Hogyan védekezhetsz a deviza árfolyam-mozgásokkal szemben?

Váratlan politikai döntések, vagy régiós (pl. fegyveres) konfliktusok szinte mindig hatással vannak a devizák árfolyamaira. Azok a vállalatok, akik külföldről szerzik be áruikat, vagy külföldi devizában számláznak, ilyenkor nagyobb kockázattal szembesülnek, érdemes tehát ezen kiugró események hatása ellen védekezniük. Az árfolyamkockázat minimalizálása érdekében felépített stratégiák mára a vállalati pénzügyesek egyik legfontosabb feladatává vált.

Hogyan védekezhetsz a deviza árfolyam-mozgásokkal szemben?

A 2021-es számok alapján érdemes már az év elején megalkotni a nem tudható események, de várható hatások ellen a fedezeti stratégiát, hogy elkerülhető legyen akár egy magasnak számító, 5%-os veszteség is. Minden vállalat saját maga dönti el mekkora kockázatot vállal, de azoknak akik szeretnék nyereséggel zárni az évet, érdemes előre gondolkozniuk.

Kis árrés, nagy kockázat

Sokan esnek abba a hibába, hogy év elején saját maguk határozzák meg az árfolyamokat és azzal számolják egész éves kiadásukat és bevételüket. De ha nem fixálják az adott árfolyamot, akkor nagy eltéréssel szembesülhetnek év végére. “Például, ha valaki 2021 év elején 360 Ft-os euró árfolyammal tervezte az évet, az 5%-os árfolyamból fakadó veszteséget is szenvedhetett év végére. Ami a kis, 2-3%-os árréssel kereskedő vállalatok esetében akár végzetes hiba is lehet. Ezért nekik mindenképp javasolt fixálni az árfolyamot, hogy biztos legyen a nyereség” - mondta Henrik Gergely, az iBanFirst számlamenedzsere.

Deviza-árfolyammozgások kivédése

Az olyan „kilengő” deviza-árfolyam mozgások kivédése ellen, mint például egy esetleges orosz-ukrán háborús konfliktus, az iBanFirst számlával rendelkező magyar KKV-k térítésmentesen igénybe vehetik a devizatranzakciókra szakosodott pénzügyi szolgáltató szakértelmét, a fedezeti stratégia kialakításában.

Cél a biztonságos működés

Azért érdemes fedezeti stratégiát kidolgozni, hogy egy árfolyamzuhanás esetén ne tüzet oltsanak a cégek, hanem a körülményektől függetlenül biztonságosan tudjanak működni. “Magát a stratégiát természetesen nem aktuálisan, hanem a fedezet napján lehet értékelni, de ami biztos, hogy a kockázatot csökkenti. Számos módja van a fedezeti stratégia megalkotásának, azt aktuálisan, az ügyfél terveinek megfelelően határozzuk meg” - tette hozzá Henrik Gergely.

A leggyakoribb fedezeti stratégiák:

- Határidős ügylet (Fix Forward): Bizonyos esetekben határidős szerződés megkötése javasolt, amikor a szerződés napján fixálják a devizában kiállított számla összegét, ezzel védve az árrést és megőrizve a pénzforgalmat.

- Rugalmas határidős ügylet (Flexi Forward): Ez az eset lehetővé teszi, hogy devizatartalékot fix árfolyamon tartsunk akár 24 hónapig.

- Dinamikus határidős ügyletek: Ez a módszer teljesen semlegesíti a devizaárfolyam-kockázatot, és lehetőséget kínál a devizapiaci kedvező mozgások kihasználására.

Az, hogy melyik stratégiát ajánlják egy vállalatnak függ a kockázatvállalási kedvtől, hogy mennyire nagy árréssel dolgozik az adott vállalkozás és hogy milyen devizákkal dolgozik. Ami biztos, hogy aki rendelkezik fedezeti stratégiával nyugodtabban áll egy-egy gazdasági esemény előtt, mint a január végi amerikai kamatemelés vagy az áprilisi magyar választás. Természetesen nem kötelező év elején fedezeti stratégiát alkotni, sokan csak egy-egy ügylet előtt teszik meg, ami ugyanolyan biztonságot jelent, adott tranzakcióra vonatkozóan.


Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás: