Koronavírus: Mi a helyzet a vis maior, illetőleg MAC/MAE klauzulákkal a járványügyi veszélyhelyzet idején?
A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet számos szerződéses helyzetben hozott nem várt fordulatot, amely megbeszélések, esetleg viták sorozatát eredményezheti a szerződéses partnerek között. E tárgyalások során a felek érinthetik a vis maior vagy az ún. MAC/MAE klauzulák kérdéskörét is. A felek ezen kérdések jelenlegi megtárgyalásával elsősorban a gazdaság különböző szektorainak a veszélyhelyzet utáni újraindítását segíthetik elő, amely már most hatalmas, embert és piacot próbáló, de kölcsönösnek látszó feladat. A Kapolyi Ügyvédi Iroda 9 pontban gyűjtötte össze a vis maiorral és a MAC/MAE klauzulával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.
Íme Olaszország újraindulásának forgatókönyve!
Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást - szólította fel a lakosságot vasárnap esti sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte kormányfő, hangsúlyozva, hogy még nem oldják fel a kijárási korlátozást, és nagyon hosszú és nehéz időszak következik, amelyben a gazdaság újraindítását egyeztetni kell a járvánnyal való együttéléssel.
Csődhullám fenyegeti a német utazási irodákat
Csődhullámtól tart az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások németországi érdekképviselete (Deutscher Reiseverband -DRV) a koronavírus-járvány miatt, a szakmai szövetség vasárnapi közleménye szerint előfordulhat, hogy tagjainak többsége nem éli túl a válságot.
Azonnali hatályú felmondás szabályai - hogyan mondhatnak fel azonnal a hatályos szabályok szerint?
Mikor és hogyan lehet azonnali hatállyal felmondani a munkavállalónak? Mik az azonnali hatályú felmondás jogi szabályai? Hogyan szabályozza a Munka Törvénykönyve az azonnali hatályú felmondást? Fel lehet-e mondani azonnali hatállyal határozott idejű munkaszerződést?
Otthonról is lehet babakötvény-számlát nyitni
A veszélyhelyzet idején érdemes otthonról kényelmesen, ingyenesen és online vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt hétfőtől azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Komoly kihívásokkal küzd Ukrajna
Ukrajna mindent megtesz annak érdekében, hogy a csernobili zónát biztonságos területté alakítsa, de számos kihívással kell szembenéznie - mutatott rá az ukrán külügyminisztérium vasárnap, a csernobili atombaleset 34. évfordulóján kiadott sajtóközleményében.
Sikeres a Digitális Összefogás akció
A koronavírus-járvány, illetve az amiatt kialakult nehézségek azt is megmutatják, hogy az emberek többsége kész segíteni a bajban. A Digitális Összefogást is azért hívtuk életre, hogy azoknak a cégeknek, szervezeteknek, amelyek egy-egy szolgáltatással vagy akár eszközökkel tudják enyhíteni a problémákat, legyen egy platformjuk, amelyen ezt a lehető legcélszerűbb módon megtehetik - mondta Schanda Tamás az MTI-nek.
Jelentősen drágult a zöldség Németországban
Szétzilálta a friss élelmiszerek piacát a koronavírus-járvány Németországban, egyes termékek ára meredeken emelkedik, másoké zuhan - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely szerint a zöldség csaknem 30 százalékkal drágult áprilisban, a vadhúsért viszont az egy évvel korábbi ár harmadát fizetik a vadászoknak.