Hol a legjobb nyugdíjasnak lenni Európában?

A legfontosabb kihívások

Az európai társadalmak előtt álló egyik legsúlyosabb feladat az idősödő népesség kezelése és a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának biztosítása. A demográfiai elöregedés – vagyis az aktív korúak számának csökkenése és a nyugdíjasok arányának növekedése – megbontja a munkaképes lakosság és az idősek közötti egyensúlyt.

Az Eurostat előrejelzései alapján az Európai Unió lakossága 2026-ban éri el csúcspontját, 453,3 millió fővel, majd 2050-re 447,9 millióra, 2100-ra pedig 419,5 millióra csökkenhet. A népességfogyás azonban nem kizárólag Európát érinti.

A munkaerőpiac átalakulása szintén komoly kihívást jelent. A rugalmas foglalkoztatási formák és a részmunkaidős állások következtében sokan kevesebb nyugdíjjogosultságot szereznek, ami tovább növeli a társadalmi különbségeket.

Ezzel párhuzamosan a gazdasági bizonytalanság is egyre erősebben érzékelhető. Nem véletlen, hogy a vásárlóerő növelése az uniós polgárok egyik legfontosabb igénye lett. Emellett a digitalizáció és az automatizáció új típusú munkavégzést hoz létre, amelyekhez a nyugdíjrendszereknek is alkalmazkodniuk kell.

Közös gond – eltérő megoldások

Az utóbbi évtizedekben az uniós tagállamok különböző módokon igyekeztek biztosítani a nyugdíjrendszerek pénzügyi stabilitását, miközben meg akarták őrizni az időskori megélhetés méltányosságát. Bár a célok hasonlóak, a megvalósítás formái országonként eltérnek. Ennek eredményeként akár tízéves különbségek is előfordulhatnak a nyugdíjkorhatárban – elég csak a francia 60 éves korhatárt és a dán 70 éves célt összevetni, amelyet 2040-re terveznek bevezetni.

A demográfiai elöregedésre adott válaszok világszerte különbözőek. A gyermekvállalási támogatások önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy pótolják az aktív munkavállalók fogyatkozó számát, akiknek befizetéseiből a nyugdíjak finanszírozása történik. Emmanuel Macron francia elnök 2024 januárjában bejelentett, sok vitát kiváltó „demográfiai újrafegyverkezési” programja is – legalábbis eddig – sikertelennek bizonyult.

A kelet-ázsiai példák is arra utalnak, hogy a gyermekvállalás nem pusztán anyagi kérdés. A nagycsaládos modell elvesztette korábbi vonzerejét, miközben a jóléti társadalmakban a kisebb családok váltak az uralkodó mintává. Egyre több fiatal halogatja a családalapítást – vagy egyáltalán nem vállal gyermeket –, részben egzisztenciális nehézségek és klímaszorongás miatt.

Európai nyugdíjrendszerek típusai

A társadalom elöregedése minden tagállamot arra késztet, hogy saját modellje szerint próbáljon alkalmazkodni. Franciaországban például korábban négy aktív dolgozó járulékából fedezték egy nyugdíjas jövedelmét, ma viszont már kevesebb mint kettő dolgozó tart el egy nyugdíjast – ez jól szemlélteti a problémát.

A nyugdíjrendszerek felépítése és számítási módja sokak számára átláthatatlan. A megértéshez először magukat a rendszertípusokat érdemes áttekinteni:

- Állami, „felosztó-kirovó” rendszer:
A jelenlegi dolgozók befizetéseiből fizetik az aktuális nyugdíjakat. Franciaország, Németország és Olaszország jellemzően ezt a modellt követi. Előnye, hogy szolidaritásalapú és mindenki számára elérhető, hátránya viszont, hogy erősen függ a demográfiai helyzettől – kevesebb dolgozó esetén pénzügyi hiány keletkezik.

- Tőkefedezeti (magán- vagy önkéntes) rendszer:
Az egyének saját megtakarításaikat halmozzák fel és fektetik be, a hozamok pedig a jövőbeni nyugdíjat biztosítják. Ez a modell Hollandiában és Svédországban elterjedt. Előnye, hogy függetlenebb a demográfiai változásoktól, hátránya, hogy a pénzpiaci ingadozások közvetlenül hatnak a nyugdíjak értékére.

- Kiegészítő vagy munkahelyi nyugdíjrendszer:
A munkáltatók és munkavállalók közös befizetéseiből épül fel, gyakran kollektív megállapodások alapján. Ennek nagy hagyománya van Dániában és Finnországban. Előnye, hogy stabil kiegészítést nyújt az állami nyugdíj mellé, hátránya, hogy nem mindenkit ér el.

A legtöbb uniós ország e három modellt vegyíti, így igyekszik kiegyensúlyozni a rendszert.

Országonkénti különbségek

A nyugdíjrendszerek formája az adott ország történelmi és társadalmi sajátosságait tükrözi.

- Németország a klasszikus felosztó-kirovó modellt követi, de a kiegészítő megtakarítások (például a Riester-nyugdíj) egyre fontosabbak. A nyugdíjkorhatár fokozatosan 67 évre nő.

- Svédország egy virtuális számlás rendszert működtet, amelyet kötelező tőkefedezeti pillér egészít ki. Ez átlátható és rugalmas, de a hozamok ingadozása kockázatot jelent.

- Hollandia rendszere a legstabilabbak közé tartozik: erős munkahelyi alapokon nyugszik, magas megtakarítási aránnyal és széles lefedettséggel. Hátránya a piaci kockázat és a rendszer bonyolultsága.

- Magyarország 2010 után visszatért a felosztó-kirovó modellhez, miután a magánnyugdíjpénztárakat megszüntette. A rendszer így egyszerűbb és központosítottabb lett, ám a demográfiai trendek hosszú távon veszélyeztetik a fenntarthatóságát.

A francia nyugdíjreform és a politikai vihar

A 2023-as francia nyugdíjreform a politikai válság egyik fő gyújtópontjává vált. A törvény a nyugdíjkorhatárt 64 évre emeli 2030-ig, a járulékfizetési időt pedig 43 évre 2027-től. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki, és a kormány túlélését is csak a reform ideiglenes felfüggesztése biztosíthatta.

A francia jóléti állam, az ún. État Providence, mélyen beágyazódott a társadalomba, ezért a megszerzett juttatások megnyirbálása mindig komoly ellenállásba ütközik. Ugyanakkor ennek fenntartása jelentősen terheli az állami költségvetést, hozzájárulva Franciaország növekvő államadósságához.

Sébastien Lecornu, a nemrég újra kinevezett miniszterelnök, október 14-i beszédében javasolta, hogy a reformot függesszék fel 2027-ig, az elnökválasztásig. A döntés célja a politikai stabilitás megőrzése, azonban a becslések szerint ez 1,8 milliárd eurós kiesést okozhat, ami tovább gyengítheti az amúgy is eladósodott francia gazdaságot.

Összegzés

Az európai országok eltérő megoldásokat keresnek ugyanarra a problémára: hogyan biztosítsák a nyugdíjak fenntarthatóságát egy fogyó és öregedő társadalomban. A kihívás közös, de az utak különbözőek – Franciaországtól Dániáig minden ország a saját társadalmi, gazdasági és politikai valóságához igazítja a válaszait.

A cikk forrása Csepeli Réka kutató (NKE Európa Stratégia Kutatóintézet) írása a Ludovika.hu blogportálon.