük üzemeltetési körülményei kapcsán tárt fel problémát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat.
Hat egyetem vált működési modellt augusztus elsejével
Hat egyetem augusztus elsejével, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével vált működési modellt - emlékeztetett pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait is megnevezte.
Bírósághoz fordul a DIGI
A DIGI Kft. szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát - közölte a távközlési szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Lezárják a Lánchidat ma éjjel
Állagmegóvási munkák és egy futóverseny miatt szombat éjjel lezárják a Lánchidat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Nőtt a Nemzetközi Beruházási Bank profitja és eszközállománya
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) az első fél évben 5 millió euró nettó nyereséget ért el, amely több mint 70 százalékkal meghaladja a 2019. évit, eszközeinek volumene 22 százalékkal nőtt 2019 végéhez képest, és június végén elérte az 1,660 milliárd eurót az IFRS szerinti pénzügyi kimutatások szerint - közölte az NBB pénteken az MTI-vel.
Exportösztönző program indul a kkv-k külpiacra lépésének támogatására
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. megkötötte az egymilliárd forint keretösszegű, kkv-k külpiacra lépését támogató programra vonatkozó támogatási szerződést. A támogatási szerződés aláírásával a program fontos mérföldkőhöz ért, lezárult a projekt előkészítésének egy kiemelten fontos szakasza, így a program pályázati felhívása is hamarosan megjelenik a hazai kkv-k számára.
Hatályba lép az EU és Vietnam közötti kereskedelmi megállapodás
Hatályba lép augusztus 1-jén az Európai Unió (EU) és Vietnam közötti kereskedelmi megállapodás, miszerint a Vietnamba irányuló uniós export után kevesebb vámot kell fizetni - ismerteti az EU hivatalos portáljához tartozó weboldal, a https://ec.europa.eu.
Országszerte folytatódnak a szabadvízi strandfejlesztések
Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a zánkai strandon.
Ennyi élelmiszert dob ki a magyar évente
Évente átlagosan 68 kilogrammnyi élelmiszert dobnak ki fejenként az emberek Magyarországon; az uniós átlag ennél jóval magasabb - mondta Keleti Marcell, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Médiatanács: magyar–cseh együttműködés a Film Café és a Comedy Central médiafelügyeletében
Nyerteseket hirdetett három vidéki rádiós frekvenciapályázaton a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület kezdeményezésére a cseh médiafelügyelet a gyermekvédelmi szabályok megsértése miatt bírságot és figyelmeztetést is kiszabott a joghatósága alá tartozó, de Magyarországra sugárzó Film Café szolgáltatójára, és emellett a Comedy Central szolgáltatóját is figyelmeztette.
Helyi termelés és szezonális étkezés jelenthet megoldást
A mezőgazdaságban komoly kihívást jelent az éghajlatváltozás, amelynek előidézői között szerepet játszik az áruszállítás is. Környezetünk védelméért így az élelmiszertranszport visszaszorításával és a helyi termelés elősegítésével is sokat tehetünk– mutat rá pályamunkájában Huber Anita, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik díjazottja. A fiatal agrárhallgató kiemeli, hogy ezt a folyamatot a hazai termelők támogatásával, a lokális piacok népszerűsítésével, valamint a szezonális étkezés elterjesztésével lehet elősegíteni.