Nemcsak a kamat vágás alakítja a forint árfolyamát az elkövetkező időszakban

A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 5,50 százalékra csökkentette az alapkamatot, miközben a Pénzügyminisztérium a GDP 7,5 százalékára emelte a 2026-os hiánycélt és az államadósság átmeneti növekedésével számol. A forint mégis erősödött a kamatdöntést követően. Az AKCENTA szerint ez arra utal, hogy a piac jelenleg nem egyetlen mutatóra reagál. A következő hónapokban a költségvetési konszolidáció hitelessége, a kamatpálya és a külső kockázatok együtt alakíthatják a magyar deviza árfolyamát. A bizonytalanabb környezetben a devizában kereskedő vállalatok számára felértékelődik az árfolyamkockázatok előzetes kezelése.

Nemcsak a kamat vágás alakítja a forint árfolyamát az elkövetkező időszakban

Az MNB augusztus 25-én a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A döntést a kedvező inflációs folyamatok tették lehetővé: júliusban az éves infláció 1,2 százalékra mérséklődött. A jegybank ugyanakkor továbbra is hangsúlyozza a pozitív reálkamat és a devizapiaci stabilitás fontosságát, a következő kamatlépésről pedig a szeptemberi Inflációs jelentés ismeretében dönt.

Ezzel párhuzamosan a Pénzügyminisztérium jelentősen átírja az idei költségvetési pályát. A korábbi 3,7 százalék helyett 7,5 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, miközben az államadósság-ráta 74,6 százalék helyett átmenetileg 77,5 százalékra emelkedhet. A kormány ugyanakkor mintegy 700 milliárd forintos megtakarítást tervez és 2027-től ismét csökkenő adósságpályát ígér.

A kamatvágás önmagában még nem dönti el a forint irányát

A forint a kamatcsökkentés ellenére erősödött. Az EUR/HUF a döntés előtti 362 körüli szintről augusztus 26-án 360 közelébe ért. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ szerint a reakció azt mutatja, hogy a 25 bázispontos vágást a piac nagyrészt beárazta, a befektetők figyelme pedig egyre inkább arra irányul, hogy a költségvetés stabilizálására tett lépések mennyire bizonyulnak hitelesnek és tartósnak.

„A forint szempontjából most két, részben ellentétes folyamatot látunk. Az alacsony infláció lehetőséget ad az MNB-nek a kamatok óvatos csökkentésére, ami önmagában mérsékelheti a forint kamatelőnyét. Ezzel szemben a költségvetési helyzet rendezésére tett hiteles lépések javíthatják Magyarország kockázati megítélését és támaszt adhatnak a magyar devizának. A 7,5 százalékos hiány és az emelkedő államadósság azonban továbbra is komoly kockázat. A piac számára ezért most elsősorban az lesz fontos, hogy a meghirdetett konszolidáció valóban megjelenik-e a következő hónapok költségvetési adataiban” – mondta Eduard Kusala, az AKCENTA CZ magyarországi piacért felelős kereskedelmi igazgatója.

A forint szempontjából további bizonytalanságot jelentenek az energiaárak, az aszály gazdasági hatásai és a nemzetközi befektetői hangulat. Az energia drágulása ronthatja a magyar külkereskedelmi egyenleget, később pedig az inflációt is emelheti. A következő időszakban ezért a forintot egyszerre mozgathatják kedvező és kedvezőtlen tényezők, ami növelheti az árfolyam ingadozását.

A vállalatoknak nem az árfolyamot kell eltalálniuk

Az AKCENTA CZ szerint a jelenlegi helyzet legfontosabb üzenete az importáló és exportáló vállalatok számára, hogy a mostani, viszonylag erős forintot nem érdemes tartós adottságként kezelni. Az importőrök számára a jelenlegi szintek kedvezőbb lehetőséget jelenthetnek a következő hónapok euró- vagy dollárfizetéseinek részleges előzetes fedezésére. Az exportőrök számára viszont a forint további erősödése csökkentheti a devizabevételek forintban számított értékét, ezért náluk a jövőbeni bevételek megfelelő árfolyamszinten történő rögzítése kerülhet előtérbe.

„A vállalatok számára nem az a legfontosabb kérdés, hogy néhány hét múlva pontosan hol lesz az EUR/HUF árfolyam. Sokkal fontosabb meghatározni azt az árfolyamszintet, amely mellett az adott üzlet vagy szerződés még biztosítja a tervezett árrést. Ha ezt a vállalat ismeri, nem kell az árfolyam irányára fogadnia. A devizakitettség egy részét előre fedezheti, a fennmaradó résszel pedig továbbra is kihasználhatja a számára kedvező piaci mozgásokat” – hangsúlyozta Eduard Kusala.

A következő hónapokban a szeptemberi MNB-döntés mellett a tényleges költségvetési adatok, az állampapírpiaci hozamok és az októberre ígért középtávú adósságcsökkentési terv lehetnek a forint legfontosabb hazai mozgatórugói. A vállalatok számára ezért a devizakockázat tudatos kezelése továbbra is fontosabb lehet, mint az árfolyam rövid távú irányának előrejelzése.


