Egyhetes nemzetgyűlést hívott össze az olasz kormányfő
Egyhetes nemzetgyűlést hívott össze az olasz kormányfő az ország gazdaságának koronavírus-járvány utáni talpra állítása érdekében, a pénteken kezdődő találkozón a hazai gazdasági és társadalmi élet fontos szereplői, valamint az Európai Unió vezetői is részt vesznek.
Folytatódik a 2021-es költségvetés vitája
Az Országgyűlés ma folytatja a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatának általános vitáját.
440 milliós fejlesztési forrást kap Békés megye
Közel 440 millió forint fejlesztési forrást kap Békés megye a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből - tájékoztatta a Békés Megyei Önkormányzat közleményben az MTI-t.
Fidelity: A változásokból adódó lehetőségek
A globális gazdasági talpra állás több szakaszban fog lezajlani: először helyre kell hozni a pénzügyeket, országonként stabilizálni kell a fertőzések terjedését, be kell indítani a reálgazdaságot, majd jöhet a gazdaságélénkítés. A jegybankok részben már nekiláttak a pénzügyek rendbehozatalának, és van némi előrelépés az esetszámok stabilizálása terén is, bár az újabb fertőzéshullámok veszélye sajnos továbbra sem zárható ki.
Még mindig erős a fogyasztók pesszimizmusa
Júniusban csökkent, de még erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa: a GKI fogyasztói bizalmi index értéke áprilisi, történetének legnagyobb esése után májusban jelentősen (11 ponttal), majd júniusban kisebb ütemben (6 ponttal) nőtt, amivel két hónap alatt csaknem a felét ledolgozta az áprilisi zuhanásának - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, online felmérésének adatai alapján az MTI-vel.
A kijárási korlátozás csúcsán egyötödével nőtt a sör értékbeli forgalma
A kijárási korlátozás „főszezonjában”, azaz 2020. március-áprilisban 25 milliárd forint fölötti forgalmat bonyolított a sör hazai kiskereskedelmi forgalma, amely 18 százalékos értékbeli és 13 százalékos mennyiségi növekedést jelent az előző év azonos időszakhoz képest, derült ki a Nielsen piackutató kiskereskedelmi indexének adataiból.
Újraindult a fővárosi újlakáspiac, gyorsan fogynak az elérhető ingatlanok
A koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után visszatértek a vevők az új lakások piacára Budapesten – állítják egybehangzóan a Cordia, az Otthon Centrum és az ingatlan.com szakértői. Népszerű megoldássá vált az ingatlanok virtuális bejárása, a vevők pedig egyre inkább a közeli – egy éven belüli – átadású otthonok iránt érdeklődnek, ám e lakások kínálata rohamosan szűkül.
Hamisítás Elleni Világnap: 15 milliárd eurótól esnek el évente az Uniós tagállamok a hamisítás következtében
Évente több mint 83 milliárd euró veszteség érte a jogszerűen működő gyártókat, az EU-tagállamok pedig 15 milliárd eurót veszítettek és közel 700 ezer munkahely szűnt meg a 2013–2017 közötti időszakban a hamis árucikkek és azok illegális kereskedelmének következtében, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából kiadott jelentéséből. A problémát fokozza, hogy a szervezett bűnözői csoportok egyre szorosabban bekapcsolódnak a hamisított áruk kereskedelmébe.
Bemutatták a Mol Nyrt. kivásárlására készült mélyelemzést az INA horvát olajipari vállalatból
A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról - mondta Tomislav Coric ügyvezető környezetvédelmi és energetikai miniszter a prezentációt követően újságíróknak.
Az EU továbbra is megállapodásra törekszik Nagy-Britanniával
Az Európai Unió továbbra is megállapodásra törekszik Nagy-Britanniával a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer minden részletének tekintetében, és készen áll arra, hogy akár egy-két évvel is meghosszabbítsa a decemberben lejáró átmeneti időszakot - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója szerdán Brüsszelben.
Fulladásveszély miatt hívtak vissza egy édességet
Fulladásveszély miatt visszahívta a Jelly mini Cups zseléket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), és arra kéri a vásárlókat, hogy semmi esetre se fogyasszák el a terméket, amelyből a jelenlegi információk szerint több kiskereskedelmi egységbe is érkezett.