Hol nyaral idén a magyar? Mutatjuk!

A hazai lakosság csupán 20%-a választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet is, a távolabbi úticélokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb – derül ki a Generali friss reprezentatív felméréséből. A biztosító arra is kíváncsi volt, hogy milyen preferenciák alapján választunk magunknak nyaralóhelyet, és melyek azok a tényezők, melyek a leginkább veszélyeztetik a békés kikapcsolódást. Betegségek, lopás, rossz szállás és pocsék idő – ezektől rettegnek a vakációzó magyarok.

Hol nyaral idén a magyar? Mutatjuk!

Éppen, hogy csak elkezdte kiheverni a hazai és a nemzetközi turizmus a COVID-sokkot, idén már az ukrajnai konfliktus és az egyre magasabbra szökő árak borzolják az utazni vágyók kedélyeit és tántorítják el még a „feketeöves” nyaralókat is. A Generali Biztosító reprezentatív kutatásban kérdezte a hazai lakosságot arról, mit terveznek az idei vakációszezonra, a válaszok pedig hűen tükrözik a nagyfokú bizonytalanságot: míg a megkérdezettek közel 60%-a szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi üdülőhelyen, 47%-uk úgy nyilatkozott, idén biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban.

Emellett az is kiderült, hogy csupán a magyarok ötöde szeretne meglátogatni külföldi és hazai úticélokat is a szünidő alatt. Az tehát jól látszik, hogy ebben a szezonban a legtöbben biztosra mennek, és nem kockáztatják meg a nagyobb utakat az újra és újra felbukkanó koronavírus és a háború árnyékában – és persze sokkal tudatosabban vigyáznak a pénztárcájukra az instabil gazdasági helyzetben.

Életkor és anyagi helyzet szerint választunk úticélt

A felmérés szerint a külföldi nyaralást tervezők között jelentősen felülreprezentáltak a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők – ez arra utal, hogy az úticélok kiválasztásában valóban döntő szerepet játszanak az anyagi lehetőségek, ez pedig még a belföldön vakációzók között is megmutatkozik. A korosztályok közül a 30 év alatti fiatalok körében a legkiugróbb az utazási kedv, őket pedig az 50-es, 60-as éveiket taposó magyarok követik. Az életkor a nyaralóhely kiválasztásánál is jelentős szempontnak bizonyul, hiszen míg az idősebbek elsősorban a nyugalmasabb fürdőhelyeket és wellness-létesítményeket keresik, addig a legfiatalabbak a mozgalmas, kulináris élményeket kínáló helyeket (pl. borvidékek), a 30-39 éves korosztály pedig a gyermekbarát környezetet.

„Összességében egyébként továbbra is a Balaton a legnépszerűbb hazai turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36%-ának azonnal a magyar tenger jut eszébe. Szorosan követik a wellness-központok és gyakorlatilag bármilyen vízközeli úticél – ez persze nyáron érthető is. Érdekes, hogy a hegyvidéki kikapcsolódások is egyre felkapottabbak, valószínűleg a nyugodtabb, kevésbé forgalmas lokációjuk miatt. A fentieket támasztja alá ismételten, hogy a megkérdezettek 15%-a szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező árfekvés” – mondja Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.

Mumusok: betegség, lopás és rossz idő

Sajnos azonban a gondos tervezés, az anyagi lehetőségek és az utazási preferenciák felállítása sem garantálhatja mindig azt, hogy a megszervezett álomnyaralás pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt elképzeltük. A Generali kutatása azt is felmérte, hogy pontosan melyek azok a tényezők, melyektől a magyarok leginkább tartanak, és amelyek pillanatok alatt tönkretehetik a vakációt. Nos, a válaszadók elsősorban a saját és családjuk egészségét veszélyeztető hirtelen megbetegedésektől és balesetektől tartanak (82%), ezt követi a különböző nagyértékű tárgyak vagy készpénz eltűnése és a lopások (78%), illetve sokak szerint kifejezetten nagyot ront az üdülés élvezeti értékén, ha megérkezéskor csalódnak a szálláshelyben (59%). Emellett a megkérdezettek több mint fele fél attól, hogy a szabadnapok és a befizetett összegek is pocsékba mennek a rossz időjárás miatt (53%), miközben ezzel a tényezővel valójában nem tudnak előre kalkulálni, sem változtatni rajta.

A Generali ezért most az új Házőrző otthon- és életmód-lakásbiztosítások mellé egy hasznos kiegészítőt is kínál ingyenesen az ügyfeleinek 2022. június 30-ig, hogy enyhítsen az elromló időjárás miatti kellemetlenségeken.

„Az Időjárás-biztosítást a 2022. június 15. és augusztus 20. közötti időszakra eső egybefüggő, 7 vagy 14 napos időszakokra lehet aktiválni, a belföldi utazást megelőzően legkésőbb 15 nappal. A Generali meteorológiai partnere segítségével készít egy előrejelzést az üdülés idejére várható napi hőmérsékleti maximum és csapadékmennyiség küszöbértékeiről, melyeket a szerződő az aktiválással elfogad. Ezután már nincs semmi dolga az ügyfélnek, a biztosító ugyanis automatikusan, ügyfélkérés nélkül, utólag kiértékeli, hogy végül hogyan alakult az időjárás a nyaralás alatt, és a feltételek teljesülése esetén 8 napon belül kifizeti a 100 000 forintos „vígaszösszeget” – persze ez nem tudja feledtetni az elrontott kikapcsolódást, de akár egy következő üdülés megszervezéséhez is hozzájárulhat – mondja Szikszai József.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: