Átadták Debrecen kulturális díjait
Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen.
Feltérképezik a műanyagszennyezést a Tiszában
Önkéntesek, hulladékgazdálkodási szakemberek és kutatók segítségével mérik fel a PET Kupa szakemberei a műanyagszennyezés gócpontjait a Tisza teljes hosszában, A Tiszta víz, boldog Tisza elnevezésű program keretében - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.
Az összes felsőházi módosítást leszavazta a londoni alsóház
A várakozásoknak megfelelően leszavazta szerdán a londoni alsóház az összes olyan módosítást, amelyet a parlament felső kamarája, a Lordok Háza fűzött a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetéhez. Kikerült a tervezetből az a módosítás is, amely automatikus tartózkodási jogot biztosított volna az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak.
Oroszország megkezdte a kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását
Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva szerdán Moszkvában.
Befektetőt vont be Váci úti fejlesztésébe az Optima
Részben értékesítette a budapesti Reno Udvart az Optima Befektetési Zrt., a befektető a nemzetközi hátterű Chi Fu Befektetési Csoport leányvállalata.
Lemondott a horvát Raiffeisen Bank vezérigazgatója, mutatjuk miért!
Lemondott szerdán Michael Georg Müller, a horvát Raiffeisen Bank (RBA) vezérigazgatója, miután a horvát sajtó nyilvánosságra hozta, hogy a bank egy felhívásban olyan PR-céget keresett, amely egyebek között nyomást gyakorolna az alkotmánybíróságra és más bíróságokra Horvátországban a svájci frank alapú jelzáloghitelekkel kapcsolatban - írta az Idex.hr hírportál.
Gyengült szerdán a forint árfolyama
A forint 0,7 százalékkal gyengült szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Gyenge eredmény a Johnson & Johnson-tól, esnek a részvények
2%-os mínuszban tartózkodnak piacnyitás után a Johnson & Johnson részvényei, miután a várttól kissé elmaradó árbevételről számolt be a cég a negyedik negyedévben.
Új e-learning központ indult webáruház tulajdonosoknak
Manapság egyre többen ismerik fel, mekkora lehetőség rejlik egy webáruház indításában – mégis sokaknak alábbhagy a lelkesedése, amikor először szembesülnek a fenntartás költségeivel, a jogi vagy épp technikai macerákkal, vagy egyszerűen csak azzal, hogy áruházuk nem hozza a kívánt eredményeket. Nekik nyújtanak segítséget az M. I. Learning Tudásközpont újonnan indult online kurzusai.
Egyre jobban terjed az influenza Magyarországon
Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban, a figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12 370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből.
Így fog kinézni a díjkimutatás, amit a banki ügyfelek kapnak január végéig
A pénzügyi szakportál információi szerint így fog kinézni az a díjkimutatás, amelyet minden banki ügyfél megkap január végéig a számlavezető bankjától.
A Jófogással már az egész országban jönnek-mennek a csomagok
A legnagyobb hazai online apróhirdetési oldal 1 millió Háztól-Házig tranzakció után továbbfejleszti a csomagküldéssel kapcsolatos szolgáltatásait. A Foxpost csomagautomata-hálózattal kötött, 2020 januárjától érvényes partneri megállapodás értelmében még kényelmesebb idők jönnek minden eladó és vevő számára, egyben a feladható termékek köre is bővült: már akár 1000 Ft minimum vételárú terméket is feladhatunk vagy épp fogadhatunk a Jófogáson.