Elemző szerint az inflációnál magasabb ütemben nőttek a keresetek

Az év elejéhez képest alacsonyabb, ám az inflációnál még így is érdemben magasabb növekedési pályára álltak a keresetek - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentését a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
2026. 09. 16. 14:00
Megosztás:

Drágább hitelekhez és körbetartozási hullámhoz vezethet a fizetési meghagyás rendszerének átalakítása

Emelkedő hitelkamatok, növekvő körbetartozás, romló befektetői bizalom és jelentős állami többletkiadások is következhetnek abból, ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt – hangzott el a követeléskezelési konferencián, Budapesten. Magyarországon évente mintegy 400–500 ezer fizetési meghagyásos eljárás indul, így a rendszer működésének akár átmeneti zavara is messze túlmutatna a követeléskezelési piacon. A hatékony követelésérvényesítés ugyanis a jogbiztonság és a gazdaság működésének alapvető feltétele, hiánya pedig nehéz helyzetbe hozhatná a kintlévőségeket kezelő vállalkozásokat, társasházakat és magánszemélyeket, valamint az állami és önkormányzati szolgáltatókat is.
2026. 09. 16. 13:30
Megosztás:

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont a WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjának

A WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjává (WHO Collaborating Centre for Public Health Innovation, HUN-33) vált a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjának (IKIKK) Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által odaítélt státusz fontos mérföldkő az SZTE és a WHO együttműködésében, és tovább erősíti az Egyetem nemzetközi szerepét a népegészségügyi innováció területén.
2026. 09. 16. 13:16
Megosztás:

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.
2026. 09. 16. 13:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország gyorsabb uniós bővítést sürget

Szlovénia és Olaszország közös stratégiai érdekének nevezte az Európai Unió bővítésének felgyorsítását Tone Kajzer szlovén és Antonio Tajani olasz külügyminiszter kedden Nova Goricában. A két tárcavezető a schengeni határellenőrzésekről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a kisebbségek helyzetéről is tárgyalt.
2026. 09. 16. 12:30
Megosztás:

Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban

Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
2026. 09. 16. 12:00
Megosztás:

Júliusban 7,8 százalékkal nőtt a reálkereset

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 500, a nettó átlagkereset 523 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 16. 11:30
Megosztás:

A stabilcoinok a dollár új fegyverei lehetnek – de komoly kockázatot is rejtenek

A dollárhoz kötött stabilcoinok piaca néhány év alatt több százmilliárd dollárosra nőtt, és ezzel már nemcsak a kriptoszektorra, hanem az amerikai állampapírpiacra is egyre nagyobb hatást gyakorolhat. A Bank of England egyik döntéshozója szerint a stabilcoinok terjedése erősítheti az amerikai dollár nemzetközi szerepét és növelheti az amerikai állampapírok iránti keresletet – ugyanakkor egy komoly visszaváltási hullám éppen az ellenkező folyamatot indíthatja el.
2026. 09. 16. 11:00
Megosztás:

Nem minden lakásra jár a 3 százalék, de a piaci hitelkamat is lefaragható

A 3 százalékos lakáshitel nem minden kiszemelt otthonra jelent megoldást: Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját. Aki nem akar kompromisszumot kötni az ingatlan kiválasztásában, annak a piaci hiteleknél is érdemes körülnéznie: az Erste Bank például 2026. december 31-ig, meghatározott keretösszeg erejéig 5,8-ról 5,6 százalékra mérsékelte a legalacsonyabb elérhető egyedi kamatot. A money.hu szerint a támogatott konstrukció által kiélezett verseny a piaci lakáshiteleknél is kedvezőbb egyedi ajánlatokat hozhat.
2026. 09. 16. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai hozamok, stabil maradt a német 10 éves referenciahozam, a forint erősödött

Az amerikai állampapírpiacon emelkedtek a hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt. A 2 éves referenciahozam 3 bázisponttal 4,66%-ra kúszott, míg a 10 éves hozam közel 4 bázispont-os emelkedést követően 5%-on zárt, ami 2007 óta nem látott szint. A piac a mai kamatemelést szinte teljes mértékben beárazta (+90%) a CME FedWatch szerint, ami jelentős változás az egy héttel ezelőtti várakozásokhoz képest. Decemberre további 25bp emelést várnak, míg következő évre jelenleg még két további szigorítást áraz a piac.
2026. 09. 16. 10:00
Megosztás:

Eséssel zártak az amerikai indexek a Fed szerdai kamatdöntése előtt

Tovább fokozódtak a közel-keleti kockázatok, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen. A szaúdi olajinfrastruktúrát ért támadások erősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős, 3-4%-os olajáremelkedést váltott ki. Ennek nyomán a Brent árfolyama 2,8%-kal 108,7 dollárra, a WTI pedig 3%-kal 105,8 dollárra emelkedett, ami négyhónapos csúcsot jelent.
2026. 09. 16. 09:30
Megosztás:

Háromhavi mélypontra esett a STOXX600 az olajár-emelkedés árnyékában

Az emelkedő olajárak és a Fed kamatdöntése előtti óvatosság kockázatkerülő hangulatot eredményezett az európai piacokon. A STOXX600 index 0,3%-ot esett, ezzel június közepe óta a legalacsonyabb záróértékén fejezte be a kereskedést.
2026. 09. 16. 09:00
Megosztás:

Új hajózási útvonal köti össze Kína délnyugati részét a tengerrel

Megnyitották szerdán Kína délnyugati részén a Pinglu-csatornát, amely közvetlenebb vízi összeköttetést teremt a térség és a tenger között, és rövidebb útvonalat biztosít az áruszállítás számára a délkelet-ázsiai piacok felé - jelentette a kínai állami média.
2026. 09. 16. 08:30
Megosztás:

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás:

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom hitelminősítését

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 05:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 04:30
Megosztás: