Horoszkóp május első hetére - valami csoda közeleg!

Csodálatos májusi hókezdet látszik a csillagok állásából, így a legtöbb csillagjegy szülöttjének igencsak pozitív kilátásokat hozhat a hónap első hete. Horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár Rád az egészség, a munka, a család, de legfőképpen a pénzügyek terén. Hogyan tudod kihasználni legjobban a pozitív energiákat? Megmutatjuk a lehetőségeidet.

Horoszkóp május első hetére - valami csoda közeleg!

Bak

Az elkövetkezendő napokban több apróbb kiadással kell majd számolnia, amely nem minden esetben kidobott pénz. Jó helyre megy és ezáltal, több olyan lehetőség nyílik meg, mely az elkövetkezendő időszakban jelentősen befolyásolja majd az életét.

Sok esetben pici szerencse is társul hozzá, de ez nem egy pillanatnyi esemény, hanem sorozatos, jó széria. Használja ki ezt az időszakot az alkotásra és a jövő megteremtésére.

És a szerelemben?

Hamarosan olyan lelki társra talál, akire már nagyon régóta várt. Ezzel a személlyel meg tudja osztani mindazokat a gondolatait, amelyet eddig nem tudott megtenni a környezetében lévőkkel.

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Vízöntő

Olyan kellemetlen események vannak ön mögött, amelyre vagy nem figyelt oda, vagy nem elég időt és energiát fektetett bele. Sajnos ebből kifolyólag az elkövetkezendő időszak sem lesz teljesen zökkenőmentes. Ráadásul az Ön környezetében olyanok vannak, akik nem az igazi arcukat mutatják és ezért hamis, nem korrekt információkkal látják el.

Mit tehet?

Amennyiben nem szeretne nagyobb veszteséget, úgy ne fogadja el a kapott információkat ellenőrzés nélkül, hanem járjon utána és csak úgy végezze el a feladatát.

És a szerelem?

Párkapcsolatában sajnos problémák merülhetnek fel, ha nem fordít nagyobb figyelmet társára. Legyen türelmesebb, mert így csak ront az amúgy is rossz helyzeten. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Halak

Gyermeke vagy fiatal, közeli hozzátartozója miatt az elkövetkezendőkben picit több bosszúságot fog érezni, mint amire számított. Sajnos nem mondott el mindent Önnek, ezért egy üzenetből fog értesülni a történtekről. Ne aggódjon, és ne is kérje számon, mert azzal nem haladnak jó irányba.

Mi a megoldás?

Üljön le vele és nyugodtan beszéljék meg, hogy miként tudják a felmerült dolgokat a lehető legkisebb veszteséggel orvosolni. Javaslat, hogy készítsenek egy tervet az elkövetkezendő időszakra, amelyet folyamatosan ellenőrizzenek. Ez mindkettőjük számára megnyugtató lesz.

És a pénzügyek terén mi jön?

Pénzügyi területen nem számíthat pozitív előrelépésre, mert nem körültekintően fektette be pénzét. Ha a jövőben is hasonlóan fog cselekedni ne számítson semmi jóra. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Kos

Az elkövetkezendő időszakban egy idősebb férfi, aki közeli ismerőse gyakran meg fog fordulni Önnél, de legyen vele nagyon elővigyázatos, mert nem teljesen tiszták a szándékai. Nem feltétlenül akar rosszat Önnek, de inkább a saját érdekeit tartja szem előtt az Önével szemben. Ne haragudjon rá, de ne is hagyja, hogy azt gondolja, neki mindent lehet.

Mi a megoldás ebben a helyzetben?

Mondja el neki, hogy átlát rajta és ugyan nincsenek egy véleményen ebben a bizonyos ügyben, de a megoldást jobb, ha közösen keresik és ezek után ennek szellemében valósítják meg terveiket.

Szerelem?

Szerelmi élete szárnyalni fog az elkövetkezendő napokban. Használja ki ezt a jó szériát és szervezzen sok közös programot, és meglátja ott lesz a Nagy Ő... 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Bika

Közeli ismerőse olyan kéréssel fog Önhöz fordulni, amelyet alaposan át kell gondolni, hisz jelentősen befolyásolni fogja az anyagi előmenetelét. Ha pénzt szeretne kölcsön kérni, úgy azt csak jogi úton tegye meg (azaz készítsenek róla korrekt kölcsönadási szerződést).

Gondolatai az elkövetkezendő időszakban egy közeli hölgy ismerősén/rokona körül forognak.

Nem kell aggódnia, mert minden a legjobban fog alakulni, és amit terveznek igen egyszerűen meg fog oldódni. Töltsenek el sok időt egymással és a családdal, mert ez mindegyiküket óriási energiával fogja feltölteni, amelyből az elkövetkezendő időszakban sok energiát tudnak meríteni. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Ikrek

Az elkövetkezendő időszakban egy önhöz közel álló férfi ismerősének köszönhetően sok olyan dolog fog történni, amellyel kapcsolatosan anyagi helyzete igen hosszú időre megerősödik és stabillá válik. Persze ezt nem adják ingyen és azért vannak még teendők, de a főbb irányvonalak már kirajzolódtak.

Férfi ismerősének köszönhetően minden a lehető leg zökkenő mentesebben fog menni. Minden okuk meg lesz a felszabadult kikapcsolódásra. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

lyan szívének kedves emberrel fog találkozni, akire már nagyon rég titkon szerelemmel gondol. Ne szalassza el a lehetőséget és nyíltan mondja el érzéseit neki.

Rák

Az elkövetkezendő időszakban, sok örömben és boldogságban lesz része, amelyre már régóta vágyakozott. Ezért az elmúlt időszakban sokat tett és valljuk be sok áldozatot is hozott.

Egy kis hivatalos ügy még hátra van, de minden zökkenőmentesen fog menni, hiszen ezekre is felkészült az elmúlt napokban.

Koncentráljon Önmagára és használja ki az elkövetkezendő időszakot arra, hogy a lehető leg több élményt meg tudjon élni.

Anyagilag egy kicsit megterhelő lesz az elkövetkezendő időszak, de ne sajnálja a pénzt, hisz olyan élményeket szerez, amelyre mindig örömmel gondol majd vissza. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Oroszlán

Az elkövetkezendő időszakban vágyai, néhány kivétellel valóra válnak. Régóta tervezgeti, dédelgeti ezeket a terveket, de mostanáig nem jött el az idő ezek megvalósítására.

Természetesen fog kapni egy kis segítséget, amelyre nem számít, és amely nagyban hozzásegíti majd a megoldáshoz, vágyainak kiteljesítéséhez, de ezt Ön megérdemli.

Éljen ezzel az ajándék lehetőséggel és vágjon bele most úgy igazán vágyai megvalósításába, amely a pénzügyeit is jelentősen pozitív irányba fogja befolyásolni. 

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Szűz

Egy idősebb hölgy ismerősével kapcsolatosan olyan nem várt esemény fog történni, amely elszomorítja és hosszú időre rá nyomja a bélyegét kedélyállapotára.

Ne keseredjen el, mert azzal nem fog tudni segíteni neki. Inkább keresse meg azt a legoptimálisabb lehetőséget, amellyel a lehető leggyorsabban orvosolni lehet a megtörténteket. Mindig mindenre van megoldás és ne felejtse el, hogy a bajban tudja meg kik az igazi barátok. Ne szégyelljen segítséget kérni tőlük.

Az elkövetkezendő időszakban picit többet fog költeni és ezért a családi kassza  is kimerül, de ha odafigyel és nem szórja a pénzt hamarosan megtérülnek ezek a kiadások.

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Mérleg

Az elkövetkezendő napokban olyan jó hírt fog kapni, amely igen hosszú időre jelentősen fogja befolyásolni Ön és a környezetében élők életét anyagilag is.

Használja ki az elkövetkezendő időszakot arra, hogy azokat a régóta dédelgetett terveket leporolja és belevág a megvalósításukba. Ez az időszak rendkívül alkalmas lesz arra, hogy olyan pozitív energiát gyűjtsön, amelyből majd ön is tud adni mindazoknak, aki fontosak az ön számára.

Sok pozitív dolog fog történni csak ne menjen el mellettük. Legyen figyelmes és körültekintő, hisz a lehetőség ön előtt lesz, csak észre kell venni. Minden egy furcsa üzenettel fog kezdődni... Válaszoljon rá, ne tétovázzon!

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Skorpió

Az elkövetkezendő napokban rengetek hivatalos ügyet kell majd elintéznie, amelyhez nem számíthat igazán külső segítségre. Ezeknek a megoldása szigorúan csak önre vár. Ez azért is nagyon fontos, mert vannak a közvetlen környezetében/családjában olyanok, akik nem támogatják, hanem hátráltatják. Persze ezt nem nyilvánosan, hanem csak úgy a háttérből, alamuszi módon teszik.

Legyen körültekintő és nagyon precíz és akkor elkerülheti a nagyobb gondokat.

És a pénzügyek?

Anyagiak területén igen kedvező szériát indíthat el, amennyiben több időt és energiát szán pénzügyeinek stabilabbá tételére. Olyan lehetőség nyílik meg ön előtt, amelyre ritkán adódik alkalom.

Pénzhez itt juthat kedvezően.

Nyilas

Az elkövetkezendő napokban, párkapcsolatában valamilyen törés fog történni, amely valamilyen félreértésnek köszönhető.

Sokszor a kimondatlan szavak okozzák a nagy galibát. Javaslom, ne gondoljon dolgokba semmit bele, hanem tisztázzák a felmerült problémát, mert ha ezt nem így teszik nagyon hosszú időre igen sok kellemetlen napot szerez önmagának/párjának.

Még az is lehet, hogy a lelke annyira megsérül, hogy komoly egészségügyi problémák is lehetnek. Mindenképp tisztázzák párjával a dolgot és meglátja nagyon hamar kiderül, hogy van megoldás, amely mindenki számára elfogadható és pozitív!

Pénzhez itt juthat kedvezően


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: